Juliane Margaret Beate Koepcke német-perui emlőskutató, aki denevérekre specializálódott. Maria és Hans-Wilhelm Koepcke német zoológusok lánya.Maria Koepcke (született Maria Emilie Anna von Mikulicz-Radecki, 1924. május 15. – 1971. december 24.) német ornitológus.Hans-Wilhelm Koepcke (1914. június 13. – 2000. november 21.) német zoológus, ornitológus és herpetológus.

Juliane Koepcke az 1971-es LANSA 508-as járat katasztrófájának egyetlen túlélője. Amikor a gépet villámcsapás érte, 3000 métert zuhant, miközben be volt kötve az ülésébe, és számos sérülést szenvedett, többek között agyrázkódást, kulcscsonttörést és térdszalag-szakadást. Tizenegy napot élt túl egyedül a perui amazóniai esőerdőben, amíg rá nem talált egy favágótáborra.

Fiatalkora 1954. október 10-én született a perui Limában, Maria (született von Mikulicz-Radecki; 1924–1971) és Hans-Wilhelm Koepcke (1914–2000) német zoológusok egyetlen gyermekeként. Szülei a limai Természettudományi Múzeumban dolgoztak, amikor Koepcke megszületett. 14 éves korában szüleivel elhagyta Limát, hogy megalapítsák a Panguana kutatóállomást az amazóniai esőerdőben,A Panguana egy 1968-ban alapított biológiai kutatóállomás Peruban, amely 2011 óta magán természetvédelmi terület, közel 10 km2-es trópusi őserdőre terjed ki. ahol túlélési technikákat sajátított el. Az oktatási hatóságok ezt nem helyeselték, és vissza kellett térnie a Deutsche Schule Lima Alexander von Humboldt iskolába vizsgázni, ahol 1971. december 23-án végzett.

Repülőgép-szerencsétlenség

1971. december 24-én, mindössze egy nappal a diploma megszerzése után, Koepcke a LANSA 508-as járatával repült. Édesanyja, Maria azt szerette volna, ha Juliane december 19-én vagy 20-án visszatér vele Panguanába, de Koepcke a december 23-i limai diplomaosztó ünnepségén részt akart venni. Maria beleegyezett, hogy maradnak a diplomaosztójára, és ehelyett szentestei járatot szerveztek. Minden járat tele volt, kivéve egyet a LANSA-t. Koepcke édesapja, Hans-Wilhelm, arra kérte feleségét, hogy kerülje a légitársasággal való repülést annak rossz hírneve miatt. Ennek ellenére a járatot lefoglalták. A repülőgépet repülés közben villámcsapás érte, és elkezdett szétesni, mielőtt a földre zuhant. Koepcke 3000 méter magasból zuhant az amazonasi esőerdőbe, még mindig az üléssorához kötözve.

Túlélte a zuhanást, de sérüléseket szenvedett, többek között eltört kulcscsontot, mély vágást a jobb karján, szemsérülést, elszakadt a térdszalagja, és agyrázkódást szenvedett. Ezután 11 napot töltött az esőerdőben, melynek nagy részét egy patak mentén töltötte, egy folyóig követve azt. A dzsungelben súlyos rovarcsípésekkel és a sérült karjában lévő légylárvákkal kellett megküzdenie. Kilenc nap múlva sikerült megtalálnia egy tábort, amelyet helyi favágók állítottak fel. Néhány órával később a visszatérő favágók megtalálták, benzint öntöttek a sebére, és egy kenu segítségével 11 órán át egy lakottabb területre vitték. Ezután helikopterrel kórházba szállították.

Koepcke valószínűtlen túlélése sok találgatás tárgyát képezte. A szakértők szerint azért élte túl a zuhanást, mert be volt kötve az ablak melletti ülésébe, amely a bal oldali két üléshez volt rögzítve egy három ülésből álló sor részeként. Úgy vélték, hogy ez ejtőernyőként vagy helikopterként funkcionált, ami lelassította a zuhanását. A becsapódást mérsékelhette a Koepcke által átzuhant zivatarból felszálló légáramlat, valamint a becsapódás helyén lévő sűrű növényzet is. Később kiderült, hogy további 14 utas is túlélte a balesetet, de a mentésre várva meghaltak.

