Ferkelt Balázs (Szekszárd, 1977. május 2. –) magyar közgazdász, tanár, a BGE Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének docense.
Életpályája Tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán (közgazdász külgazdasági szakon), az ELTE Bölcsészettudományi Karán (német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár) és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (okleveles közgazdász gazdálkodási szakon) folytatta. Doktori (Phd) fokozatot 2006-ban szerzett közgazdaság-tudományból a Pécsi Tudományegyetemen. Ezenkívül idegenvezetői szakképesítéssel is rendelkezik.
2000. szeptember óta főállású oktatója a BGE Külkereskedelmi Karának (illetve jogelőd intézményének, a BGF Külkereskedelmi Karának). Főleg európai uniós, (kül)gazdaságpolitikai és nemzetközi pénzügyi tantárgyakat oktat. Az oktatás és kutatás mellett 2006 óta a Külkereskedelmi Kar tanszékvezetője. 2008 és 2016 között az intézmény kommunikációs és nemzetközi ügyekért is felelős általános rektorhelyettese volt.
2015 és 2018 között a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, irodavezetője, igazgatója volt.
Óraadó oktatóként közreműködött a Szegedi Tudományegyetemen (2000-2002), a Pécsi Tudományegyetemen (2001-2003), a Heller Farkas Főiskolán (2003-2008), továbbá azóta is a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Pécsi Tudományegyetem Földtudományi Doktori Iskolájában a doktoranduszok témavezetője.
Közéleti szerepvállalása A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Nemzetközi gazdaság szakosztályi elnöke
Díjai, elismerései Magyarok Európáért Díj (2017) (Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselettől és a Miniszterelnökségtől)
Nyelvismerete Angol, francia, német és spanyol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tett. Olaszul is beszél.
Publikációi
Jegyzetek
Források uni-bge-hu https://adoc.pub/i-szakmai-neletrajz90f9d58dc9320fb08c8007db62b06e4063039.html
További információk businesscasul.blog.hu
Kapcsolódó szócikkek Diplomáciai lexikon (Éghajlat)
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Szekszárdiak Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Élő személyek