Mati Meos (Jõgeva, 1946. október 5.) észt mérnök és politikus. 1989–1996 között a Tartui Városi Tanács képviselője, 1995-től 1999-ig az Észt Parlament tagja volt. Az Észt Repülési Múzeum alapítója és vezetője.
Életrajza Középiskolai tanulmányait a tartui Hugo Treffner Gimnáziumban végezte. A Tallinni Műszaki Egyetemen tanult finommechanika szakon, ahol 1969-ben szerzett mérnöki végzettséget.
1969-től Tõraverében, az Észt SZSZK Tudományos Akadémiája Fizika és Csillagászat Intézetének laboratóriumvezetőjeként dolgozott. 1973-ban a Fizikai és Csillagászati Intézetet két részre osztották. Az Asztrofizikai és Légkörfizikai Intézet Tõravereében maradt, a Fizikai Intézet Tartuba költözött. Így a Fizikai Intézet egyik részlegeként működő Műszertechnikai Osztálynak is új helyre költözött Tartuban. Ez később az Észt Tudományos Akadémia Különleges Tervezőirodája tartui fiókintézetévé alakult,Az intézet a Tudományos Akadémia Technológiai Központjává (VEMO) alakult. A VEMO név a fő tevékenységi területek kezdőbetűiből áll: vákuum, elektronika, mechanika és optika). amelynek optikai és mechanikai tervezőirodáját Mati Meos vezette. Ezt követően egy lézerberendezéseket gyártó vég vezetője volt.
1974-től 1989-ig tagja volt az SZKP-nak. Az 1980-as évek végétől vesz részt a közéletben. 1989-től 1996-ig a Tartui Városi Tanács tagja volt. 1994-től 2002-ig az Észt Koalíciós Párt tagja volt. A Koalíciós Párt képviselőjeként 1995–1999 között az Észt Parlament (Riigikogu) képviselője volt. 1996-1997-ben a Koalíciós Párt frakcióvezető-helyettesi tisztségét is betöltötte, majd 1997-től a ciklus végéig frakcióvezető volt.
1992-től 1996-ig tagja volt a Tartui Tudományos Park igazgatótanácsának, 1998–2004 között az Észt Nemzeti Bank (Eesti Pank) felügyelőbizottságának . 2004-től 2014-ig az Észt Erőművek és Távfűtő Vállalatok Szövetségének igazgatótanácsának a tagja volt.
1999 decemberében alapította meg az Észt Repülési Múzeumot. Még a tartui akadémiai intézet munkatársaként vásárolt egy nyaralót Tartu közelében, Haaslava községben, amelyet később lakóházzá alakított. 2000-től a háza közelében több földterületet vásárolt a repülőmúzeum elhelyezésére, ahol hivatalosan 2002 júniusában nyílt meg a múzeum. 2004-ben a Tartuban működő Észt Repülési Akadémia tanácsadó testületének tagja és elnöke lett.
A parlamenti mandátumának lejárta után a mely hőenergia-termeléssel, hő- és villamosenergia-elosztással és kereskedelemmel foglalkozó AS Fortum Tartu (később Gren Tartu AS) holding egyik alapítója lett, majd tagja lett a cég igazgatótanácsának. 2000 és 2009 között az AS Fortum Tartu igazgatóságának elnöke volt, majd 2009 és 2012 között megint az AS Fortum Tartu igazgatóságának tagja volt. 2014 óta az AS Anne Soojus, a Fortum Tartu csoport egyik leányvállalata igazgatótanácsának elnöke volt.
Elismerései
Fehér Csillag Rend negyedik osztálya (2006) Tartui Csillag lovagja (2013) Tartu megye Arany Tölgyfalevél érdemrendje (2018)
Jegyzetek
Források
Kategória:Észtországi politikusok Kategória:Észtek Kategória:Tartuiak Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek