Gróh Gáspár (Budapest, 1953. augusztus 2. –) József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, esszé- és közíró, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia levelezős tagja (2023). A Köztársasági Elnöki Hivatal volt igazgatója, Magyar Szemle főszerkesztője.

Tanulmányai és munkássága A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott magyar-történelem szakon 1977-ben, majd ugyanitt egyetemi doktori címet szerzett 1984-ben.

Az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa, tudományos munkatársa volt 1977 és 1983 között, majd a Múzsák Közművelődési Kiadó szerkesztője lett 1989-ig, amit követően két évig a Magyar Napló olvasószerkesztője majd kritikai rovatának vezetője volt. A későbbiekben a közszolgálati munkája és a szakmai tevékenysége váltakozik, esetenként egyidejűleg, párhuzamosan zajlik.

Dolgozott a Magyar Demokrata Fórum frakciójának sajtóirodáján, volt a Heti Magyarország rovatvezetője, majd 1996-tól a Magyar Szemle kritikai rovatát szerkesztette, és 2018-től a folyóirat főszerkesztője lett. 1998-2002 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, 2003-tól 2017-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban töltött be többféle vezetői munkakört.

Művei

2000 Egymásért vagyunk. Tanulmányok, kritikák. Budapest, Kortárs 2005 Nézve a láthatatlant (jegyzetek). Miskolc, Felsőmagyarország-Szépírás 2006 Határ. Ok nélkül. Tanulmányok az elszakított országrészek magyar irodalmáról. Budapest, Magyar Szemle Alapítvány 2011 A következmények országa: Gáspár G. János közéleti kritikái. Budapest, Magyar Szemle Alapítvány 2013 A magyarság rendeltetéséről. Művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, Nap Kiadó 2015 A kultúra iránytűje. Kritikák. Budapest, Nap Kiadó 2017 Szemben a felejtéssel. Esszék, kritikák. Budapest, Nap Kiadó 2018 Neurotikus nemzettudat? Esszék, tanulmányok a magyar kultúrából. Budapest, Nap Kiadó 2020 Szabó Dezső. Kivezetés a szépirodalomból (esszé-monográfia). Budapest, MMA Kiadó 2020 Két bagoly (jegyzetek). Budapest, Nap Kiadó 2021 Irodalmi hullámlovaglás. Ragyogástól féknyúzig (kritikák, tanulmányok). Budapest, Nap Kiadó 2023 Mesterek a magasban (tanulmányok). Budapest, Nap Kiadó 2024 Esszek és tanulmányok a 21. századi irodalmunkból. Budapest, Nap Kiadó 2025 Nemzet és baloldal-Illyés Gyuláról. Budapest, Nap Kiadó

Díjak, elismerések

2003 - Prima díj (a Magyar Szemlének) 2007 - Pethő Sándor-díj 2017 - a Magyar Érdemrend Középkeresztje 2019 - Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díja 2019 - Teleki Pál emlékérem 2019 - Kölcsey-emlékérme 2020 - Kortárs-díj (a Kortárs folyóirat nívódíja) 2020 - József Attila-díj 2021 - MMA Művészetelméleti Tagozatának nívódíja (Kivezetés a szépirodalomból)

Jegyzetek

Külső források Gróh Gáspár az Opus által Gróh Gáspár életének bemutatása PDF Gróh Gáspár József Attila-díjasaink portrésorozat A Petőfi Irodalmi Múzeum által a Youtube-on

Források A magyar irodalom évkönyve 1988-2008; változó szerk.; Széphalom Könyvműhely, Bp., 1989-2009 Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. XXXII, 1820 o. 2 db Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. 16 db. Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. 3 db.; 2. jav., bőv. kiad. 2000. 3 db.; CD kiad. 2000. Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar kritikusok Kategória:Magyar közírók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Élő személyek