Patrick Fain Dye (Blythe, Georgia 1939. november 6. – Auburn, Alabama, 2020. június 1.) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, sporttisztviselő. 1981 és 1991 között az Auburn Tigers atlétikai igazgatója, 1981 és 1992 között vezetőedzője; utóbbi pozíciót az East Carolina Piratesnél és a Wyoming Cowboysnál is betöltötte.
2025-ben posztumusz kitüntették a legjobb edzőknek odaítélt Saban-emlékdíjjal.
Játékosként 1954 és 1956 között a Richmond Academy játékosa volt; ezalatt elnyerte az All-America és All-State elismeréseket, utolsó évében pedig csapatkapitány volt. Az állami atlétikabajnokságon gerelyhajítás és súlylökés számokban második lett. Miután a The Atlanta Journal-Constitution 1956-ban az év linemanjének választotta, sportösztöndíjjal beiratkozott a Georgiai Egyetemre. Bátyjai, Wayne és Natt, valamint húga, Jayne Dye Snell is az intézménybe jártak. 1957 és 1960 között volt a Georgia Bulldogs játékosa; ezalatt egyszer nyerte el az All-SEC és kétszer az All-America elismeréseket. Játszott az 1959-es Orange Bowlon. 1960-ban társ-csapatkapitány volt, emellett linemanként elnyerte a William K. Jenkins- és JB Whitworth-díjakat is. Az Atlanta Touchdown Club a konferencia legértékesebb linemanjének választotta.
Az 1960-as AFL-draft második körében a Boston Patriots, az 1961-es AFL-draft 24. körében pedig a Dallas Texans kiválasztotta, de ő a kanadai Edmonton Eskimosszal szerződött. Diplomaszerzését követően a csapat linebackerje és tight endje volt. 1963–1964-ben a hadseregben szolgált; a Ft. Benning „Doughboys” játékosaként 1964-ben elnyerte a fegyveres erők legértékesebb játékosának odaítélt Timmy-díjat.
Edzőként Alabama Crimson Tide 1965 és 1973 között Bear Bryant beosztottjaként az Alabama Crimson Tide linebackereinek edzője, emellett utolsó szezonjában védőkoordinátora volt. Wilbur Jackson és John Mitchell felvételével az ő csapataiban voltak az egyetemnek fekete bőrű játékosai; mindketten 1971-ben léptek először pályára (az NCAA akkori szabályai tiltották elsőévesek válogatotti szereplését).
A Crimson Tide-nál töltött ideje alatt jelentősen részt vett a régió amerikai futballjának alakításában.
East Carolina Pirates 1974-ben az East Carolina Pirates vezetőedzője lett. 1976-ban kijutottak a konferenciabajnokságra, emellett minden szezonjában legalább hét nyertes játékuk volt. 72,4%-os győzelmi arányával a csapat legeredményesebb edzője. 2006-ban az egyetemi dicsőségcsarnok tagja lett.
Wyoming Cowboys 1980-ban a Wyoming Cowboys vezetőedzője lett; érkezése előtt a csapat csak mérkőzéseinek 35%-át nyerte meg, de első szezonjában már 6–5-ös eredményük volt. Dye szerint a Cowboys nem íratott alá vele szerződést, és amikor az Auburn Tigers munkatársa lett, kötbért sem kértek.
Auburn Tigers Állásinterjúján a felvételi bizottság egyik tagja megkérdezte tőle, hogy mennyi idő alatt győzné le az Alabama Crimson Tide-ot; Dye erre hatvan percet mondott (végül 120 kellett hozzá). 71,1%-os győzelmi arányával és 99 nyertes mérkőzésével a csapat harmadik legeredményesebb edzője. Regnálása alatt a csapat négyszer nyert konferenciabajnokságot (ebből hármat egymásutáni években); a Southeastern Conference ezen évek mindegyikében az év edzőjének választotta. 1981 és 1992 között az atlétikai igazgatói pozíciót is betöltötte.
Legjobb csapatának a főképp védelemben erős 1983-ast tartják; egy vesztes mérkőzést követően egymásután tízet megnyertek. Pályafutásának egy NCAA-vizsgálat vetett véget: megállapították, hogy ugyan az egyik játékosát érintő kihágásban személyesen nem volt érintett, de megakadályozhatta volna (Eric Ramsey egy toborzótól és egy edzőhelyettestől is készpénzt, illetve extra juttatásokat kapott). 1991-ben az atlétikai igazgatói, 1992-ben pedig a vezetőedzői posztról is lemondott.
2005. november 19-én a Jordan–Hare Stadion játékfelületén Pat Dye Sportpályának nevezték el; a névadó ünnepség közvetlenül a Tigers által megnyert bowlmérkőzés előtt volt.
Íróként A John Logue által írt In The Arena című életrajzát 1992-ben adták ki. 2006 szeptemberében a Mascot Books megjelentette War Eagle! című gyermekkönyvét. Harmadik műve, a 2013-ban kiadott After The Arena az edzőség utáni életét írja le.
Visszavonulása után Az edzőségtől való visszavonulása után notasulgai farmján élt, ahol vadászterülete és juharfatelepe volt; a nyilvánosság számára lovaglást és kertbemutatókat tartott (lovas farmját 2025 elején eladták). Négy gyermeke és kilenc unokája született.
2005-ben a College Football Hall of Fame, 2014-ben pedig a Georgia–Florida Hall of Fame tagja lett. 2013 és 2020 között Tim Ellennel a The Coach Pat Dye Show rádiós sportműsor vezetői voltak.
Halála 2020. május 21-én vesebetegséggel kórházba került (ekkor Covid19-cel is diagnosztizálták, de tünetmentes volt). Máj- és vesebetegségéből eredő komplikációk miatt június 1-jén hunyt el egy auburni hospice-házban.
Eredményei vezetőedzőként Év Eredmény Helyezés Továbbjutás RangsorÖsszesítettKonferenciaCoachesAP East Carolina Pirates (Southern Conference) 1974 7–4 7–3 T-3. – – – 1975 8–3 4–2 2. – – – 1976 9–2 4–1 1. – – – East Carolina Pirates (Független) 1977 8–3 – – – – – 1978 9–3 – – Independence Bowl – – 1979 7–3–1 – – – – – East Carolina: 48–11–6 11–6 – Wyoming Cowboys (Western Athletic Conference) 1980 6–5 4–4 T-5. – – – Wyoming: 6–5 4–4 – Auburn Tigers (Southeastern Conference) 1981 5–6 2–4 T-6. – – – 1982 9–3 4–2 T-3. Tangerine Bowl 14 14 1983 11–1 6–0 1. Sugar Bowl 3 3 1984 9–4 4–2 T-3. Liberty Bowl 14 14 1985 8–4 3–3 5. Cotton Bowl – – 1986 10–2 4–2 T-2. Florida Citrus Bowl 8 6 1987 9–1–2 5–0–1 1. Sugar Bowl 7 7 1988 10–2 6–1 T-1. Sugar Bowl 7 7 1989 10–2 6–1 T-1. Sugar Bowl 7 8 1990 8–3–1 4–2–1 4. Peach Bowl 19 19 1991 5–6 2–5 8. – – – 1992 5–5–1 2–5–1 5. – – – Auburn Tigers: 99–39–4 48–27–3 –Összesen:153–62–5 – Jelmagyarázat: Országos bajnok Konferenciabajnok
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:A Wyoming Cowboys amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai sporttisztviselők Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Amerikai írók Kategória:Gerelyhajítók Kategória:Súlylökők Kategória:Georgiaiak Kategória:Alabamaiak Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek