Oskar Estebany (Estebány Oszkár) magyar származású kanadai pszichikus gyógyító (parafenomén). Az 1950-es–1960-as években vált nemzetközileg ismertté. Hírnevét annak köszönhette, hogy parapszichológiai kutatásokban vett részt, amelyek a kézrátételes gyógyítás hatásait vizsgálták tudományos körülmények között.
Élete Magyarországon született a 19–20. század fordulója környékén. Eredeti hivatása szerint katonatisztként, lovassági ezredesként szolgált a hadseregben.
Egész életét meghatározó esemény akkor történt, amikor a szeretett lova súlyosan megbetegedett: Egész éjszakát az istállójában töltötte, „simogatta, beszélt hozzá, imádkozott érte” és reggelre a ló jobban lett. Később más katonák is elkezdtek lovakat hozni hozzá gyógyításra, majd a háziállataikat is.
Némi kezdeti habozás után végül sikeresen gyógyított embereket is, súlyosan beteg gyermekeket. A későbbi, tíz éven át tartó emberi betegekkel végzett gyógyítása révén ismertté vált Magyarországon. Miután leszerelt a hadseregből, Estebany felajánlotta szolgálatait kutatási célokra.
Az 1956-os forradalom után Kanadába emigrált és Montreálban telepedett le. Azon kívül, hogy kísérleteken vett részt, embereket is kezelt, térítésmentesen.
Kísérletek Kanadában találkozott a montreáli McGill Orvosi Egyetem biokémikusával és orvoskutatójával, Bernard Graddal (1920-). 1957-ben kísérletsorozatba kezdtek, amelyet Grad az 1960-as években publikált.Grad, B. (1970) Healing by the laying on of hands: Review of experiments and implications. Pastoral Psychology, 21,19-26.
Grad és más kutatók kísérleteiben az 1970-es évekig vett részt.
Különböző kísérletekkel vizsgálták a képességeit: Egerek sebgyógyulása: Kimutatták, hogy Estebany kezelése felgyorsította a kísérleti egerek sebgyógyulását. Növények növekedése: Vizsgálták, hogyan befolyásolja a növények növekedését. Enzimek és hemoglobin: Kutatások történtek az enzimek aktivitásának növelésére, illetve a betegek vérében a hemoglobin szintjének emelésére.
Élete vége A 20. század végén hunyt el. Halálának az időpontja és helye nem ismert.
Magánélete Felesége Maya Estebany volt (született Maiga Migla). Két lányuk született: Kate és Barbara. Több unokája ismert: Rob, Mark, Megan és Elizabeth.
Örökség Bár Estebany és más gyógyítók azt állították, hogy a gyógyító képesség Isten ajándéka, és nem tanítható, egyes kutatók úgy döntöttek, hogy mégis megpróbálják átörökíthetővé tenni.
Az Estebany munkájára vonatkozó megfigyeléseiken alapuló technikát tanították, amelyet a Therapeutic Touch-nak (Terápiás Érintés) neveztek el. Az Estebanyt tanulmányozó Krieger tanítványainak az 1970-es évek elejétől elkezdték oktatni ezt a Terápiás Érintést a New York-i Egyetemen.
Dr. Krieger kutatásai kimutatták, hogy a Terápiás Érintés növelheti a hemoglobinszintet a kezelt személyeknél, és a tanulmányok azt mutatták, hogy a gyógyító által kezelt növények klorofilltartalma is megnőhet.
1979-ben megalapították a Nurse Healers Professional Associates International, Inc. (NH-PAI) szervezetet, majd 2008-ban megkezdte működését a Therapeutic Touch International Association (TTIA) (Terápiás Érintés Nemzetközi Szövetsége).
Jegyzetek
Kategória:20. századi magyarok Kategória:Az 1890-es években született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek