Az jelzésű regionális autóbuszvonal Székesfehérvár, Sárbogárd és Tamási között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Útvonala Az autóbuszvonal Fejér vármegye megyeszékhelyét és Tolna vármegye egyik járásközpontját, Székesfehérvárt és Tamásit köti össze, útvonalára fűzve három várost – Abát, Sárbogárdot, Simontornyát –, valamint Sárkeresztúr, Sárszentágota, Felsőkörtvélyes, Rétszilas, Cece, Tolnanémedi és Pincehely településeket.

A járatok Székesfehérváron belül a Horvát István lakótelepen; azon kívül gyorsított jelleggel közlekednek, a forgalmasabb állomáson és megállóhelyen megállnak. A megyeszékhelyen belül a Tóvárosi lakónegyed és a Horvát István lakótelepet közutakon érintik.

Az M7-es autópályai csomóponttól a 63-as főúton tartózkodnak egészen Cece városáig, közben a lal párhuzamosan jutnak el a Mezőföld területén annak számos településére.

Cece és Tamási között a 61-es főúton haladnak, az utat csak Simontornya és Pincehely belterületén hagyják el, előbbi esetben a belváros; utóbbi esetben a vasútállomás érintésének céljából.

Tamásiban az egykori vasútállomás mellett kialakított buszállomáson végállomásoznak.

Közlekedése Az autóbuszjáratok munkanaponta közlekednek, naponta egy járatpár teljesíti az útvonalat.

Székesfehérvár és Tamási további kapcsolatát az 1173-as buszok látják el napjában egyszer oda-vissza, de Enying és Felsőnyék érintésével. Menetidejük 88 kilométeren 2 óra.

ViszonylatIndításszámKözlekedési rendSzékesfehérvár, aut. áll. – Tamási vá.1 pármunkanaponta

Járművek Az autóbuszvonalon szóló autóbuszok közlekednek, melyek a Credo Econell 12 és a Credo Inovell 12 típusokból származnak. Míg előbbi helyközi célokat, utóbbi távolsági célokat elégít ki.

Csatlakozások Pincehely vasútállomáson – Budapest, Pusztaszabolcs és Dombóvár felé/felől vonatra ()

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| <small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Székesfehérvár, Horvát István utca ||0.9 km |align=left| |- |2|| Bodakajtor-Felsőszentiván vasútállomás ||15.3 km |align=left| |- |3|| Aba, Rákóczi utca ||19.9 km |align=left| |- |4|| Sárkeresztúr, kálozi útelágazás ||23.3 km |align=left| |- |5|| Sárszentágota, bejárati út ||27.1 km |align=left| |- |6|| Felsőkörtvélyes vasútállomás, bejárati út ||31.7 km |align=left| |- |7|| Sárbogárd vasútállomás, bejárati út ||36.7 km |align=left| – Sárbogárd (, ) |- |8|| Sárbogárd, városháza ||38.2 km |align=left| |- |9|| Sárbogárd, Magyar utca ||41.1 km |align=left| |- |10|| Rétszilas, Bocskai utca ||44.2 km |align=left| |- |11|| Cece, hősi emlékmű ||51.1 km |align=left| |- |12|| Simontornya vasútállomás ||58.3 km |align=left| – Simontornya <small>() S40, G40, Z40, S431, Kresz Géza InterCity, Rippl-Rónai InterCity, Somogy InterCity |- |13|| Simontornya, autóbusz-váróterem ||59.6 km |align=left| |- |14|| Tolnanémedi, községháza ||67.4 km |align=left| |- |15|| Pincehely, kórház ||71.8 km |align=left| |- |16|| Pincehely, községháza ||73.0 km |align=left| |- |∫|| ||73.3 km |align=left| |- |17|| Pincehely vasútállomás ||73.7 km |align=left| – Pincehely () |- |18|| ||74.1 km |align=left| |- |19|| Tamási, Adorjánpuszta ||83.2 km |align=left| |- |20|| Tamási, Kültelek ||84.7 km |align=left| |- |21|| Tamási, vásártér ||87.0 km |align=left| |- |22|| Tamási, szolgáltatóház ||88.2 km |align=left| |- |23|| <small>végállomás ||89.5 km |align=left|

Források

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Fejér megye autóbusz-közlekedése Kategória:Tolna megye autóbusz-közlekedése