Hilde Holger, polgári nevén Hilde Boman-Behram, születési nevén Hilde Soferová osztrák-brit táncosnő és koreográfus, zsidó származású. A 20. század első fele expresszionista táncának jelentős képviselője.
Élete Liberális zsidó bécsi családban született. Édesapja, Alfred költeményeket írt, és 1908-ban halt meg. Azután a nagyszülei bécsi elővárosában, Pötzleinsdorfban élt, anyjával és Heidi nevű húgával együtt. Hatévesen kezdett táncolni. Tizennégy évesen beiratkozott a Bécsi Állami Zene- és Előadóművészeti Akadémiára, ahol a radikális táncos Gertrud Bodenwieser lett a tanára. Bodenwieser az expresszionista tánc propagátora volt, amely a hagyományos balett, különösen Közép-Európában és az Egyesült Államokban mint avantgárd lázadásként jött létre. Holger hamarosan a Bodenwieser-együttes főtáncosa lett, és a társulattal beutazta egész Európát. Idővel saját tánccsoportot is létrehozott (Hilde Holger Tanzgruppe). Tizennyolc évesen, 1923-ban tartotta első szólóelőadását a Szecessziós Pavilonban, amely később fő platformjává vált. Koreográfiái klasszikus szerzőket használtak, mint Bach, Schubert, Debussy, Händel, de fokozatosan utat talált a modern zeneszerzőkhöz is (Bartók, Prokofjev), akik közé a cseh modernista Karel Boleslav Jirák is tartozott. Jirák zenéjére 1929-ben készítette a Lebenswende című előadást. Abban az időben Franciaországban, Lengyelországban és Csehszlovákiában is fellépett. 1926-ban megalapította az Új Mozgásművészeti Iskolát a Palais Ratiborban, közvetlenül Bécs szívében. Gyermekelőadásait parkokban és bécsi nevezetességek előtt táncolták. A baloldalhoz tartozott, és néhány előadása egyértelműen deklarálta ezt. A nácizmusra és a növekvő antiszemitizmusra reagálva néhány zsidó témájú művet is alkotott (Hebräischer Tanz, 1929; Kabbalistischer Tanz, 1933; Ahasuerus, 1936).
Miután a náci Németország megszállta az Osztrák Köztársaságot, Holger Bécsből menekült (anyja és mostohaapja később a holokauszt során életét vesztette). Angliába akart menni, de megtagadták a belépését. Ezért Indiába utazott, ahol kezdetben masszőrként kereste a kenyerét, de hamarosan visszatért a tánchoz. Indiában lehetősége volt új tapasztalatokat beépíteni munkájába, különösen az indiai tánc kézmozdulatait. Bombayban találkozott Ardershir Kavasji Boman-Behram művészetkedvelő orvossal, aki 1940-ben feleségül vette. 1941-ben új tánciskolát alapított Bombayban, ahová minden kasztból és vallásból felvett diákot. Például Rukmini Devi Arundale is a tanítványai közé tartozott.
1948-ban az indiai muszlimok és hinduk közötti növekvő feszültség miatt Holger és férje Nagy-Britanniába emigrált. Itt újjáalakította Holger Modern Balettcsoportját, amellyel 1952-ben többek között bemutatta a Szláv tánc c. előadását Antonín Dvořák zenéjével. Áttörőnek azonban különösen a Sadler’s Wells Theatre színpadán bemutatott Under the Sea előadás bizonyult. A Camille Saint-Saëns zenéje által ihletett művet először 1955-ben mutatta be itt. Londonban saját iskoláját is újraalapította, a The Hilde Holger School of Contemporary Dance-t. Az iskola arról volt ismert, hogy nemcsak táncban kreatív emberek kerültek ki belőle, például olyan tanítványai voltak, mint Jane Asher színésznő, Ivan Illich filozófus, Marion Stein zongoraművész vagy Lindsay Kemp pantomimes.
Holgernak két gyermeke volt a férjével, a lánya, Primavera (sz. 1946) táncos, szobrász és ékszertervező lett, a második gyermeke, Darius nevű fia pedig 1949-ben Down-szindrómával született. Ez Holgert arra késztette, hogy fogyatékkal élő emberekkel dolgozzon. Létrehozott egy táncterápiás formát mentálisan sérült gyermekek számára. Ő volt az első koreográfus, aki mentális zavarokkal küzdő hivatásos táncosokat kevert gyerekekkel és tinédzserekkel. Ezzel kapcsolatban "integrált" (vagy integrációs) táncról kezdtek beszélni, amelyben a táncos ősi, gyermekkori érzelmeket és élményeket szeretné kifejezni, amit a sérült gyerekek spontán megtesznek, a hivatásos táncos pedig tulajdonképpen tőlük tanulja ezt. Holger mindig hangsúlyozta, hogy a fogyatékos tanulókat pontosan ugyanúgy kell kezelni, mint a nem fogyatékosokat, ami azonban néha kritikához is vezetett, miszerint túl kemény a fogyatékos diákokkal szemben. Az eredmények azonban tagadhatatlanok voltak, különösen az 1968-as, a Sadler’s Wells Színház színpadán bemutatott Towards the Light című előadás vált úttörővé. Edvard Grieg zenéjét használta. Ez volt az egyik első integrált mű a profi színpadon.
Hilde egyik tanítványa, Wolfgang Stange, továbbra is dolgozott olyan rendellenességekben szenvedő emberekkel, mint a Down-szindróma és az autizmus, valamint fizikai fogyatékossággal élőkkel. Stange Amici Dance Theatre Companyja 1996-ban Hilde címmel készített előadást Holger tiszteletére. A londoni Riverside Színházban, majd később, 1998-ban a bécsi Odeonban mutatták be. Ő maga mindig is bécsi gyökereihez kötődött, és több művében is tisztelettel adózott a 20. század eleji Bécs kreatív légkörének.
Koreográfiai