Fraknó vára vagy a fraknói vár (németül Burg Forchtenstein) egy késő középkori vár, amely Fraknó, más néven Fraknóváralja (németül Forchtenstein) mellett, Ausztria Burgenland tartományának északi részén, a Nagymartoni járásban található.
Fekvése A vár Mattersburgtól (Nagymartontól) délnyugatra, a Vulka-völgy felett áll.
Történet A vár első részét, az 50 méter magas öregtoronnyal a 14. század elején építették a Nagymartoni (Mattersdorfer) grófok, akik később Fraknói (Forchtensteiner) grófoknak nevezték magukat.
Az utolsó fraknói gróf, Wilhelm von Mattersdorf-Forchtenstein 1441-ben Kabolddal és Lánzsérral együtt zálogba adta a várat VI. Habsburg Albert osztrák hercegnek. A birtokot 1450-ben III. Habsburg Frigyes német-római császár vette meg testvérétől, Alberttől , ezt követően az uradalom a császári kamara birtokában volt 170 éven át. Ezalatt az idő alatt többször adták zálogba, többek között Teuffenbach, Weispriach, Hardegg illetve Teufel grófjainak, majd az udvar 1572-ben visszaváltotta az ekkor igen gazdag uradalmat, és Kismartonnal együtt az alsó-ausztriai kamara ellenőrzése alá helyezte. A vár ebben az időben a birodalom fontos részévé vált, 1585-ben átminősítették főhercegi apanázs-uradalommá, de építészeti szempontból nem sok változtattak rajta.
1622-ben Esterházy Miklós nádor, az Esterházy család fraknói ágának őse először zálogként, majd 1626-tól örökbirtokba megváltotta a várat II. Ferdinánd császártól Kismartonnal együtt, eközben az Esterházy család grófi címet kapott. A birtokba vett vár, amely a család hitbizományának része lett, ekkor mindössze egy hatalmas öregtoronyból, egy szabadon álló kápolnából, két palotaszárnyból, egy fegyvertárból és egy felvonóhidas őrházból állt. Miklós elkezdte az elhanyagolt és a Bocskai-féle hadjáratok miatt leromlott állapotú várat erőddé, fellegvárrá alakítani. A vár újjáépítésére 1630 és 1634 között munkaszerződéseket kötött Simone Retacco, majd annak halála után, 1643-tól pedig Domenico Carlone Bécsben alkotó és az udvarhoz kötődő, olasz építőmesterekkel. A váron dolgozó kőművesek is mind olaszok voltak: három császárkőbányai (ma: Kaisersteinbruch) pallér, Ambrosius Petruzzy, Pietro Maino Maderno és Mathias Lorentisch számára ez a munka fontos megbízást jelentett. A főportálok, szökőkutak, ágyúgolyók és más díszítőelemek készítéséhez úgynevezett császárkövet használtak, vagyis egy rendkívül kemény mészkövet, amelyet helyben, a Császárkőbányában fejtettek ki.
Esterházy Miklós fia, Pál (ezen a néven az első), a 17. század második felében Domenico Carlone tervei alapján tovább bővítette és lakóvárrá alakította a várat, figyelmet fordítva a művészeti díszítésre is. A korábban főleg védelmi szerepet betöltő erőd a nagy átépítés következtében elnyerte mai barokk formáját. Ezt követően csak kisebb átalakítások történtek: a 18. század második felében Johann Ferdinand Mödlhammer építészt bízták meg a vár kis mértékű bővítésével. Ekkor megemelték a tetőszerkezetet, és átalakították a belső tereket is.
Érdekesség, hogy Fraknó Várában 1954 és 1983 között évente megrendezték a Fraknói Várfesztivált.
Kincstár, gyűjtemények és kiállítások A várat a 17. század végétől mint egyfajta korabeli „széfet” használták: már Miklós is itt gyűjtött kincseket, mintegy 13 ládáról van tudomásunk. Fia, Esterházy (I.) Pál valódi műértő volt: gyűjtött különféle értékes tárgyakat és ritkaságokat, például órákat, serlegeket, elefántcsont faragványokat, ékszereket és más aranyműves munkákat „kincstárában” – ez a gyűjtemény az alapja a ma megtekinthető Esterházy Kincstárnak. A hercegi címet is elnyert gróf 1692-ben rendezte be a vár szívében, vaskos falak védelmében kincstárát, melynek helyiségei csak egy titkos és védett bejáraton keresztül voltak megközelíthetők. A kincseket bonyolult zárszerkezetek őrizték, a kulcsokat és megosztották több, megbízható személy között, hogy minél jobban megnehezítsék illetéktelenek behatolását. Esterházy I. Pál halála után a vár új rendeltetést kapott: itt őrizték az Esterházy csapatok fegyvereit és hadi felszerelését, három évszázadnyi örökségként, hagyatékként, ajándékként, nászajándékként, hadizsákmányként vagy vásárlással a család birtokába jutott kincseket és egy jelentős portrégyűjteményt. A vastag falak és a bonyolult zárszerkezetek évszázadokon át védték a gyűjteményt, amely ily módon a 20. század elejéig szinte érintetlen formában és az eredeti, kifejezetten erre a célra létrehozott tárlókban maradt fenn. Még a második világháború utáni megszállás idején is épségben megmaradtak a helyiségek. A gyűjtemény mellett jelentős értékkel bírnak az eredeti üvegezésű, barokk tárlók is.
1919-ben, a magyar Tanácsköztársaság idején mintegy 280 műtárgyat foglaltak le állami tisztségviselők a fraknói Esterházy Kincstárból, és Budapestre szállították azokat, elhelyezésükért az Iparművészeti Múzeum a felelős. A mai napig itt őrzik őket. A Tanácsköztársaság vége után a magyar állam kölcsönszerződést kötött az Esterházyakkal. Az Esterházy Alapítvány 2019-től törekszik a műkincsek visszaszerzésére, mivel úgy látják, hogy a magyar állam nem teljesíti a megállapodás feltételeit.
A vár ma az Esterházy Alapítvány tulajdonában van, és a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastély mellett a régi nemesi család történetét és kincseit mutatja be. Miután 1921-ben az Esterházy-birtokokat kettéosztották egy magyar és egy osztrák részre, a levéltári anyag egy része Fraknó Várában és Kismartonban maradt, míg másik része Sopronon és Eszterházán (Fertőd) keresztül a budapesti Magyar Országos Levéltárba került.
Az Esterházy Kincstár Európa utolsó, eredeti helyén megtekinthető barokk művészeti és csodakamrája. 2005-ben nyitották meg először rendszeresen a látogatók előtt a nagyközönség elől korábban elzárt Esterházy Kincstárat, amelyet ma már vezetett túrák keretében lehet megtekinteni. A kincstár mellett a látogatók további kiállításokat is felfedezhetnek, amelyek a vár történetét, értékes gyűjteményeit és a katonai felszereléseket mutatják be. A fegyvertár különlegessége, hogy az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő gyűjtemény egész Európában.
Irodalom
Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007) https://library.hungaricana.hu/hu/view/VASM_Acc_02_szentkorona_2007/?pg=29&layout=s Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása II.; C sorozat 3. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006) 65-117. o. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOPM_SVTF_C_03/?pg=66&layout=s Bódai Dalma: A fraknói tárház szerepe Esterházy Pál politikai reprezentációjában. In: Első század, 2015. (14. évf.) 3. sz. 9-31. old. https://epa.oszk.hu/01600/01639/00015/pdf/EPA01639_elso_szazad_2015_nyar_009-031.pdf Csorba Csaba: Esterházyak kincsestára: Fraknó vára. - In: Várak, kastélyok, templomok : történelmi és örökségturisztikai folyóirat, , 2011. (7. évf.), 1. sz., 14-17. o. Csorba Csaba: Fraknó vára. - In: Várak, kastélyok, templomok : történelmi és örökségturisztikai folyóirat, , 2005. (1. évf.), 2. sz., 25. o. Esterházy-kincsek. öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményekből. Szerk.: Szilágyi András. Bp., 2006–2007. Esterházy Miklós Nyáry Krisztinához. Eszterházy Miklós levelei Nyári Krisztinához 1624–1639. II. közl. Merényi Lajos. In: Történelmi Tár, 2. sorozat 1. (1900) 2. sz. 264–295. o. Esterházy Pál: Visszaemlékezése ifjúkorára (1635–1653). In: Esterházy Pál: Mars Hungaricus. S. a. r. Iványi Emma. Bp., 1989. 305–320. oldal Fraknó vára. - In: Századok, , 1868. (2. évf.), 6. sz., 449. o. Forchtenstein – Burgenland. In: Gerhard Stenzel: Von Burg zu Burg in Österreich. 2. Auflage, Verlag Kremayr & Scheriau, Wien 1973, , 72–75. oldal Galavics Géza: A mecénás Esterházy Pál. (Vázlat egy pályaképhez.) In: Művészettörténeti Értesítő, 37. (1988) 3–4. sz. 136–161. o https://real-j.mtak.hu/552/1/MUVTORTERT_37_1988.pdf Gáspár Ferenc: Fraknó: Esterházy-kincsek nyomában. - In: Magyar krónika, , 2018. December (55.) sz., 56-63. o. Gózon Ákos: Fraknó vára. - In: Élet és tudomány, , 2009. (64. évf.), 32. sz., címkép. Katona Imre: A fraknói kincsek I. rész. Soproni Szemle, 1974, 28. évfolyam, 3. szám, 216-227. o. https://adt.arcanum.com/hu/view/SoproniSzemle_1974/?pg=229&layout=s Katona Imre: A fraknói kincsek II. rész. Soproni Szemle, 1974, 28. évfolyam, 4. szám, 301-315. o. https://adt.arcanum.com/hu/view/SoproniSzemle_1974/?pg=318&layout=s Keil-Budischowsky, Verena: zur Baugeschichte von Burg Forchtenstein. In: Bollwerk Forchtenstein. Hrsg.: Jakob Michael Perschy. Eisenstadt, 1993. 106–113. o. Király Péter, Kiss Erika, Monok István, Viskolcz Noémi, Zvara Edina (szerk.): Esterházy Pál és Esterházy Orsolya levelezése. (Esterhazyana.) Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, Kossuth Kiadó, Budapest, 2019. 352 oldal Koppány Tibor: Az Esterházy család fraknói ágának művészei és mesterei a 17. században. In: Ars Hungarica, 37. (2011) 4. sz. 93−109. o. Körner, Stefan: Fraknó vára. Az Esterházy hercegek trezorja. Ford.: Orbán István. Bécs, 2009. Merényi Lajos: Az első herczeg Esterházy fraknóvári ingóinak leltára 1654-ből: Inventarium rerum omnium Illustrissimi Domini Comitis Pauli Eszterházi in Arce Fraknó existentium, anno 1654 die 16. Novembris inventatarum, juxta Cathalogum infra scriptum. - In: Magyar gazdaságtörténelmi szemle, 1903. (10. évf.), 4-5. sz., 166-179. o. Mitropulos Anna Diána: Kőfaragók és szobrászok Esterházy Pál szolgálatában. A mecénás nádor udvara. In: Élet és tudomány, 2014. (69. évf.) 25. sz. 774-776. old. https://epa.oszk.hu/02900/02930/00075/pdf/EPA02930_elet_es_tudomany_2014_25.pdf Mitropulos Anna: Reprezentáció Esterházy Pál udvarában. In: Élet és tudomány, 2013. (68. évf.) 29. sz. 901. old. https://epa.oszk.hu/02900/02930/00029/pdf/EPA02930_elet_es_tudomany_2013_29.pdf Mitropulos Anna Diána: „Utasítjuk fraknói tiszttartónkat” — Uradalmi tisztségek és kincstárbeli munkálatok a fraknói számlák tükrében. Fons, 2014, 21. évfolyam, 67-98. o. Mitterhuber, Edeltraut: Leben und Werk von Pietro Maino Maderno. In: Kultur und Bildung, Zeitschrift des Burgenländischen Volksbildungswerkes, 4. rész Burg Forchtenstein, 02/2018, 20. oldaltól Perschy, Jakob Michael (Red.): Bollwerk Forchtenstein. Burg Forchtenstein, 15. Mai–31. Oktober 1993. Katalog der Burgenländischen Landesausstellung 1993. Burgenländische Forschungen, Sonderband 11, ZDB-ID 1448585-0. Amt der Burgenländischen Landesregierung, Abt. XII/2 (szerk.), Eisenstadt 1993, OBV. Péter Katalin: Esterházy Miklós. Bp., 1985. Prickler, Harald–Tobler, Felix: Burg und grafschaft Forchtenstein. Historischer überblick. In: Bollwerk Forchtenstein. Hrsg.: Jakob Michael Perschy. Eisenstadt, 1993. 12–35. o. Pratl, Josef – Scheck, Heribert: Esterházysche Musik-Dokumente. Die Musikdokumente in den esterházyschen Archiven und Sammlungen in Forchtenstein und Budapest (= Eisenstädter Haydn-Berichte 10). Hollitzer, Wien 2017, Schmeller-Kitt, Adelheid: Schloss Forchtenstein – Baugeschichte und Waffensammlung. In: Kurt Rossacher (szerk.), Wilhelm Mrazek (Red.): Alte und Moderne Kunst. Österreichische Zeitschrift für Kunst, Kunsthandwerk und Wohnkultur. XII. Jahrgang, Nr. 91, Österreichischer Bundesverlag für Unterricht, Wissenschaft und Kunst, Wien 1967, ZDB-ID 214656-3, OBV, 9–21. oldal (Online bei MAK – Österreichisches Museum für angewandte Kunst). Stessel József: Fraknó multja. - In: Századok, , 1889. (23. évf.), 4. sz., 294-310. o. https://library.hungaricana.hu/hu/view/Szazadok_1889/?pg=351&layout=s Szilágyi András: Fraknó vára és az Esterházyak műkincsei. - In: Korunk, , 2005. (16. évf.), 12. sz., 22-29. o. http://epa.oszk.hu/00400/00458/00108/2005honap12cikk1182.htm Tompos Lilla: Vőlegényi dolmány : Díszviselet Esterházy Pál kincstárából. In: Műértő : művészeti és műkereskedelmi folyóirat, 2007. (10. évf.) 3. sz. 13. old. Vadász Erzsébet: Esterházy Pál herceg székei. In: Múzeumi magazin, 1968. 2. sz. 32-33. old.