Báró kövessházi Kövess Hermann (, Temesvár; 1854. március 30. – Bécs, 1924. szeptember 22.) erdélyi szász származású katonatiszt, hadmérnök, cs. és kir. tábornagy (k.u.k. Feldmarschall), az első világháború sikeres hadvezére, császári és királyi titkos tanácsos, 1917-től magyar báró. 1918. november 3-ától az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erőinek utolsó főparancsnoka.
Tanulmányait a hainburgi hadapródiskolában, a klosterbrucki (ma Loucký klášter), Csehország) hadmérnöki akadémián (Genie-Akademie), majd a bécsi Katonai Műszaki Akadémián végezte. 1872-től hadnagy, 1875-től főhadnagy, 1876–78 között a bécsi vezérkari iskola (Kriegsschule) tanulója, melyet jó eredménnyel végzett el. 1882-ben vezérkari tisztként részt vett a hercegovinai és dél-dalmáciai lázadások leverésében, 1894-től alezredes, majd két évvel később ezredessé nevezték ki. 1902-től vezérőrnagy, 1911 júniusában a nagyszebeni XII. hadtest parancsnokává nevezték ki, e minőségében Erdély katonai parancsnoka lett. 1911-től gyalogsági tábornok, továbbá császári és királyi titkos tanácsos.
Az első világháború kitörését követően részt vett a galíciai harcokban, 1915 őszétől a balkáni fronton harcoló 3. hadsereg parancsnoka. Hadseregével 1915. október 9-én elfoglalta Belgrádot, majd a következő év januárjában ő vezette Montenegró katonai megszállását. A háború legsikeresebb hadvezérei közé tartozott, harcolt Dél-Tirolban, majd részt vett az orosz Bruszilov-offenzíva megállításában a keleti fronton. 1917 augusztus elejére visszafoglalta Bukovina döntő részét, érdemei elismeréséül megkapta a Katonai Mária Terézia-rend középkeresztjét.
A háború végén a Nyugat-Balkán megvédésével bízták meg, de feladata teljesítésére már nem állt rendelkezésére kellő katonai erő. 1918. november 3-án a lemondó IV. Károly magyar király őt nevezte ki az osztrák–magyar haderő főparancsnokává.
Élete Származása, tanulóévei Édesapja, Albin Kövess von Kövessháza császári és királyi vezérőrnagy volt, édesanyja, Johanna Regina Sterzing erdélyi szász asszony, egy fogarasi gyógyszerész leánya volt. A köveskállai Kövess család régi, dunántúli eredetű magyar nemesi család volt. Egyik ága a XVIII. század folyamán Ausztriába szakadt és a régi nemesi előnevüket „kövessházira” változtatták, ebből az ágból származott Kövess Hermann is, aki szász felmenői révén távoli rokonságban állott a későbbi császári és királyi vezérkari főnök, Arthur Arz von Straussenburg tábornokkal is. Anyai ági rokonai között említi a világhírű Jan Łukasiewicz lengyel matematikus, filozófus."Curriculum Vitae of Jan Łukasiewicz" , Olaszország, Róma: Metalogicon (1994) VII, 2 (július-december).
Az ifjú Hermann reáliskolai tanulmányait Czernowitzban, Suczawában és Budapesten végezte, majd 1865-ben beíratták a hainburgi hadapródiskolába. Egy évig tanult a hadmérnöki akadémián (Genie-Akademie) a dél-morvaországi Znaim an der Thaya melletti Klosterbruckban (ma: Loucký klášter, Csehország), azután átment a bécsi Katonai Műszaki Akadémiára, a hadmérnöki karra.
Ifjú tisztként 1872 szeptemberében hadnagyi rangban a bécsi 2. műszaki ezredhez (Genie-Regiment) osztották be, itt 1875. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő. 1876–1878 között jó eredménnyel elvégezte a vezérkari iskolát (Kriegsschule). 1878. szeptember 1-jétől a Nagyszebenben állomásozó cs. és kir. 16. gyaloghadosztály vezérkari osztályán szolgált, a következő év júniusától ugyanitt a 12. lovasdandár vezérkari tisztje. Kiváló szolgálataiért 1879 novemberében rendkívüli előléptetéssel századosi rangot kapott.
1880. május 1-jei hatállyal a bosznia-hercegovinai Szarajevóban székelő cs. és kir. Főhadparancsnokság vezérkari osztályára került, 1882-ben részt vett a dél-dalmáciai hadjáratban, amely a krivošijei lázadások leverésére irányult. A hadművelet parancsnokló tábornokától és a császártól olyan kitüntető ajánlást kapott, mely feljogosította őt a Signum Laudis érdemérem bronz fokozatának viselésére (a hadi szalaggal kiegészítve), 1890-től kezdve, amikor ezt a kitüntetést megalapították. Ezenkívül 1882. július 9-én megkapta az Olasz Koronarend lovagkeresztjét is.
Az 1882-es dél-dalmáciai hadjárat után Kövess – mindenki nagy meglepetésére – kétszer is sikertelenül próbálkozott a vezérkari törzstiszti vizsga („Erzengelprüfung”) letételével. Ez jelentősen visszavetette előmenetelét és véget vetett vezérkari tiszti pályafutásának. A kitűnő képességű tiszt valószínűleg emiatt nem kapta meg sohasem a Katonai Érdemkeresztet békeidőben. 1884-től a bécsi 38. gyalogezred 6. századának parancsnoka, 1886. november 1-jétől a Lembergben állomásozó XI. hadtest vezérkarának tagja. 1888. május 1-jei hatállyal a krakkói 56. gyalogezred 14. századának századosa. A szolgálati helyein nyújtott kiváló teljesítménye nyomán 1890. május 1-jén rendkívüli őrnagyi előléptetést kapott és a 26. gyalogezred 2. zászlóaljának parancsnoka lett, 1892. február 28-ától ugyanezen ezred 4. zászlóaljának vezetője. Ezt követte 1894. május 1-jei „normál” előléptetése alezredessé a 72. gyalogezredbe, majd 1896. november 1-jén ismét rendkívüli ezredesi előléptetés az 52. gyalogezredbe. 1898 márciusában kinevezték a bécsi 23. gyalogezred parancsnokává. Vezetése alatt az ezred a bécsi helyőrségei közül a legjobb minősítést kapta, gyakran kapott megbízásokat magától a császártól. 1900 áprilisában kitüntették a szerb Takovo Érdemrend 2. fokozatával. 1900 körül Kövess Hermann ezredes a bécsi helyőrség jól ismert személyiségévé vált. Különleges egyéniség volt: az egész k.u.k. hadsereg legfiatalabb ezredese, aki ráadásul protestáns vallású. Figyelemre méltó, hogy ilyen magasra vihette egy alapvetően katolikus társadalmi hierarchiában (később ő lett az Osztrák–Magyar Monarchia egyetlen protestáns vallású tábornagya). Személyének további érdekessége volt, hogy pikkelysömör (pszoriázis) miatt felmentést kapott a kötelező bajuszviselés alól, emiatt koránál sokkal fiatalabbnak látszott.
1902 áprilisában kitüntették a 3. osztályú Vaskorona-renddel, ugyanezen év november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. 1902 októberétől 1906 novemberéig a 15. gyalogsági dandár és a 14. számú hadtest-tisztiiskola parancsnoka volt. 1903 áprilisában megkapta a 2. osztályú Berthold érdemrendet, 1904 januárjában 1. osztályú Zähringeni Oroszlán érdemrendet, mindkettőt a Badeni Nagyhercegségtől. 1906 novemberétől 1910 áprilisáig az innsbrucki 8. gyalogsági hadosztály parancsnoka volt. 1907. május 1-jén altábornaggyá léptették elő, és 1908. augusztus 12-én a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1910–1911 között ő volt a tiroli erődítési munkálatok és erődítmények főfelügyelője. Jenő főherceg (1863–1954), a XIV. hadtest parancsnoka (később, a világháborúban az egész délnyugati front parancsnoka) kiváló jellemzést adott róla.
Házassága, gyermekei Kövess százados 1892 őszén a felső-ausztriai Gmundenben feleségül vette Eugenie Hye von Glunek bárókisasszonyt (1861–1941), Anton Hye von Glunek báró második házasságából származó legkisebb leányát. Az apa jónevű ügyvéd és a Monarchia igazságügyminisztere volt. A házaspárnak három fia született: Béla (Adalbert, 1893–1914), Géza (1896–1977) és Jenő (Eugen, 1898–1929). Adalbert, a legidősebb fiú 1914-ben elesett az első világháborúban, a császárvadászok (Kaiserjäger) hadnagyaként. Franz Conrad von Hötzendorf tábornagyhoz, Hazai Samu vezérezredeshez és Karl von Pflanzer-Baltin vezérezredeshez hasonlóan, Kövess Hermann tábornagy is az első galíciai hadjáratokban veszítette el egyik fiát. Két kisebbik fia tüzértisztként szolgálta le a világháborút. Báró Kövess Géza később hadtörténész lett, 1950-ben megbízott igazgatóként ő volt a bécsi Hadtörténeti Múzeum (Heeresgeschichtliches Museum) vezetője. Jenő a család dohány-nagytőzsdéjét vezette, fiatalon, 31 éves korában egy kokain-szeánsz után halt meg.
