David Janssen, eredeti nevén David Harold Meyer (Naponee, Nebraska, USA, 1931. március 27. – Malibu, Kalifornia, 1980. február 13.) Golden Globe-díjas amerikai színész, aki legnagyobb sikereit televíziós filmekben és sorozatokban aratta. Egyik legismertebb főszerepe Dr. Kimble alakítása volt az 1963–1967 között sugárzott The Fugitive (A szökevény) című fekete-fehér tévésorozatban.
Élete Származása, ifjúsága David Harold Meyer néven született a nebraskai Naponee faluban. Svájci-német, ulsteri és skót felmenőktől származott. Apja Harold Edward Meyer bankár, anyja, született Berniece Graf leánykorában a Ziegfeld revütáncosnője volt, aki az állam szépségversenyén elnyerte a Miss Nebraska címet. Szülei 1935-ben elváltak. 1936-ban anyja az ötéves Daviddel együtt Los Angelesbe költözött és 1940. szeptember 29-én feleségül ment Eugene Janssenhez. Ifjúságát David Hollywoodban töltötte. Jó viszonyba került izraelita vallású mostohaapjával, és amikor tizenévesként először próbálkozott a show-biznisszel, felvette Janssen családnevét.
A Los Angeles-i Fairfax középiskolába járt. Kiváló tehetségű kosárlabdajátékos volt, olyan egyéni pontszerző rekordot állított fel, melyet húsz éven át senki sem tudott megdönteni. Sportkarrierjét azonban egy baleset miatt fel kellett adnia. Jelentkezett a 20th Century Fox filmgyárban. Első apró, névtelen filmszerepét William A. Seiter rendező 1944-ben forgatott It's a Pleasure című zenés revüfilmjében kapta. Elálló fülei miatt azonban a stúdió nem szerződtette további szerepekre.
Színészi pályája
David átváltott a Universal Studios filmgyárhoz, ahol az 1950-es évek elején számos filmben kapott apró szerepeket, így Douglas Sirk rendező Amit megenged az ég című 1955-ös melodrámájábanak egyik jelenetében. Bevonult kétéves sorkatonai szolgálatra, a kaliforniai Fort Ordban szolgált. Itt barátságot kötött két jövendő színész katonatársával, Martin Milnerrel és Clint Eastwooddal. Eastwood bátorította Janssent, hogy az apró mellékszerepek ne szegjék kedvét, és haladjon tovább a színészi pályán.
Kisebb-nagyobb filmes munkák után 1957-ben Janssen megkapta első sorozat-főszerepét, a Richard Diamond, Private Detective (1957–1960) krimisorozatban. Az igazi nagy áttörést 1958-ban érte el a Richard Diamond, Private Detective című krimisorozatban, ahol a címszereplő magánnyomozót alakította. A népszerű sorozat három éven át futott. 1960-ban Phil Karlson Hell to Eternity című háborús–patrióta filmdrámájában kiképző őrmesterként jelent meg, alakításáért az év felfedezettjének járó Golden Globe-díjra jelölték.
Ennél is nagyobb sikert hozott számára a felesége gyilkosát kereső, ártatlanul elítélt Dr. Richard Kimble alakítása a The Fugitive (A szökevény) című krimi-kalandfilmsorozatban, melyet 1963–1967 között sugároztak. Szerepéért 1965-ben két kategóriában is elnyerte a Golden Globe-díjat. Ez a főszerep világszerte annyira ismertté és népszerűvé tette, hogy az 1960-as évek végén több, az ő testére szabott szerepet kapott. Szerepelt Michael Anderson rendező A halász cipője (1968) című politikai filmdrámájában, Anthony Quinn és Laurence Olivier mellett, valamint John Sturges rendező science-fiction thrillerében, a Marooned-ban (1969), Gregory Peck és Richard Crenna társaságában.
Sikerei ellenére Janssen mozifilmes szerepei az 1960-as évek végére megritkultak. Ismét a televízió felé fordult. Harmadik sorozat-főszerepét a rövid életű O’Hara, US Treasury című sorozatban kapta, ahol az Egyesült Államok pénzügyminisztériumnak főtisztviselőjeként jelent meg. Még nagyobb sikert aratott utolsó sorozat-főszerepében, mint Harry Orwell magándetektív a Harry O (1974–1978) című bűnügyi kalandfilm-sorozatban. 1976-ban Charlton Heston és John Cassavetes mellett szerepelt a Rémület a stadionban című akciófilmben. 1978–1979-ben megjelent a Centennial című történelmi sorozat-eposzban, amely Colorado állam két évszázados történelmét kíséri végig, családok és generációk sorsán át, neves sztárok (Raymond Burr, Barbara Carrera, Richard Chamberlain, Robert Conrad, Richard Crenna, Chad Everett, Timothy Dalton, Sally Kellerman, Donald Pleasence, Lynn Redgrave, Dennis Weaver, Andy Griffith, Robert Vaughn, Mark Harmon és mások) felvonultatásával. Paul Garrett szerepén kívül Janssen adta a sorozat eredeti angol nyelvű narrátorának hangját is. 1979-ben John Jacob Astort alakította William Hale rendező S.O.S. Titanic című filmdrámájában. Folyamatosan dolgozott hirtelen haláláig, 1980-ig. 1980-ban forgatott utolsó filmjeit posztumusz mutatták be. Több, mint 90 játékfilmben és tévés produkcióban szerepelt.
Magánélete
Első felesége Ellie Graham belsőépítésznő volt, akivel 1958-vel házasodott össze. 1964-ben Janssen több hónapon át házasságtörő viszonyt folytatott Suzanne Pleshette színésznővel, 1968-ban a házasfelek elváltak. 1975-ben Janssen feleségül vette Dani Crayne korábbi modellt és színésznőt, aki vele maradt Janssen haláláig, 1980-ig.
Halála Janssen krónikus alkoholista volt és erős dohányos. 48 éves korában malibui otthonában, súlyos szívinfarktus miatt hirtelen hunyt el. Halálának okát hajszolt életvitelének, túlvállalt munkájának és káros szenvedélyeinek tulajdonították.
A kaliforniai Culver Cityben, a Hillside Memorial Park temetőben temették el, számos amerikai és angol színésztársa – köztük Johnny Carson, Richard Harris, Rod Stewart, Gregory Peck Jack Lemmon, George Peppard és James Stewart – jelenlétében. Az özvegy Dani Crayne felkérésére a gyászbeszédet Suzanne Plechette mondta el.
Főbb filmszerepei
1945: It’s a Pleasure; névtelen szereplő 1951: Boston Blackie; tévésorozat; pénzszállító autó sofőrje 1952: Francis Goes to West Point; Thomas tizedes 1952: Yankee Buccaneer; Beckett 1955: Cult of the Cobra; Rico Nardi 1955: Chief Crazy Horse; Colin Cartwright hadnagy 1955: Francis in the Navy; Anders hadnagy 1955: A pokolba és vissza (To Hell and Back); Lee hadnagy 1955: Amit megenged az ég (All That Heaven Allows); Freddie Norton 1956: The Toy Tiger; Larry Tripps 1956: Showdown at Abilene; Verne Ward 1956: Francis in the Haunted House; Hopkins rendőr hadnagy 1958: Lafayette Escadrille; Duke Sinclair 1960: Hell to Eternity; Bill Hazen őrmester 1957–1960: Richard Diamond, Private Detective; tévésorozat; Richard Diamond / Chuck Garrett 1961: A bika tüze (Ring of Fire); Steve Walsh őrmester 1961: King of the Roaring 20’s: The Story of Arnold Rothstein; Arnold Rothstein 1961: Twenty Plus Two; Tom Alder 1961: Man-Trap; Vince Biskay 1963: My Six Loves; Marty Bliss 1963: The Fugitive (A szökevény); tévéfilm; Dr. Richard Kimble / James Lincoln 1966: Warning Shot; Tom Valens őrmester 1963–1967: The fugitive (A szökevény); tévésorozat; Dr. Richard Kimble / Frank Davis/ Ben Lewis 1968: A zöldsapkások (The Green Berets); George Beckworth 1968: A halász cipője (The Shoes of the Fisherman); George Faber 1969: Marooned; Ted Dougherty 1969: Generation; Jim Bolton 1970: Macho Callahan; Diego Callahan 1970: Night Chase; tévéfilm; Adrian Vico 1971–1972: O’Hara United States Treasury; tévésorozat; Jim O’Hara 1972: The Longest Night; tévéfilm; Alan Chambers 1972: Moon of the Wolf; tévéfilm; Aaron Whitaker seriff 1973: A szitakötő tanúskodik (Birds of Prey); tévéfilm; Harry Walker 1973: Hijack!; tévéfilm; Jake Wilkenson 1973: Pionírfeleség (Pioneer Woman); tévéfilm; Robert Douglas 1974: Smile Jenny, You’re Dead, tévéfilm; Harry Orwell 1974: Fer-de-Lance; tévéfilm; Russ Bogan 1975: Once Is Not Enough; Tom Colt 1976: Zsarolás egy svájci bankban (The Swiss Conspiracy); David Christopher 1973–1976: Harry O.; tévésorozat; Harry Orwell 1976: Stalk the Wild Child; tévéfilm; Dr. James Hazard 1976: Rémület a stadionban (Two-Minute Warning); Steve 1976: Mayday at 40.000 Feet!; tévéfilm; Pete Douglass kapitány 1977: Warhead; Tony Stevens 1977: A Sensitive, Passionate Man; tévéfilm; Michael Delaney 1977: Golden Rendezvous; Charles Conway 1978: Superdome; tévéfilm; Mike Shelley 1978: Nowhere to Run; tévéfilm; Harry Adams 1978: Sono stato un agente C.I.A.; Lester Horton CIA-ügynök 1978: The Word; tévé-minisorozat; Steve Randall 1978–1979: Centennial; tévé-minosorozat; Paul Garrett / Narrátor hangja 1979: S.O.S. Titanic (S.O.S. Titanic); tévéfilm; John Jacob Astor 1979: The Golden Gate Murders; tévéfilm; Paul Silver nyomozó őrmester 1980: A hegy fogságában (High Ice); tévéfilm; Glencoe MacDonald 1980: Pánik az első oldalon (City in Fear); tévéfilm; Vince Perrino 1982: Inchon; David Feld
Főbb elismerései, díjai 1960: Jelölés: Golden Globe-díj az év színész felfedezettjének (Hell of Eternity) 1964: Jelölés: Primetime Emmy-díj a legjobb férfi főszereplőnek (vígjátéksorozat) (The Fugitive) 1964, 1966, 1967: Jelölés: Primetime Emmy-díj a legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (The Fugitive) 1965: elnyerte: Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (The Fugitive) 1965: elnyerte: Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek (musical- vagy vígjátéksorozat) (The Fugitive) Csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame (a 7700-as blokkban), televíziós életművéért.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1931-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Nebraskaiak Kategória:Amerikai színészek Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Nevet változtatott amerikai személyek