Paweł Marek Huelle lengyel prózaíró.
Élete Huelle lengyel filológiát tanult a Gdański Egyetemen, és 1980-ban részt vett egy független diákszervezet létrehozására irányuló erőfeszítésekben. Később újságíró lett, és a Solidarność (Szolidaritás) sajtóosztályán dolgozott. Az 1981-es hadiállapot kihirdetése után együttműködött a szamizdat mozgalommal. Irodalmat, filozófiát és történelmet is tanított. 1994 és 1999 között a TVP3 Gdańsk televízió-csatorna igazgatója volt, és a Gdyniai Városi Színház irodalmi vezetőjeként tevékenykedett.
Irodalmi debütálása 1987-ben történt a Weiser Dawidek ("Weiser Dávidka") című regénnyel, amelyből Wojciech Marczewski 2000-ben filmet (Weiser) készített. Tagja volt a lengyel PEN Klubnak is.
2001-ben Mercedes-Benz. Z listów do Hrabala című könyvével elnyerte a Paszport Polityki-díjat, 2008-ban pedig a Nike-díjra jelölték Ostatnia wieczerza ("Az utolsó vacsora") című regényéért.
2012-ben Bronisław Komorowski elnök a Polonia Restituta Rend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2014-ben a Kultúráért Érdemrendet – Gloria Artis érdemérem – kapta.
Felesége Ida Łotocka-Huelle festőművész volt.
Huelle 2023. november 27-én, 66 éves korában hunyt el Gdańskban.Paweł Huelle nie żyje. Pisarz miał 66 lat
Művei Weiser Dawidek (1987) Opowiadania na czas przeprowadzki (1991) Wiersze (1994) Pierwsza miłość i inne opowiadania (1996) Mercedes-Benz. Z listów do Hrabala. (2001) Hans Castorp w Sopocie. Zaginiony rozdział z 'Czarodziejskiej Góry''' (2002)Byłem samotny i szczęśliwy (2002)Ostatnia Wieczerza (2007) The Gift of Freedom, short essay, English, June 2009
Magyarul megjelent Weiser Dávidka (Weiser Dawidek) – Európa, Budapest, 2002 · · Fordította: Kertész Noémi · utószó Antoni Libera Mercedes-Benz. Levelek Hrabalnak – Európa, Budapest, 2003 · · Fordította: Kertész Noémi Castorp – Európa, Budapest, 2007 · · Fordította: Kertész Noémi Utolsó vacsora'' (Ostatnia wieczerza) – Európa, Budapest, 2009 · · Fordította: Körner Gábor
Jegyzetek
További információk Paweł Huelle
Fordítás
Kategória:1957-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Lengyel költők, írók Kategória:Gdańskiak