A Marlborough hercege címet az angol főrendben hozta létre Anna királynő John Churchill számára, aki katonai parancsnokként számtalan győzelmet aratott az ellenség felett. A cím mellé Churchill megkapta a woodstocki királyi uradalmat, ahol a királynő részben az uralkodói vagyonból kezdte meg a szintén Churchillnek adott Blenheim kastély építését. Amennyire szerencsés hadvezér volt Marlborough első hercege, a cím utódlását számos tragédia szegélyezte. Mikor egyetlen fia meghalt, a parlament teljesen kivételes módon biztosította, hogy a Marlborough hercege cím addig fennmaradjon, amíg a hercegnek élő leszármazottja él, női ágon is lehetővétették a cím öröklését. A második herceg így legidősebb lánya lett, ám az ő egyetlen fia is meghalt anyja életében, így a címet John második lányának második felnőtt fia örökölte a legidősebb korai halála miatt. A második lány férje Spencer grófja volt, a Spencer család ekkor már több száz éves nemesi múlttal bírt. Máig e gróf, a Spencer-Churchill család egyenesági leszármazottai viselik a hercegi címet.

A hercegi cím birtokosa bírja a Sunderland és Marlborough grófi, a Spencer és a Sandridge Churchill bárói címeket is. A Hercegi cím örököse apja Blandford márkija címét használja.

A szócikk speciális jelölései A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a ( 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet az angol peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása.

A dőlt betűs, kurzív nemesi cím jelentése: a viselő az apja (esetleg nagyapja) második (harmadik) címét viseli, az az ő az örökös vagy az örökös örököse.

Összefoglalás John Churchill 1682-ben skót főrendben Lord Churchill of Eyemouth, angol főrendben Sandridge Churchill bárója (1685) és Marlborough grófja (1689) címét kapta. Miután Anna királynő 1702-ben trónra lépett, Churchillt Marlborough első hercegévé tette, alcímként a Blandford márki címmel.

1678-ban Churchill feleségül vette Sarah Jennings-t (1660–1744), aki udvarhölgyként a királynő befolyásos bizalmasa volt. Hét gyermekük született, közülük négy lányt neves brit családok – Godolphin gróf, Sunderland gróf, Bridgewater hercege és Montagu hercege – utódai vették el. Churchill hercegi címét egyetlen fia örökölte volna, de ő apja előtt meghalt, így a címek kihalásának elkerülése érdekében a parlament 1706-ban módosította az öröklési rendet.

Amikor Marlborough első herceg 1722-ben meghalt, a skót Lord Churchill of Eyemouth címe kihalt. Az egyedi örökösödési törvény érelmében a Marlborough címek legidősebb lányára, Henrietta-ra, Marlborough szálltak. Ő Francis Godolphin, a Godolphin felesége volt. Egy fiuk született, de a fiú előbb halt meg, mint az anyja. Amikor Henrietta 1733-ban meghalt, a Marlborough címek unokaöccsére, pontosabb húgának, Anne-nak a fiára, név szerint Charles Spencerre szálltak. Charles Spencer ekkorra már – bátyja halálát követően – örökölte a Spencer család birtokait, valamint a Sunderland grófja és a Wormleighton Spencer bárója címeket. Henrietta halálával Charles Spencer örökölte a Marlborough család birtokait és címét, így ő lett Marlborough . Ekkortól apáról fiúra szállt a cím. 1815-ben Francis Spencer, a fiatalabb fia elnyerte a Churchill bárója címet, unokája pedig 1902-ben a Churchill vikomtja címet.

Az ötödik herceg 1817-ben engedélyt kapott, hogy a Spencer mellé felvegye a Churchill-t is vezetéknévnek, hogy megőrizze híres ük-ükapja nevét. Ugyanebben az időben királyi engedélyt kapott arra is, hogy a Churchill címert a Spencer család címere mellé kösse. A Spencer-Churchill vezetéknevet a család tagjai 1817 óta használják, bár egyesek inkább csak Churchill-nek titulálják magukat. A hetedik herceg volt a brit miniszterelnök, Winston Churchill apai nagyapja.

A jelenlegi, tizenkettedik herceg Charles James Spencer-Churchill.

John Churchill, Marlborough 1. grófja, Marlborough 1. hercege KG PC

260px|bélyegkép|De HondtLambert de Hondt II (1642-1708/1709) flamand festő és gobelintervező volt. falikárpitján Marlborough hercege elfogadja a francia kapitulációt Blenheimben. Camille d'Hostun, Tallard hercege két brit tiszt kíséretében, Marlborough hercege fehér lovon 260px|bélyegkép|Ez a kárpit Boufflers marsallt ábrázolja, amint átadja Lille városát Marlborough-nak. A cím, az „Insulae”, a latin „sziget” szóból származik – maga Lille a L'Isle név romlott formája, ami franciául „szigetet” jelent 260px|bélyegkép|Ez a kárpit az elixhami csatátAz elixheim-i csata 1705. július 18-án zajlott a spanyol örökösödési háború során, ahol a Marlborough vezette angol–holland–osztrák szövetséges hadsereg áttörte a francia védelmi vonalakat Eliksem (ma Belgium) közelében. A francia erőket François de Neufville, Villeroy 2. hercege marsall vezette, de nem vállalt nyílt csatát, így a szövetségesek taktikai győzelmet arattak és ellenőrzésük alá vonták a térséget. A győzelem lehetővé tette a szövetségesek előrenyomulását Brabantban, de stratégiai áttörést nem hozott, mivel a francia hadvezetés gyorsan újra megszervezte védelmi állásait. ábrázolja, amikor Marlborough áttörte a francia erődített vonalakat Namur és Antwerpen között. Itt láthatók az erődítmények, Elixhem falu és az út, amelyen a franciák visszavonultak. A kárpit tetején található medalionban Marlborough címere John Churchill (1650. június 24. – 1722. június 16.) 1674-ben lépett katonai szolgálatba, és hamar kitűnt a francia–holland háborúban. 1685-ben részt vett a Monmouth-felkelés leverésében, majd 1688-ban támogatta Orániai Vilmos trónra lépését. 1702-től vezette az angol–holland seregeket a spanyol örökösödési háborúban, és győzelmet aratott Blenheimnél (1704), Ramillies-nél (1706), Oudenaarde-nál (1708) és Malplaquet-nél (1709). 1711-ben elvesztette politikai támogatását, és visszavonult a közélettől.

John Churchill 1682-ben kapta első nemesi címét, amikor II. Károly skót király Eyemouth lordjává (báróval egyenrangú cím) tette. 1685-ben Sandridge bárója lett Angliában II. Jakab adományozásával. 1689-ben, Orániai Vilmos trónra lépését követően, Marlborough grófja lett. 1702-ben, már Anna királynő uralkodása alatt, Marlborough hercegévé emelkedett. 1704-ben a Német-római Birodalom hercegévé tette I. Lipót császár, majd 1705-ben Mindelheim hercege lett, I. József császártól kapott adomány révén.

Miután Marlborough hercegének egyetlen fia, John Churchill, Blandford márki 1703-ban meghalt, a herceg kivételes engedélyt kapott Anna királynőtől. 1706-ban külön törvényben rögzítették, hogy a hercegi cím ne csak fiú-, hanem nőági leszármazottain keresztül is öröklődjön. Ez lehetővé tette, hogy a címet a herceg legidősebb leánya, Henrietta örökölje, majd az ő halála után a cím az unokahúga férfiági leszármazottaira, a Spencer családra szálljon. Az öröklési rend elsőbbséget adott a nőági férfi leszármazásnak, így biztosítva, hogy a Marlborough hercegség soha ne szakadjon meg. Ez az egyik legszokatlanabb és legrugalmasabb öröklési szabály a brit főnemesség történetében.

John Churchill, Blandford márkija John Churchill (1686. február 13. – 1703. február 20.) apja egyetlen fia volt. Születésétől kezdve ő volt a hercegi cím örököse, és ifjúkorától kezdve ennek megfelelő nevelésben részesült. Tanulmányait Etonban kezdte, majd 1700-ban Oxfordban a College hallgatója lett. Apja nagy reményeket fűzött hozzá, de John 1703. február 20-án meghalt himlőben, mindössze 17 évesen. Halála következtében a Churchill fiúág és a Marlborough hercegi cím öröklése megszakadt. A parlament külön törvényével új öröklési rendet vezettek be, amely lehetővé tette a cím nőági öröklését.

Henrietta Churchill, Marlborough 2. hercegnője Henrietta Churchill (1681. július 19. – 1733. október 24.) Marlborough 1. hercege legidősebb lánya volt. 1698 márciusában feleségül ment Francis Godolphinhez, Godolphin . Miután apja egyetlen fia és örököse, Herietta öccse 1703-ban meghalt, az 1706-os parlamenti törvény lehetővé tette, hogy apja angol címeit lányai örököljék, így apja 1722-es halála után saját jogán lett Marlborough hercegnője – egyike a kevés nőnek a brit főrendekben. Anna királynő udvarában udvarhölgyként szolgált. Botrányt keltett, amikor viszonyt kezdett William Congreve drámaíróval, akitől egy törvénytelen lánya született. Házassága férjével ennek ellenére kegyensúlyozottnak tűnt, viszont viszonya édesanyjával, Sarah Churchill-lel feszült volt. Halála előtt nem békültek meg, anyja így emlékezett rá: „sok jó tulajdonsága volt, némi furcsasággal”, de „kegyetlen lány és anya” – ezt akár Henrietta is mondhatta volna az anyjáról.

William Godolphin, Blandford márkija William Godolphin, (~1700 – 1731. augusztus 24.) Henrietta Churchill és Francis Godolphin, Godolphin fia volt. 1720-ban Penryn város whig képviselőként bekerült a brit parlamentbe, majd 1727-től Woodstock képviselője lett. 1729-ben feleségül vette szerelmét, a polgári származású Maria Catherina Haeck de Jongot (1695–1779), az utrechti polgármester lányát. Ezzel megbotránkoztatta a családját, mert a házassághoz nem kapott uralkodói engedélyt és a családja is ellenezte. 1730-ban tiszteletbeli jogi doktorátust (D.C.L.) kapott Oxfordban. 1731-ben agyvérzésben meghalt. Nem hagyott utódot, így halálával a Marlborough hercegi cím örököse unokatestvére, Sunderland 5. grófja lett.

Anne Churchill Anne Churchill (1683–1716), Marlborough harmadik lányának neveltetését szülei ambíciói határozták meg. Édesanyja, Sarah Churchill, Anglia egyik legbefolyásosabb udvarhölgye volt, aki politikai szövetségek kiépítésére is felhasználta gyermekeit. Anne 1700-ban ment feleségül Charles Spencerhez, Sunderland , aki ifjú kora ellenére már ekkoriban politikai karriert épített, főként apósa támogatásával. Házasságuk révén két jelentős whig család kapcsolódott össze, ami hosszú távon előkészítette a Churchill–Spencer-ág politikai és társadalmi felemelkedését, valamint a későbbi Marlborough-öröklést. Anne súlyos betegség után, mindössze halt meg. Halála mélyen megrendítette anyját, aki hosszú levelekben emlékezett meg róla, különös fájdalommal hangsúlyozva Anne józanságát és jámborságát. Bár kevés közvetlen politikai szerepet vállalt, Anne élete és házassága kulcsszerepet játszott a Marlborough-család dinasztikus stratégiájában. Öt gyermeke közül fia, Robert Spencer örökölte apja címét, Robert öccse, Charles Spencer pedig 1733-ban Marlborough lett, ezzel a Churchill-vérvonal továbböröklődött a Spencer néven.

Charles Spencer, Sunderland 5. grófja, Marlborough 3. hercege KG PC Charles Spencer (1706. november 22. – 1758. október 20.) Etonban tanult, majd bátyja halálával 1729-ben örökölte a Sunderland grófi címet. 1733-ban, Henrietta hercegnő halálát követően ő lett Marlborough hercege, bár a Blenheim kastélyt csak az első hercegné, Sarah Churchill 1744-es halála után kapta meg.

Pályafutása során több katonai és udvari tisztséget viselt. Volt Oxfordshire és a Buckinghamshire hadnagyaA hadnagy (Lieutenant) megyei tisztviselő volt, aki a katonai és rendvédelmi erők irányításáért felelt az adott területen. A hadnagy feladatai közé tartozott a katonai védelmi feladatok ellátása és a helyi rend fenntartása. Gyakran a megye fegyveres erőinek parancsnoka volt, különösen vészhelyzetekben vagy katonai konfliktusok esetén. (1738–1758), udvari kamarás (Lord of the Bedchamber)A Gentleman of the Bedchamber és a Lord of the Bedchamber fontos tisztségek voltak az angol és skót királyi udvarban. Ezek a pozíciók különleges közelséget biztosítottak az uralkodóhoz, hiszen a tisztség viselője a király személyes szolgálatát látta el, és számos hivatalos feladatot végzett az uralkodó körül, illetve a királyi lakosztályban ellátandó teendők végrehajtásában. Gentleman of the Bedchamber: Ez a pozíció alacsonyabb rangú volt, és az uralkodó személyes szolgálatáért felelt. Általában nemesi származású, de nem a legmagasabb rangú arisztokraták töltötték be.