Az ősforrás (The Fountainhead) Ayn Rand orosz-amerikai írónő 1943-as regénye, egyben az első jelentős irodalmi sikere. A regény főszereplője a hagyományos normák ellen küzdő, hajthatatlan fiatal építész, Howard Roark, aki nem hajlandó kompromisszumot kötni az újdonságokat elvető építészeti intézményrendszerrel. Az író szemében Roark testesíti meg az ideális férfit; küzdelme tükrözi Rand azon meggyőződését, hogy az individualizmus felsőbbrendű a kollektivizmusnál.
Roark ellenpontja az általa „másodkézből élőnek” nevezett szereplők, akik a konformitást a függetlenség és az integritás fölé helyezik. Közöttük van Roark egykori osztálytársa Peter Keating, aki a népszerű stílus követésével éri el sikereit, de a tervezési problémáival Roarkhoz fordul segítségért. A szocialista építészkritikus, Ellsworth Toohey – aki befolyását saját politikai és társadalmi céljaira használja fel –, megpróbálja kisiklatni Roark karrierjét. A bulvárlapkiadó Gail Wynand a közvélemény formálására törekszik; összebarátkozik Roarkkal, majd elárulja őt, amikor a közvélemény olyan irányba fordul, amelyet nem tud irányítani. A regény legvitatottabb szereplője Roark szeretője, Dominique Francon. Szerinte a nonkonformitásnak nincs esélye a győzelemre, ezért egyrészt segíti Roarkot, másrészt igyekszik keresztbe tenni neki.
Tizenkét kiadó utasította el a kéziratot, míg végül a Bobbs-Merrill Company egyik szerkesztője állását kockáztatva kiadta. A kortárs kritikusok véleménye megoszlott. Egyesek a regényt az individualizmus erőteljes dicshimnuszaként dicsérték, míg mások túl hosszúnak találták, és hiányolták a szimpatikus szereplőket. A könyv kezdetben lassan fogyott, de a suttogó propaganda hatására végül népszerűvé vált, és bestseller lett. A könyvből világszerte több mint tízmillió példány kelt el; több mint harminc nyelvre fordították le. A regény új rajongókat szerzett Randnek, és tartós hatást gyakorolt az építészek, vállalkozók, amerikai konzervatívok és libertáriusok körében.
A regényt többször is feldolgozták. Illusztrált változata 1945-ben jelent meg újságokban. A Warner Bros. 1949-ben filmváltozatot készített belőle; Rand írta a forgatókönyvet, Gary Cooper pedig Roarkot alakította. A kritikusok fanyalogtak, mert a film nem hozta vissza a belé fektetett pénzt; mégis számos rendező és író fontolgatta, hogy új filmváltozatot készít. 2014-ben Ivo van Hove belga színházi rendező színpadi adaptációt készített, amely vegyes kritikát kapott.
Cselekménye alt=Black and white photo of Ayn Rand|bélyegkép|263px| Ayn Rand 1943-ban 1922 elején Howard Roarkot elbocsátják a Stantoni Műegyetem építészeti tanszékéről, mert nem tartja magát az egyetemi konvenciókhoz. Roark New Yorkba megy, ahol munkát kap Henry Cameronnál. Cameron egykor elismert építész volt, de már kevés megbízást kap. Időközben Roark népszerű, de üresfejű diák- és lakótársa, Peter Keating (akinek Roark néha segített a feladataiban) kitüntetéssel végez. Ő is New Yorkba költözik, ahol állást kap a tekintélyes Francon & Heyer építészeti cégnél. Keating behízelgi magát Guy Franconnál, és igyekszik megszabadulni a vetélytársaitól. Francon cégtársa Lucius Heyer Keating áskálódása miatt szélütésben meghal, és Francon Keatinget választja a helyére. Eközben Roark és Cameron inspiráló műveket alkotnak, de anyagi gondokkal küzdenek.