Szolgálati ideje Erdélyben 1914-ig 1911 júniusában a nagyszebeni XII. hadtest parancsnokává nevezték ki, e minőségében Erdély katonai parancsnoka lett. Hamarosan, 1911 augusztusában titkos tanácsossá nevezték ki, és 1911. november 1-jén gyalogsági tábornokká (General der Infanterie) léptették elő. 1912 augusztusában, röviddel azután, hogy a 95. gyalogezred tulajdonosának (azaz tiszteletbeli ezredesének) jelölték, ártatlanul belekeveredett egy nagyszebeni vallásügyi vitába, amelynek során mintegy 400 katolikus szász polgár tért át protestáns hitre, mert konfliktusuk támadt Egon Hohenlohe herceggel, a város főplébánosával (Stadtpfarrer). A bécsi udvar katolikus köreiben hatalmas botrány kerekedett. Hohenlohe herceg jelentést írt a trónörökösnek, Ferenc Ferdinánd főhercegnek, amelyben azt közölte, hogy Kövess tábornok tétlenül szemlélte az eseményeket, és azzal, hogy nem vette tudomásul a problémát, alapjában támogatta az El Rómától Mozgalmat („Los von Rom”). A féltékeny bajtársaknak kapóra jött, hogy intrikákat szőhetnek Kövess ellen, és megpróbálták idő előtt nyugállományba küldetni. Kövess szerencséjére azonban a császár kedvezően emlékezett bécsi szolgálati évekre, így a tábornok a helyén maradhatott, bár az 1. osztályú Vaskorona-rendet csak 1914. március 7-én kapta meg, egy év késéssel.
Az első világháborúban A keleti fronton 1914 júliusában, a világháború kitörésekor az 57 éves Kövess gyalogsági tábornok, a XII. hadtest parancsnoka már a nyugállományba vonulás előtt állt, rangidősként az összes hadtestparancsnok között. Mégis meghagyták a XII. hadtest parancsnokának, miközben nála rangban fiatalabb főtisztek egész hadseregek parancsnokságát kapták meg (így például Eduard von Böhm-Ermolli báró gyalogsági tábornokot a 2. hadsereg, Viktor Dankl von Kraśnik gróf gyalogsági tábornokot az 1. hadsereg élére nevezték ki).
1914 augusztusában Kövess XII. hadtestét, amely a 2. hadsereg alárendeltségébe tartozott, a keleti frontra vezényelték, az oroszok ellen. Sokáig ez a hadtest volt a 2. hadsereg egyetlen egysége a keleti fronton, a többi hadtest még felvonulóban volt a Délvidék felől. A galíciai fronton Kövess hadteste egyedül szállt szembe Ruzszkij (1855–1919) tábornok 3. orosz hadseregével. A XII. hadtestet e harcokban súlyos veszteségek érték, hol Brudermann altábornagy 3.hadseregének, hol Böhm-Ermolli tábornok 2. hadseregének parancsnoksága alatt. A hatalmas veszteségek egyik legfőbb oka a felsőbb katonai vezetés baklövései voltak, a 3. hadsereg a túlerővel szemben harc nélkül adta fel Lemberget (ma Lviv, Ukrajna), majd mikor a visszavonuló sereg ellátmányát szállító trének elakadtak, Brudermann tábornok parancsot adott azok felgyújtásara, hogy ne kerüljenek ellenséges kézre. Kövess ezt keserűen így kommentálta: „Mindenekelőtt férfiakra van szükség. Az egyenruhába bújtatott öregasszonyok és idegbetegek fognak minket elpusztítani”. Korábbi kitüntetései mellé 1914. október 5-én Kövess megkapta a Vaskorona-érdemrend I. osztályához a hadidíszítményt is.
1915 elején a XII. hadtestet feltöltötték és megerősítették, így létrejött a Kövess-hadseregcsoport (Armeegruppe Kövess), amelyet Woyrsch porosz vezérezredes parancsnoksága alá rendeltek. Az 1915. május 2-ai gorlicei áttörés során a Kövess-hadseregcsoport előrenyomult a Visztula folyóig, és augusztusban rohammal bevette az ivangorodi orosz erődítményt.
Szerbia és Montenegró legyőzése bélyegkép|jobbra|Hermann Kövess von Kövessháza, 1915 bélyegkép|jobbra|Kövess és Georg Fuchs német tábornok 1916. szeptember 15-én