Pintér Dániel Gergő (Budapest, 1988. március 13. –) magyar Public Relations szakember, kommunikációkutató és krízismenedzsment tanácsadó, aki meghatározó szerepet játszik a modern kommunikációs és válságkezelési stratégiák kialakításában, fejlesztésében, alkalmazásában és oktatásában Magyarországon.
Szakterülete a médiakapcsolati munka, a nagyvállalati társadalmi felelősségvállalás, a szervezetfejlesztés, valamint a hírnév- és reputációvédelem. Magyarországon az elsők között szerzett Ph.D.-fokozatot a válságkommunikáció területén.
15+ éves karrierje során számos nagyvállalatnak, énmárkának és civil szervezetnek dolgozta ki és működtette a kommunikációs stratégiáját, illetve cégeknek segített nehéz üzleti helyzeteket elkerülni és megoldani.
Egyetemi oktatóként rendszeresen publikál tudományos és szakmai folyóiratokba, előadóként konferenciák és üzleti események vendége, felkért szakértőként, pedig gyakran nyilatkozik a médiában.
Tanulmányok Intézményi kommunikációs alapszakos BA diplomáját a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezte 2010-ben kitüntetéssel, okleveles kommunikáció és médiaszakértő mesterszakos MA diplomáját pedig 2012-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, kulturális iparágak szakirányon, szintén kitüntetéssel.
Doktori fokozatát 2019-ben szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 'Cum Laude' minősítéssel. Ph.D. disszertációjának témája a Szituációs Kríziskommunikációs Elmélet és a Kommunikációs Keretezés Elmélet kapcsolódási pontjainak, korlátainak és fejlesztési lehetőségeinek feltárása volt a 2016-os budapesti robbantással kapcsolatos rendőrségi sajtótájékoztató médiaelemzése során.
Szakmai tevékenység Dr. Pintér Dániel Gergő 2007-ben kezdte a pályáját, újságíróként számos országos médiumnak dolgozott. 2008-2012 között a Magyarországi Református Egyháznál látott el szerkesztői és marketing feladatokat. Kommunikációs és PR vezetőként 2012-től dolgozik: nyolc éven át vezette a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kommunikációs és marketing osztályát, a Kutatók Éjszakája országos tudománynépszerűsítő programsorozat kampányait pedig társszervezőként segítette. 2019 és 2020 között PR Account Director-ként nemzetközi márkák fejlesztésén dolgozott.
2020 novemberétől a BioTechUSA Group kommunikációs és CSR Igazgatójaként (CCO) 4 márka vállalati kommunikációjáért, PR-, CSR- és piacedukációs stratégiájáért felel több országban. C-szintű vezetőként és a vállalat médiareprezentánsaként az Executive Committee tagja. Ezen pozíciójával egyidejűleg, 2026 januárjától a NETLOCK kommunikációs igazgatója, ahol egy globális technológiai brand felépítésén dolgozik csapatával a digitális identitás és tartalomhitelesítés területén.
Szabadúszó válságkommunikációs és -menedzsment szakértőként, illetve PR tanácsadóként is ismert.
Társadalmi szerepvállalás és szakmafejlesztés Magyarország első kommunikációs szakkollégiumának, a BME-n működő kommOn kommunikációs szakkollégium alapító-alelnöke. 2012-2015 között a Magyar Kommunikációtudományi Társaság (MKTT) tagja. 2014-2020 között társalapítója és főszervezője az ország legnagyobb kommunikációs meetup-sorozatának, a Media 2.0 Meet Upnak.
2016-tól máig egyéni tagja a Magyar Public Relations Szövetségnek (MPRSZ), melynek 2019 szeptemberétől 2022-ig vezető tisztségviselője volt elnökségi tagként. Elnökként két cikluson keresztül vezette az MPRSZ Kríziskommunikációs tagozatát. Meghatározó szerepe volt a "Krízistérkép: Magyarország éves válságkommunikációs jelentése" című kutatási jelentés módszertanának kidolgozásában, melynek korábbi főszerkesztője és szakmai lektora, ma társszerzője. Társszerzője a "Focus Report 2024: PR in Central Europe" című kiadványnak, szekcióvezetője az első magyarországi PR Trendriportnak, valamint társszerzője a koronavírussal kapcsolatos válságkommunikációs és krízismenedzsment-tevékenységre vonatkozó szakmai ajánlásnak.
Jelenleg az Alapítvány a PR Fejlesztéséért kurátoraként végez társadalmi munkát, valamint a Civil Impact Akadémia oktatójaként tréningezi a magyar civil szervezetek vezetőit. Rendszeresen zsűriz olyan szakmai versenyeket, mint az Arany Penge, a FameLab Magyarország, a BioTechUSA az Egészségért Díj, a Signature40, a Doing Good CSR Award, a TAVOSZ HERO Díj, vagy éppen az Open Minded Companies Award. A PR és a válságkommunikáció területének népszerűsítését és fejlesztését számos konferencia megszervezésével, publikáció megírásával és médianyilatkozattal segítette elő Magyarországon.
Oktatási tevékenység Dr. Pintér Dániel Gergő kommunikációkutatóként és óraadó egyetemi oktatóként tanított többek között a Budapesti Metropolitan Egyetem executive MBA posztgraduális PR és stratégiai marketing képzésein, az Independent Media Education Center-ben, a Századvég Politikai Iskolában, a Mathias Corvinus Collegiumban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kommunikáció alap- és mesterszakán, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Konzulensként több tucat ma meghatározó kommunikációs szakembert segített hozzá a diplomához.
Kutatási tevékenység Kutatómunkája két diszciplína köré összpontosul. Egyrészről a tudománykommunikáció és episztemológia területére, ahol a szakértők kiválasztásának, a szakértők és álszakértők megkülönböztetésének pragmatikus, hétköznapi problémáit vizsgálja. A szakértői álláspontok megbízhatóságának megítélését gátló tényezők mellett rendszeresen elemzi azt a társadalmi-infokommunikációs környezetet is, amelyben a laikusok és médiamunkások szakértőket keresnek. Másrészről a válságkommunikáció területére, ahol a főbb akadémiai modellek korlátait, esetleges elnagyoltságait, kiterjesztési lehetőségeit azonosítja. Munkája elsősorban arra összpontosul, hogy feloldja a tudományos nézőpontok, valamint a PR szakma gyakorlati protokollja és stratégiai megközelítései közötti ellentmondásokat.
Válogatott tudományos publikációk
Episztemikus buborékból a visszhangkamrába: a szakértők és álszakértők megkülönböztetésének problémái a digitális médiatérben (2024), Jel-Kép (Kommunikáció, Közvélemény, Média) 2023/1. szám. 88-109. DOI:10.20520/JEL-KEP.2023.1. Az episztemikus függés vizsgálata a szakértő-laikus kapcsolatban: a tudománykommunikációs modellek szakértőképének összehasonlító elemzése (2022), Filológia (Tudománykommunikáció 2.0 tematikus szám) 2022/1−4. 6-26. A kommunikáció jelentősége az egészségügyben: szakirodalom-kutatás az orvos-beteg kapcsolat és a szakdolgozói team hatékonyságát befolyásoló tényezők feltárása céljából (2021), Jel-Kép (Kommunikáció, Közvélemény, Média) 2021/1. szám. 1-29. DOI:10.20520/JEL-KEP.2021.1.1 Business Unusual: a COVID19-járvány válságkommunikációs és krízismenedzsment aspektusai (2020) In: Kovács László (szerk.) Globális kihívás – lokális válaszok. A koronavírus (Covid19) gazdasági és társadalmi összefüggései és hatásai, 5. fejezet 79-104. o. Savaria University Press Bridging Natural Language Processing AI techniques and Corporate Communications: towards an integrative model (2020), Information Society XIX, 4. no 6. (2019): 77–99. DOI:10.22503/inftars.XIX.2019.4.6 A Szituációs Kríziskommunikációs Elmélet és a Kommunikációs Keretezés Elmélet kapcsolódási pontjainak, korlátainak és fejlesztési lehetőségeinek feltárása a 2016-os budapesti robbantás médiaelemzése során (2020) Doktori Disszertáció, Eötvös Loránd Tudományegyetem, DOI:10.15476/ELTE.2018.232 Technology-based Critical Phenomena: a Borgmannian Approach of Crisis Prediction (2019) In: Héder M, Nádasi E (eds.) Essays in Post-Critical Philosophy of Technology. Chapter 13. Vernon Press Media Bias and the Role of User Generated Contents in Crisis Management: a Case-Study about the Communication of the Hungarian Police Forces after 2016 Budapest Explosion (2018) Corvinus Journal of Sociology and Social Policy, vol 9 (2018) 1. 101-125. DOI: 10.14267/CJSSP.2018.1.05 A rendőrség kommunikációja a 2016-os budapesti robbantás kapcsán: az átmeneti nyilatkozat jelentősége a krízismenedzsmentben (2016) Információs Társadalom 2016. XVI. évf. 4. szám. DOI: 10.22503/inftars.XVI.2016.4.1 Various challenges of science communication in teaching generation Z: an urgent need for paradigm shift and embracing digital learning (2016) Opus et Educatio Vol. 3. No. 6. pp. 674–698. ISSN 2064-9908 A vállalat felelősségvállalásától az érdekgazdák észleléséig: A Szituációs Kríziskommunikációs Elmélet és a Kommunikációs Keretezés Elmélet kapcsolódási pontjainak feltárása a válságkommunikáció módszertanának fejlesztése szempontjából (2016), Jel-Kép (Kommunikáció, Közvélemény, Média) 2016/3. szám. 34-52. DOI:10.20520/JEL-KEP.2016.3.35 Public Self-Demolition in Practise: The Conclusions of the Crisis Communication of the Children Cancer Foundation from the Perspective of Public Relations (2016) Period. Polytech. Soc. Man. Sci., Vol. 24, No. 1 (2016), pp. 41–51. DOI: 10.3311/PPso.8472 Civil szervezet krízisben: a kommunikációs keret jelentősége a válságmenedzsmentben (2015) Civil Szemle XII. évfolyam 2015/3. szám 35-57. ISSN-1786-3341 Nyilvános önmegsemmisítés a gyakorlatban: a Gyermekrák Alapítvány válságkommunikációjának PR-tanulságai (2015) Jel-Kép (Kommunikáció, Közvélemény, Média) 2015/2. szám. 73-83. DOI: 10.20520/Jel-Kep.2015.2.73
Elismerések A Marketing és Média szaklap által, a Magyar Public Relations Szövetség szakmai partnerségével összeállított „Magyarország Top50 PR/kommunikációs vezetője” listáján Dr. Pintér Dániel Gergő 2023-ban a 38., 2024-ben a 24., 2025-ben a 22. helyet, 2026-ban pedig a 19. helyet foglalta el. 2017-ben Magyarország 50 legtehetségesebb fiatal szakembere közé választották.
A BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs igazgatójaként az alábbi szakmai díjakat nyerte el csapatával Marketing Diamond Award, PR Excellence Award, Doing Good CSR Award, Év Honlapja, Superbrands Díj, Prizma Kreatív PR Díj, HR Best Award, stb.
Jegyzetek
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók