Branko Mataja jugoszláv-amerikai nép- és blueszenész.
Pályafutása bélyegkép|Újságkivágás, amelyen Mataja Jugoszlávia hagyományos népdalai hirdetése látható Mataja 1923-ban született Bakarban, amely akkoriban a Jugoszláv Királyság része volt. Édesanyja, aki Marceline-ből (Missouri) származott, feleségül ment Anton Matajahoz, egy Bakarból származó ácshoz, akinek a vezetékneve egy hagyományos horvát név Gorski kotarból. Röviden az esküvő után kivándoroltak. Nem sokkal Mataja születése után a család Belgrádba költözött. Mataja korán érdeklődni kezdett a zene iránt, és tízévesen összerakta első gitárját.
1941-ben, Jugoszlávia megszállása során Mataját, aki még tizenéves volt, a német csapatok letartóztatták, miután nem tudott személyes dokumentumokat bemutatni, és egy németországi munkatáborba küldték. A táborban öncsonkítással próbálta elkerülni a kényszermunkát, de ellene döntött, miután figyelmeztették, hogy, ha a németek észreveszik azonnal megölhetik. Miután az amerikai csapatok felszabadították a tábort, Mataja egy évet töltött egy amerikai bázison, ahol szakácsként, borbélyként és különféle áruk, például nejlon, cigaretta és csokoládé árusaként dolgozott. Ez idő alatt Mataja számos amerikai katonával barátkozott össze, és gitározni kezdett kisebb klubokban, amelyeket gyakran látogattak.
A háború után, látva, hogy az amerikai jugoszláv menekültek számára kiosztott kvóta megtelt, és vonakodott visszatérni az újonnan alakult Jugoszláviába, Mataja Angliában talált menedéket, kezdetben egy yorkshire-i menekülttáborban élt. Ott ismerkedett meg és vette feleségül a montenegrói Roksanda Radonjićot. Fiuk, Bata, 1949-ben született. Az 1950-es évek elején Mataja és felesége brit állampolgárságot kapott, és Londonba költöztek, ahol kis és szűk lakásokban éltek. 1954-ben Kanadába, 1963-ban Detroitba, végül pedig 1964-ben Los Angelesbe költöztek. Mataja elhatározta, hogy gitártervező és -összeszerelő karriert űz. Gitárokat és egyéb hangszereket javított Glendale-ben található helyi üzletekben, például a Dick Charles Musicban és a Grayson's Tune Townban. Egyedi gitárokat szerelt össze különböző zenészeknek, köztük Johnny Cashnak és Geddy Leenek.
Autodidakta villamosmérnökként Mataja saját műhelyt nyitott a Satsuma sugárút 5811. szám alatti garázsában, ahol állítólag felvette a "Traditional And Folk Songs Of Yugoslavia" (1974) című albumát, valamint egy évtizeddel később további dalait, amelyeket 2022-ben az "Over Fields And Mountains" című albumon is összegyűjtöttek. Az évek során számos egyedi gitárt készített, de csak kettőről tartják úgy, hogy a felvett zenék forrása volt.
Az 1990-es évek során Mataja romló egészségi állapota arra kényszerítette, hogy abbahagyja a gitározást, és depressziós állapotban 2000-ben szívrohamban halt meg.
Felfedezés és posztumusz hírnév 2005-ben az amerikai zenész, David Jerković egy hollywoodi használt lemezboltban rábukkant Mataja "Traditional And Folk Songs Of Yugoslavia" című albumának egy példányára, amelyet eredetileg az Essar Records lemezkiadó adott ki. Jerković és Doug Mcgowan, egy alkalmazott a Numero Groupnál, egy újrakiadásokra szakosodott amerikai lemezkiadó, felkutatták Bata Mataját, és felajánlották, hogy licenceljik apja zenéjét. Bata azonban elutasította Mcgowan ajánlatát. 13 évvel később, nyugdíjba vonulása után meggondolta magát, és Jerković, aki egy Los Angeles-i hangstúdiót vezet, megmentette a részben megrongálódott felvételeket. Jerković 2021-ben felújította a "Traditional And Folk Songs Of Yugoslavia" című albumot a stúdiójában. 2022-ben a Numero Group kiadta az albumot Mataja további dalainak, az "Over Fields And Mountains"-nek a gyűjteményével együtt. Közel fél évszázaddal később Mataja zenéje felkeltette a zenekritikusok, kiadók és hírügynökségek, köztük a The Guardian, valamint egy szélesebb, korábban el nem ért közönség figyelmét.
Stílusa Mataja zenéjét különböző műfajok kombinációjaként írják le, főként a Bluesból és az arab zenéből merítve ihletet. A dallamokat absztraktnak és pszichedelikusnak jellemzik a kritikusok, hangzása inkább mandolinra, mint gitárra emlékeztet. A visszhang és a finom tremolo hozzáadása hozzájárul a zene melankolikus, "kísértetjárta" hangulatához. Maguk a dalok hagyományos szerb és más jugoszláv dalok instrumentális feldolgozásai, amelyek a haza iránti vágyakozást és nosztalgiát árasztanak. Mataja jellegzetes hangzását gyakran hasonlítják Ennio Morricone, Dick Dale és Omar Khorshid hangzásához.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Branko Mataja – "Over Fields and Mountains" a Numero Groupnál
Kategória:Amerikai bluesgitárosok Kategória:Szerb származású amerikaiak Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek