Robert Arthur Talbot Gascoyne-Cecil, Salisbury 3. őrgrófja (Marquess of Salisbury) (Hatfield, Hertfordshire, Anglia, 1830. február 3. – Hatfield, Hertfordshire, Anglia 1903. augusztus 22.), röviden Lord Salisbury, angol főrend, brit politikus, több kormány minisztere, három időszakban az Egyesült Királyság külügyminisztere és miniszterelnöke, a Térdszalagrend lovagja (KG), a Királyi Titkos Tanács tagja (PC).
Élete Apja James Gascoyne-Cecil, Salisbury 2. őrgrófja (1791–1868), anyja Frances Mary Gascoyne (1802–1839) volt, James Gascoyne-Cecil első felesége. Két bátyja volt, James (1821–1865), apjuk főnemesi címének várományosa, és Arthur (1823–1825), aki kisgyermekként meghalt. Robert volt a harmadik, legifjabb fivér, őt születésétől fogva a Lord Robert Gascoyne-Cecil megszólítás illette meg. Iskolai tanulmányait az Eton College-ban és az Oxfordi Egyetemhez tartozó Christ Church College-ban végezte, majd 21 évesen, teljeskorúvá válása után, 1852 júliusában a Konzervatív Párt színeiben az Alsóház parlamenti képviselőjévé választották.
Egyik nővére, Lady Blanche Mary Harriet Gascoyne-Cecil (1825–1872) James Maitland Balfourhoz ment feleségül. Az ő fiuk, Arthur James Balfour, Balfour 1. grófja (1848–1930), Robert Gascoyne-Cecil unokaöccse később szintén az Egyesült Királyság külügyminisztere és 1902-ben, nagybátyja utódaként miniszterelnöke lett (1905-ig).
Robert Gascoyne-Cecil 1857-ben feleségül vette a polgári származású Georgina Charlotte Aldersont, (1827–1899), egy bíró leányát, akit apja túlságosan alacsony társadalmi állásúnak ítélt, ezért házasságukat „állásszerűtlennek” minősítette, és igyekezett megakadályozni. A házasság ennek ellenére boldognak bizonyult, a házaspárnak két leánya és öt fia született, utóbbiak között ketten, Hugh Cecil, Quickswood 1. bárója és Robert Gascoyne-Cecil, Chelwood 1. vikomtja jeles brit politikusokká váltak.
Legidősebb bátyja James 1865-ben gyermektelenül meghalt, az egyetlen élő fivér, Robert lett apjuk címének várományosa (heir apparent), ettől kezdve a Cranborne vikomtja címet viselte.
1866-ban Edward Smith-Stanley, Derby 14. grófja (Lord Derby) miniszterelnök harmadik kormányában Robert Gascoyne-Cecil megkapta az „India-ügyi Minisztérium” (hivatalos nevén „Őfelsége Indiai Államtitkársága” − „HM Principal Secretary of State for India”) vezetését. E tisztségben George Robinsont, Ripon 1. őrgrófját követte. Hét hónappal később lemondott és kivált a kormányból, mert az 1867-es brit reformtörvényt (Reform Act) túlzottan demokratikusnak minősítette és elzárkózott elfogadásától.
1868 áprilisában elhunyt az édesapja, James Gascoyne-Cecil, Salisbury 2. őrgrófja. Egyetlen élő fia, Robert örökölte Salisburgy őrgrófjának címét (e néven harmadikként), ezzel automatikusan tagja lett a Lordok Házának is. 1870-ben az Oxfordi Egyetem kancellárjává nevezték ki.
1874. február 21. és 1878. április 2. között Benjamin Disraeli miniszterelnök második kormányában ismét az India-ügyi Minisztériumot vezette. Bár Disraelivel szemben sokáig ellenszenvet érzett és bizalmatlanul kezelte, részben a miniszterelnök zsidó származása miatt, a közös munka során azonban fokozatosan jó viszonyt alakítottak ki egymással.
1875-ben, a Balkán-válság kialakulása nyomán Nagy-Britannia nemzetközi nagyköveti konferenciát hívott össze Konstantinápolyba, melyet 1876 decembere és 1877 januárja között tartottak meg. A brit delegációt Gascoyne-Cecil, Lord Salisbury vezette. A konferencián a (több más kérdés mellett) a balkáni politikai rendezés lehetőségeit vitatták meg. A konferencián Gascoyne-Cecil, Lord Salisbury elérte, hogy az Oszmán Birodalom – az európai nagyhatalmak által követelt reformok elutasítása ellenére – továbbra is fennmaradhasson. Salisburynek sikerült fékeznie az Orosz Birodalom expanziós törekvéseit a Balkánon és Kisázsiában, és megszerezte Nagy-Britannia számára a Ciprus fölötti fennhatóságot is. 1878-ban Edward Stanley, Derby 15. grófja (a korábbi miniszterelnök fia) utódjaként Lord Salisbury-t nevezték ki a külügyminiszteri tisztségre (1880-ig). Az 1877–1978-as orosz–török háború utáni orosz térnyerés korlátozására összehívott 1878-as berlini nagyhatalmi kongresszusonon elért eredményeiért megkapta a Térdszalagrendet.
1881. április 19-én Disraeli elhunyt. Az ekkor ellenzékben lévő konzervatív párt vezetéséért belső hatalmi harc kezdődött. Gascoyne-Cecil, Lord Salisbury a Parlament Felsőházéban (a Lordok házában) megszerezte a konzervatív frakció vezetését. A párt vezetéséért harcba kezdett az Alsóház konzervatív frakciójának vezérével, Sir Stafford Northcote-tal, Iddesleigh 1. grófjával. A küzdelemből Lord Salisbury került ki győztesen. 1881–1885 között ő volt a konzervatív ellenzék vezére.
1885–1886 között kinevezték az Egyesült Királyság miniszterelnökévé. Kisebbségi kormányt alakított. Munkáslakás-építési programot hirdetett a nyomorban élő ipari munkáscsaládok számára, az ezt megfogalmazó törvényt (Housing of the Working Classes Bill) 1885. augusztus 14-én fogadtatta el és léptette hatályba. Írország önkormányzatának ügye (Irish Home Rule) miatt 1886. január 28-án Salisbury kormánya megbukott. Utódja, William Gladstone beterjesztette az Ír Önkormányzatról szóló első törvényjavaslatot (Home Rule Bill), de ez megosztotta a Liberális Pártot, melyből kiváltak az Unionisták. A törvény és vele Gladstone kormánya is 1886. július 21-én megbukott.
1886. július 25-én Lord Salisbury ismét miniszterelnöki megbízást kapott. A liberális unionisták támogatásával alakított kormányt. Második miniszterelnöki időszakának jelentős eseménye a Portugáliához intézett 1890-es brit ultimátum, amelynek eredményeképpen a Brit Birodalom megszerzett több afrikai portugál gyarmatot (Malawi, Zambia, Zimbabwe). 1892-ben ellenezte a szociális reformokat célzó programot, és lemondott. Utódja ismét William Gladstone lett. 1892–1895 között a Liberális Párt kisebbségben kormányzott. A konzervatív ellenzék vezetőjeként Lord Salisbury hevesen ellenezte az ír önkormányzat megadását, és az unionistákat támogatta. 1895-ben kinevezték a Cinque Ports városszövetség kormányzójává (Lord Warden of the Cinque Ports).
Az 1895-ös választáson nagy többséget szereztek az unionista pártok. Június 25-én Robert Gascoyne-Cecil, Lord Salisbury megkapta harmadik miniszterelnöki kinevezését, az unionisták támogatásával. Kormányfőként magának tartotta fenn a külügyminiszteri posztot is. Külpolitikájában kerülte a katonai és politikai szövetségekkel való elkötelezettséget, a splendid isolation politikáját követte, közben következetesen és agresszíven képviselte a Brit Birodalom imperialista terjeszkedő törekvéseit, különösen Afrikában. Hivatali idején folyt le a fashodai incidens (1898) és a második búr háború (1899–1902). Kiegyezett Bismarck kancellárral, kelet-afrikai német telepek átadásáról, Helgoland szigetének visszaadása fejében. Lord Salisbury kormányzása alatt a Brit Birodalom jelentős gyarmati területeket szerzett, főleg Kelet- és Dél-Afrikában. Belpolitikában kevésbé volt aktív, mindvégig mereven elutasította az írországi önkormányzat tervét.
1902. július 11-én Lord Salisbury egészségügyi okokból lemondott. Unokaöccse Arthur Balfour, Balfour 1. grófja lépett a helyére, és folytatta az unionista kormányzást 1905-ig. Lord Salisbury volt az utolsó politikus, aki a brit felsőház tagjaként lett miniszterelnök.
Magánemberként Lord Salisbury igen intenzíven tanulmányozta a teológiát és filozófiát, és kémiai kísérletekkel is foglalkozott. Ugyanakkor feljegyezték róla, hogy nehézségei voltak más emberek, sőt saját rokonai arcvonásainak felismerésében. Feltehetőleg a prozopagnózia (arcvakság) egyik változatában szenvedett.
Idős korára rendkívüli mértékben elhízott, szív-problémái súlyosbodtak. Állandó légzési nehézségekkel küszködött, emiatt otthonában, a Hatfield House-ban egy karosszékben tudott csak aludni. 1903 augusztusában kizuhant ebből a karosszékből, ez okozta halálát.
Szülővárosában, a Hertfordshire megyei Hatfieldben temették el, a Szent Etheldreda templomban, ahol egyik hivatali elődje, William Lamb, Melbourne 2. vikomtja (Lord Melbourne, 1779–1848) is nyugszik, aki 1834-ben és 1841–1842 között volt Nagy-Britannia főminisztere. A westminsteri apátság nyugati kapuja közelében egy kenotáfiumot (jelképes síremléket) is állítottak tiszteletére.
Emlékezete A mai Zimbabwe (korábban a Brit Birodalomhoz tartozó Dél-Rhodesia) fővárosa, a mai Harare neve 1890–1980 között Salisbury volt, Robert Gascoyne-Cecilnek, Salisbury 3. őrgrófjának főnemesi neve után.
Jegyzetek
Kategória:1830-ban született személyek Kategória:1903-ban elhunyt személyek Kategória:Nagy-britanniai márkik Kategória:Angol politikusok Kategória:Az Egyesült Királyság miniszterelnökei Kategória:Az Egyesült Királyság külügyminiszterei Kategória:Az Egyesült Királyság parlamentjének tagjai Kategória:Konzervatív Párt (Egyesült Királyság) tagok Kategória:A Térdszalagrend lovagjai