Cameron nyugdíjba vonulása után Keating felveszi Roarkot, akit Francon hamarosan kirúg, mert az nem hajlandó klasszikus stílusú épületet tervezni. Roark rövid ideig egy másik cégnél dolgozik, majd saját irodát nyit. Nehezen talál ügyfeleket, így felszámolja az irodát. Állást kap egy Francon tulajdonában lévő gránitbányában. Találkozik Francon lányával, Dominique-kal – a The New York Banner rovatvezetőjével – a lány családja közeli birtokán. Azonnal vonzalom támad köztük, durván szexelnek, amit Dominique később erőszaknak érez.: „Megerőszakolt. Így kezdődött.” Röviddel ezután Roark arról értesül, hogy új ügyfél akar épületet terveztetni, és visszatér New Yorkba. Dominique is visszatér New Yorkba, és megtudja, hogy Roark építész. Nyilvánosan támadja a munkáját, de titkos légyottokon találkozik vele.
A Banner népszerű építészeti rovatának szerkesztője, Ellsworth M. Toohey szókimondó szocialista, aki rovata és befolyásos munkatársai segítségével formálja a közvéleményt. Toohey lejárató kampánnyal akarja megsemmisíteni Roarkot. Egy gazdag ismerősének, Hopton Stoddardnak – aki az Emberi Szellem Templomát akarja megépíteni – beajánlja Roarkot. Roark szokatlan tervei között szerepel egy Dominique-ról mintázott meztelen szobor; Toohey ráveszi Stoddardot, hogy jogellenes gyakorlat címén perelje be Roarkot. Toohey és számos építész (köztük Keating) a tárgyaláson azt vallja, hogy a hagyományos stílust elutasító Roark építésznek alkalmatlan. Dominique a vád mellett érvel úgy, hogy inkább Roark, mint a felperes védelmében beszél, de elveszíti a pert. Dominique úgy dönt, ha már nem élhet abban az ideális világban, ahol a Roarkhoz hasonló férfiak nagyságát elismerik, teljesen idomul a Roarkot megvető és Keatinget magasztaló világhoz. Feleségül megy Keatinghez, teljesen alárendeli magát neki; azt teszi és mondja, amit a férfi akar, és győzködi a potenciális ügyfeleket, hogy Roark helyett a férjét bízzák meg.
Dominique lefekszik Wynanddal azért, hogy Keating megkapja a Banner tulajdonosa és főszerkesztője, Gail Wynand nagy presztízsű megbízását. Wynand annyira vonzódik Dominique-hoz, hogy fizet Keatingnek azért, hogy elváljon. Wynand és Dominique összeházasodik. Wynand házat akar építtetni magának és új feleségének. Megtudja, hogy Roark tervezte azokat az épületeket, amelyek tetszenek neki, ezért őt bízza meg a munkával. Roark és Wynand közeli barátságba kerül. Wynand nincs tudatában Roark Dominique-hoz fűződő korábbi kapcsolatának.
Keating csillaga leáldozott, és könyörög Toohey-nek, vesse latba befolyását, hogy ő kapja meg a nagy érdeklődés övezte Cortlandt lakásépítési projektet. Keating tudja, hogy legsikeresebb projektjeit Roark segítette, ezért Roark segítségét kéri a tervezésben. Roark beleegyezik, de névtelenséget kér, és azt, hogy a projekt pontosan a tervei szerint épüljön fel. Roark a Wynanddal töltött hosszú szabadságáról visszatérve észreveszi, hogy Keating nem tudta megakadályozni a Cortlandt-projekten végrehajtott jelentős változtatásokat. Roark dinamittal felrobbantja az épületet, ezzel megakadályozza elképzeléseinek eltorzítását.
Roarkot letartóztatják, tettét széles körben elítélik, de Wynand úgy dönt, hogy újságjában kiáll barátja mellett. Ez a népszerűtlen álláspont csökkenti az újság eladott példányszámát. Wynand alkalmazottai sztrájkba lépnek, mert Wynand elbocsátja Toohey-t, aki Roarkot kritizálva szembeszegült vele. A lap megszűnésének lehetőségével szembesülve Wynand enged, és egy Roarkot vádló cikket jelentet meg. A tárgyaláson Roark hosszú beszédet mond az egó és a becsület fontosságáról, miután felmentik. Dominique otthagyja Wynandot, és Roarkhoz költözik. Wynand, aki Roark megtámadásával elárulta saját értékrendjét, végre felfogja annak a hatalomnak a természetét, amelyet a sajátjának hitt. Megszünteti a Bannert, és megrendel Roarktól egy felhőkarcolót, amely az emberi teljesítmény emlékműveként szolgál majd. Tizennyolc hónappal később a Wynand Torony építése zajlik. Dominique – aki már Roark felesége – az építkezés helyszínére érkezik, hogy az acélváz tetején találkozzanak.