Utóhatás

Miután felépült sérüléseiből, Koepcke segített a kutatócsoportoknak a baleset helyszínének felkutatásában és az áldozatok holttesteinek kiemelésében. Édesanyja holttestét 1972. január 12-én találták meg.

Koepcke visszatért szülei szülőföldjére, Nyugat-Németországba, ahol teljesen felépült fizikai sérüléseiből. Szüleihez hasonlóan biológiát tanult a Kieli Egyetemen, és 1980-ban végzett. Doktori címet szerzett a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetemen, majd visszatért Peruba, hogy emlősökkel kapcsolatos kutatásokat végezzen, denevérekre szakosodva. 1987-ben publikálta disszertációját "Egy denevérkolónia ökológiai vizsgálata Peru trópusi esőerdejében" címmel.

1989-ben Koepcke feleségül ment Erich Dillerhez, egy német entomológushoz, aki a parazita darazsakra specializálódott. 2000-ben, apja halála után, átvette a Panguana igazgatói posztját. Jelenleg könyvtárosként dolgozik a Bajor Állami Zoológiai Gyűjteményben Münchenben.

Koepcke önéletrajza, az Als ich vom Himmel fiel: Wie mir der Dschungel mein Leben zurückgab ("Amikor az égből pottyantam: Hogyan adta vissza az életem a dzsungel") 2011-ben jelent meg a Piper Verlag gondozásában. A könyv abban az évben elnyerte a Corine Irodalmi Díjat. 2019-ben a perui kormány a Kiemelkedő Szolgálatért Érdemrend nagytisztjévé nevezte ki.

A médiában Koepcke túléléséről számos könyv és film készült, köztük az olasz filmrendező, Giuseppe Maria Scotese alacsony költségvetésű és erősen kitalált alkotása, az I miracoli accadono ancora (1974), amely magyarul Vannak még csodák címmel jelent meg,I miracoli accadono ancora (film) és néha The Story of Juliane Koepcke címmel is illetik. A filmben az angol színésznő, Susan Penhaligon alakította.

Koepcke történetét maga Koepcke mesélte el leghitelesebben Werner Herzog német filmrendező, a Julianes Sturz in den Dschungel (angol címe: Wings of Hope; "A remény szárnyai") (1998) című dokumentumfilmjében.Julianes Sturz in den Dschungel (TV-film) Herzog személyes kötődése miatt érdeklődött a történet elmesélése iránt: ugyanazon a járaton utazott volna, amikor helyszíneket keresett az Aguirre, Isten haragja (1972) című filmjéhez,Aguirre, der Zorn Gottes (film) de egy utolsó pillanatban bekövetkezett tervváltozás megmentette a balesettől. Azóta is tervezte, hogy elkészíti a filmet, miután lekéste a járatot, de évtizedekig nem tudta felvenni a kapcsolatot Koepckével, mert a nő kerülte a médiát; miután megkereste azt a papot, aki az édesanyja temetését végezte, megtalálta. Koepcke elkísérte őt a baleset helyszínére tett látogatáson, amit ő egyfajta „terápiának” nevezett.Banister interview, 24:20.

Franz Lidz Koepckét az egyik legérdekesebb interjúalanyának nevezte, megjegyezve, hogy a nő eleinte vonakodott részt venni, amíg Lidz meg nem győzte arról, hogy „csak a dolog tudományos oldaláról akar írni, ahelyett, hogy a gyermekkori traumára koncentrálna”.

Munkái

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lengyel származású németek Kategória:Osztrák származású németek Kategória:Német könyvtárosok Kategória:Biológusok Kategória:Limaiak