A Jégmadár expresszvonat egy Szob és Fonyód között közlekedő szezonális járat. Elő- és utószezonban hétvégén napi 1 pár, nyári főszezonban megadott időszakban munkanapokon is közlekedik. A járatra helyjegy váltása kötelező, kivéve a Szob és Budapest-Kelenföld, valamint Balatonaliga és Fonyód közötti szakaszon.

Történet 2020-as nyári szezonban indult el az első járat Budapest-Keleti pályaudvarról Balatonszentgyörgyig és Fonyódig sebesvonatként. Hétvégente 3 pár vonatként.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/2._sz._modositas_honlapra_05.29.pdf

2021-es nyári szezontól a vonat Budapest-Keleti pályaudvar helyett hétvégén Szobról indul, és csak Fonyódig közlekedik napi 1 párként. Munkanapokon a vonat csak Budapest-Kelenföldről indul. Szob és Rákospalota-Újpest között G70-es vonat megállási rendje szerint közlekedik. A vonat Velencén megáll. Balatonaliga és Fonyód között Balatonvilágos, Balatonszárszó és Balatonlelle felső kivételével minden állomáson megáll.

2023-ban a vonat elő és utószezonban is közlekedik hétvégenként. Nyári főszezontól munkanapokon is Szobról közlekedik.

Útvonala A vonat Szobról indul Vác, Budapest-Kelenföld, Székesfehérvár és Siófok érintésével közlekedik.

!Perc (↓) !Állomás !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Szobvégállomás |246 |align=left| |- |2 |Szob alsó |244 |align=left| |- |6 |Zebegény |240 |align=left| |- |13 |Nagymaros |232 |align=left| |- |15 |Nagymaros-Visegrád |230 |align=left| |- |20 |Kismaros |224 |align=left| |- |23 |Verőce |222 |align=left| |- |34 |Vác |215 |align=left| |- |37 |Vác-Alsóváros |212 |align=left| |- |43 |Felsőgöd |206 |align=left| |- |50 |Dunakeszi-Gyártelep |200 |align=left| |- |59 |Rákospalota-Újpest |184 |align=left| |- |79 |Kőbánya felső |167 |align=left| |- |98 | |150 |align=left| |- |123 |Velence |120 |align=left| |- |139 |Székesfehérvár |107 |align=left| |- |168 |Balatonaliga |70 |align=left| |- |177 |Szabadisóstó |61 |align=left| |- |179 |Szabadifürdő |58 |align=left| |- |186 |Siófok |54 |align=left| |- |189 |Balatonszéplak felső |45 |align=left| |- |191 |Balatonszéplak alsó |42 |align=left| |- |194 |Zamárdi felső |40 |align=left| |- |197 |Zamárdi |37 |align=left| |- |206 |Szántód |32 |align=left| |- |209 |Balatonföldvár |27 |align=left| |- |216 |Balatonszemes |20 |align=left| |- |223 |Balatonlelle |14 |align=left| |- |228 |Balatonboglár |10 |align=left| |- |232 |Fonyódliget |3 |align=left| |- |238 |Fonyódvégállomás |0 |align=left|

Jegyzetek

Kategória:Nevet viselő magyarországi vonatok Kategória:Budapest vasúti közlekedése Kategória:Pest megye vasúti közlekedése Kategória:Fejér megye vasúti közlekedése Kategória:Somogy megye vasúti közlekedése Kategória:Magyarországi expresszvonatok Kategória:Balaton