Főbb szereplők Howard Roark alt=Portrait photo of Frank Lloyd Wright|jobbra|bélyegkép| Howard Roark alakjának megírásakor Randet Frank Lloyd Wright építész ihlette A regényírással Rand kimondott célja az volt, hogy megmutassa az ideális férfiról alkotott elképzeléseit. Howard Roarkról, az Ősforrás főhőséről gondolta először, hogy ez sikerült. Roark testesíti meg Rand egoista erkölcsi ideáljait, különösen a függetlenségSmith, Tara. “Unborrowed Vision: Independence and Egoism in The Fountainhead.” In és a feddhetetlenségSchein, Dina. “Roark’s Integrity.” In erényét.
Roark figuráját – legalább részben – Frank Lloyd Wright amerikai építész ihlette. Rand szerint ez az építészetével és „pályafutása mintázatával” kapcsolatos konkrét elképzeléseire korlátozódott. Tagadta, hogy Wrightnak bármi köze lett volna a Roark által képviselt filozófiához vagy a cselekmény eseményeihez. Rand tagadásával szemben a kritikusok Wright és Roark között erősebb kapcsolatot tételeznek fel. Wright kétértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy szerinte Roark róla szólt-e; néha utalt erre, máskor tagadta. Wright életrajzírója, Ada Louise Huxtable jelentős különbségeket írt le Wright és Rand filozófiája között, idézve az előbbit: „Tagadom az apaságot, és nem vagyok hajlandó feleségül venni az anyát.” Martin Filler építészkritikus szerint Roark jobban hasonlít a svájci-francia modernista építészre, Le Corbusier-re, mint Wrightra.
Peter Keating Az individualista Roarkkal ellentétben Peter Keating konformista, aki mások akaratának megfelelő döntéseket hoz. Keating két évvel Roark felett járt az építészeti egyetemen, és eredetileg nem is akart építész lenni. Szeretett festeni, de az édesanyja inkább az építészet felé terelte.Smith, Tara. “Unborrowed Vision: Independence and Egoism in The Fountainhead.” In Ebben is – mint minden döntésében – Keating úgy tesz, ahogy mások elvárják tőle, ahelyett hogy a személyes érdekeit követné. Törtető, a karrierjére és a társadalmi helyzete javítására összpontosít. Eszköze a manipuláció és a népszerű stílusokhoz való igazodás. Magánéletében is hasonló utat jár be: bár nem szerelmes Dominique-ba, őt veszi nőül, és nem a szeretett nőt – aki viszont nem olyan szép, mint Dominique, és társadalmi kapcsolatai sincsenek. Élete derekán Keating elégedetlen életútjával, karrierje hanyatlásnak indul, de már túl késő ahhoz, hogy változtasson.
Rand nem egy konkrét építészről mintázta Keatinget.Berliner, Michael S. “Howard Roark and Frank Lloyd Wright.” In A figurát Rand egyik, az 1930-as évek elején Hollywoodban dolgozó szomszédja ihlette. Rand az életcéljáról kérdezte a fiatal nőt, aki válaszában a társadalmi előrejutásról beszélt: azt szerette volna, hogy anyagi javai és társadalmi helyzete meghaladja másokét. Rand Keatinget ennek a motivációnak az archetípusaként alkotta meg, amelyet az önérdek ellentétének tekintett.
Dominique Francon alt=Portrait photo of Patricia Neal|jobbra|bélyegkép|263px| Dominique Francon szerepében Patricia Neal Dominique Francon az Ősforrás című regény hősnője. Rand jellemzése szerint „a megfelelő nő egy olyan férfihoz, mint Howard Roark”. Az író Dominique-ot önmagához hasonlónak, „rosszkedvűnek” írja le. A regény nagy részében Dominique abban a tévhitben él, hogy a korrupt világ elpusztítja az általa értékesnek tartott dolgokat.Boeckmann, Tore. “What Might Be and Ought to Be: Aristotle’s Poetics and The Fountainhead.” In Mivel úgy hiszi, hogy az általa csodált értékek nem tudnak fennmaradni a való világban, úgy dönt, hogy elfordul az értékektől, hogy a világ ne árthasson neki. Csak a regény végén ismeri fel, hogy ő is lehet boldog.Boeckmann, Tore. “Rand’s Literary Romanticism.” In
Gail Wynand