Mahmúd tuniszi bej, a Huszajnida-dinasztia uralkodója 1814-től haláláig.
Élete I. Muhammad tuniszi bej fia volt. Édesapja 1759-es halálakor még kiskorú volt, a trónra pedig nagybátyja, II. Ali tuniszi bej lépett. Ali később kizárta Mahmúdot az öröklésből. Ennek megfelelően amikor Ali 1782-ben meghalt, a trón fiára, Hammúda pasára szállt, majd annak 1814-es halálakor Hammúda fivére, Uszmán következett. Uszmán azonban 1814. december 22-én Mahmúd általi gyilkosság áldozata lett. Mahmúdot (édesapja halála után 55 évvel) uralkodóvá kiáltotta ki magát, és ezzel visszahozta a hatalmat saját családágába, személyesen tíz évig uralkodva. A nagyvezért, Szidi Juszufot egy hónappal később (1815. január 23-án) kivégezték, ami nagy örömet okozott a lakosságnak, mivel utálták őt.
Mahmud uralkodása alatt az ország sok nehézséggel küzdött, gazdasági bizonytalanságban. A bej főként mamelukokból álló tanácsadók körében dolgozott, akik kevéssé értettek a politikához és a gazdasághoz, különösen a napóleoni háborúk utáni európai fejlődéshez. Tunisz továbbra is tradicionális kézművességgel és a kalózkodással foglalkozott, amely mindig az állami előkelők javát szolgálta. Mahmúd ezért nem habozott parancsot adni a La Goletai kalózoknak, hogy a tengerből minden adódó alkalommal zsákmányt szerezzenek. 1815 októberében Musztafá Raisz vezetésével hajókat küldött, amelyek 150 keresztény foglyot ejtettek és nagy zsákmányt szereztek. Ezt követően erős európai nyomás és fenyegetések érték, ami a bécsi kongresszushoz (1815) vezetett, ahol Lord Exmouth brit admirális ultimátumot küldött a bejnek, 800 olasz rabszolga felszabadítását követelve, valamint a pirátkodás beszüntetésére vonatkozó ígéretet.
A janicsárok nem fogadták el a kalózkodás megszüntetését. Két héttel Lord Exmouth távozása után (1816. április 30.) a janicsárok puccskísérletet hajtottak végre az Ettrouk soukban, ahol vezetőkként Delibadji és Chabane Khodja nevezték ki magukat. Másnap letartóztatták az állam legfontosabb személyeit Tuniszban, például a nagy muftit, kádít, a dawlatlit, a fővámosokat, Sfax és Djerba kormányzóit. A bej testőrségének vezetőjét, aki ellenállt, kivégezték. A lázadók kiadtak egy nyilatkozatot, amelyben elítélték a bej engedékenységét az európaiakkal szemben, lemondásra kényszerítették, és testvérét, Iszmailt kiáltották ki trónörökösnek, aki azonban visszautasította a tisztséget és a lázadóknak a megadásra való felszólítást javasolta. Egy részük engedelmeskedett; Delibadji-t és Chabane Khodját elfogták és kivégezték. Körülbelül 1200 janicsár azonban folytatta a lázadást, és meglepetésszerűen elfoglalták La Goleta erődjét. Végül elhagyták az országot, kihasználva, hogy öt hajó volt a kikötőben, és a raktárakat kifosztották. Néhányukat később elfogták és kivégezték, a janicsárok mint testület végleg megszűntek. Iszmail 1816. november 3-án meghalt.
Új pénzügyi források keresésére a bej kiterjesztette az állami monopóliumokat: minden exporttermék monopóliummá vált, ami sok magánszemélyt tönkretett. 1818-ban pestisjárvány sújtotta Tuniszt, amely két évig tartott, több tízezer ember halálát okozva (kb. 50.000), és elnéptelenítette a várost, mivel sokan vidékre menekültek. A kalózkodás azonban nem szűnt meg teljesen, különösen azok ellen a hajók ellen, amelyek nem kötöttek szerződést Tunisszal. 1819. szeptember 21-én egy francia-brit hadiflotta érkezett Tuniszba, élén az admirálisok Jurien és Freemanthe-val, és hivatalosan közölték a bejjel az Aacheni kongresszus (1818. november 20.) határozatait, amely az észak-afrikai államoktól a kalózkodás és a keresztény rabszolgaság eltörlését követelte. A bej kénytelen volt elfogadni és ígéretet tenni. A kalózkodás megszűnte után Európából áruk és valuták áramlottak Tuniszba (az utolsó foglyok váltságdíjából), a helyi valuta, a rial értéke azonban drasztikusan csökkent. 1821-ben békét kötött Algír kormányzójával.
Élete végén Mahmud fia, Huszajn kezére bízta az ország irányítását, maga pedig filozófiával, főzéssel és parfümkészítéssel foglalkozott. 1824. március 28-án hunyt el a palotában, fia követte őt a trónon.
A Huszajnida-dinasztia családfája
Fordítás
Források El Mokhtar Bey, Les Beys de Tunis 1705-1957. Túnez, 2002.
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája Tunéziai muszlim uralkodók családfája
Kategória:1757-ben született személyek Kategória:1824-ben elhunyt személyek Kategória:Tuniszi bejek Kategória:Huszajnidák