A Don’t Click Play Ava Max amerikai énekesnő harmadik stúdióalbuma, amely 2025. augusztus 22-én jelent meg az Atlantic Records gondozásában. Az albumon hasonlóan Max debütáló stúdióalbumához, a Heaven & Hell-hez (2020), valamint a második lemezéhez, a Diamonds & Dancefloors-hoz (2023) elsősorban popzenék hallhatóak. Az album eddig megjelent kislemezei közé tartozik a Lost Your Faith, a Lovin Myself, valamint a Wet, Hot American Dream.

Háttér A második albuma köré épülő turnéja után 2023 szeptemberében Max úgy döntött, nekivág egy teljesen új korszaknak, egy vadonatúj albumnak. 2024 április 4-én kiadta a My Oh My című kislemezét, amivel megnyitotta ezt az új időszakot. A Billboardnak adott interjúja szerint a harmadik albumára "szívfájdalom és férfi" nélkül készült, elmondása alapján a My Oh My "önmagának a kezdete", egy személyes gyógyulásnak az időszaka. Ez a dal szerepelt volna az album vezető kislemezeként, ám 2024 szeptember 20-án kiadta a Spot A Fake című dalát, megerősítve, hogy a kettő közül csak ezutóbbi fog szerepelni a lemezen. Az album kiadását az év végére tervezte, ám az akkori változatát - amiben a My Oh My, illetve a Spot A Fake szerepelt volna - végleg elvetette személyes okok miatt.

2025 február 7-én kiadta a Lost Your Faith című kislemezét, megerősítve, hogy ez már tényleg az album része lesz. Április 9-én megosztotta egy weboldal linkjét, ahol a Don't Click Play on Ava Max cím fogadta az oldal látogatóit. A "Sign the Petition" ("Írd Alá a Petíciót") gombra kattintva betekintést lehetett nyerni Max következő kislemezébe, amely később május 29-én jelent meg Lovin Myself címmel. Május 1-én bejelentette, hogy az albumot véglegesítette, és Don't Click Play címen fogja kiadni, bemutatva a kész albumborítót, melyen Max áll a középpontban, egy hatalmas, lángoló lejátszás gombba kapaszkodva. Ekkoriban derült ki az is, hogy az kiadást 2025 augusztus 22-ére tervezi.

Július 1-én megjelent az album harmadik kislemeze is, a Wet, Hot American Dream is. Jelenleg nincs információ arról, hogy Max tervez-e több kislemezt is kiadni az album teljes megjelenéséig.

Az albumon szereplő dalok listája Az album megjelenése előtti héten Max hivatalosan is közzétette a számlistát, habár előtte már kiszivárgott. +CímSzerző(k)Producer(ek)Hossz1. Don't Click PlayAva Max • JBACH • Pink Slip • Sean Douglas2:282. How Can I danceAmanda Ava Koci • JBACH • Jim Lavigne • Pink Slip • Jakke Erixson2:263. Lovin MyselfAmanda Ava Koci • Pink Slip • Lita • Scott Harris Friedman2:564. Sucks To Be My ExAva Max • Jason Evigan • MarcLo • Pink Slip • Sean Douglas3:235. Wet, Hot American DreamAmanda Ava Koci • Alida Garpestad Peck • JBACH • Pink Slip • David Stewart2:566. Take My CallAmanda Ava Koci • JBACH • Johnny Goldstein • Sam Martin2:537. Know SomebodyAmanda Ava Koci • Amanda "Kiddo A.I." Ibanez • AMMO • Michael Pollack3:258. Lost Your FaithAmanda Ava Koci • Leroy Clampitt • Delacey • Lucy Healey • Pink Slip3:149. Fight For MeAmanda Ava Koci • Melanie Fontana • Michel Schulz • Ryan Tedder • Lindgren2:3510. Skin In The GameAmanda Ava Koci •Malik "The Freq" Moore • Jordan Powers • Haven • Lauren Mandel2:4911. World's Smallest ViolinAva Max • Arthur Remond • Hamid Bashir • Pink Slip2:2812. Catch My BreathAva Max • Pink Slip • Scott Harris Friedman3:11

Megjelenési történet +RégióDátumFormátumKiadóVilágszerte2025. augusztus 22.digitális letöltés • streaming • CD • kazetta • hanglemezAtlantic Records

Források

https://retropopmagazine.com/ava-max-admits-touring-has-changed-how-i-see-the-art-of-making-music-as-she-begins-work-on-third-studio-album/#google_vignette https://los40.com/2024/03/20/ava-max-presenta-un-adelanto-de-my-oh-my-el-primer-single-de-su-tercer-disco/ https://www.billboard.com/music/pop/ava-max-asks-fans-respect-art-not-leak-songs-phenomenon-1235867952/ https://www.billboard.com/music/pop/ava-max-talks-my-oh-my-third-album-barbie-soundtrack-interview-1235675858/ https://los40.com/2024/09/20/ava-max-nos-vigila-con-prismaticos-y-no-deja-pasar-ni-una-en-su-nuevo-single-spot-a-fake/ https://www.youtube.com/watch?v=HbOTgL4rGyw https://people.com/ava-max-lovin-myself-dont-click-play-exclusive-11745599 https://www.billboard.com/music/music-news/ava-max-fake-petition-protesting-music-1235942854/ https://www.billboard.com/music/music-news/ava-max-dont-click-play-album-release-date-cover-art-1235961909/ https://www.stereoboard.com/content/view/247540/9 https://www.billboard.com/music/music-news/ava-max-lovin-myself-new-music-poll-results-1235986965/ https://www.rollingstone.com/music/music-news/ava-max-dont-click-play-north-american-tour-1235366003/ https://www.melodicmag.com/news/ava-max-announces-european-and-uk-leg-of-dont-click-play-tour/ https://tribune.com.pk/story/2554066/ava-max-postpones-2025-tour-to-improve-show-quality https://uproxx.com/pop/ava-max-lost-your-faith/ https://www.rollingstone.com/music/music-news/ava-max-new-album-lost-your-faith-video-1235299098/ https://www.rollingstone.com/music/music-news/ava-max-lovin-me-single-video-dont-click-play-1235350258/ https://uproxx.com/music/ava-max-wet-hot-american-dream-video/ https://open.spotify.com/prerelease/2dMGaohrE8lELJ8BfmYw8H

Kategória:Atlantic Records-albumok Kategória:2025 nagylemezei