A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára (MNL ZVL, 2012 előtt Zala Megyei Levéltár) Magyarország állami levéltárainak egyike, Zala vármegye hivatalos levéltára, a vármegye és a megyeszékhely Zalaegerszeg egyik legfontosabb közművelődési intézménye. Története a 18. század első feléig nyúlik vissza; 2012 óta a Magyar Nemzeti Levéltár területi illetékességű tagintézménye. Székhelye és kutatóterme is Zalaegerszegen, a Széchenyi tér 3. alatt található.

Története

Zala vármegye közigazgatása a török hódoltság lezárulta után, a 18. század első évtizedeiben jelentős erőfeszítéseket tett szétszóródott iratainak összegyűjtésére. Segítették ebben a közigazgatás rendjének újjáépítését célzó törvények is, például az 1723. évi 73. törvénycikk, amely a megyei székházak építését rendelte el, illetve az 1729. évi 25. törvénycikk, amely előírta, hogy a peres és a megyei közügyekre vonatkozó iratokat a megyék levéltáraiban kell elhelyezni. Zala vármegye az elsők között tett eleget ezen a rendelkezéseknek: 1732-re felépítette a megyeházát Zalaegerszegen, amely város ekkortól vált a megye állandó székhelyévé. Ebben az épületben alakították ki a törvény alapján maradandó értékűnek minősülő megyei iratok őrzési helyét is: innét számíthatjuk a megyei levéltár, mint intézmény létrejöttét.

Habár a következő évtizedekben a közgyűlés folyamatosan dolgozott a korábbi századokban szétszóródott iratainak összegyűjtésén, az iratanyag még sokáig elfért egyetlen helyiségben. Egy 1824-ból származó adat azonban arról tanúskodik, hogy a levéltár akkor már négy teljes szobát töltött meg a vármegyeháza épületében. Az első megyei levéltárnokot 1790-ben nevezte ki a közgyűlés Deák Péter személyében, évi 300 forint fizetéssel, addig az iratok rendezésével csak eseti jelleggel foglalkozott a megyei jegyző és olykor egy-két – ritkán állandó, gyakrabban alkalmi – segédhivatalnoka.

A levéltárnoki állás 1791-től Domján Józsefre, majd 1794. szeptember 4-ével Háry Farkasra szállt át. Háry jó választásnak bizonyult, ő ugyanis kivételesen hosszú ideig, 1849-ig szolgálta a vármegyét ezen a poszton, és tevékenysége is hasznosnak bizonyult: levéltárnoki évtizedei alatt szinte teljesen rendet teremtett az iratok között. Lassú ütemben, de nőtt a levéltár állandó személyi állománya is: az 1820-as években Háry munkáját már levéltárnoki segéd és lajstromozó is segítette.

Háry többféle módon is igyekezett javítani a levéltár technikai felszereltségén: próbálta elérni például, hogy az iratok a megyeháza emeletéről a földszintre kerüljenek át és alkalmasabb tárolószekrények beszerzését is indítványozta, de a megyei vezetést még a régi bútorzat komolyabb átalakítására sem tudta rávenni. E téren a legfőbb eredménye az volt, hogy az 1826-os nagy zalaegerszegi tűzvész után elérte a levéltári faajtók vasajtókra való lecserélését és az ablakok vas védőtáblákkal való ellátását, a tűzbiztonság fokozása céljából. A fokozódó helyhiány miatt az 1840-es évekre felvetődött a selejtezés szükségessége is, de erre akkor nem került sor.

1872-ben a megyeháza új épületet kapott, régi székházába a Zalaegerszegi Törvényszék költözött be, de a levéltár helyben maradhatott addig, amíg az új megyeháza mellett, a mai Széchenyi tér 3. szám alatt fel nem épült a neki szánt új épületrész. A költözésre 1891-ben került sor, azóta székel a levéltár ebben az épületben. Hosszabb szünet állt be az intézmény működésében az első világháború alatt és az azt követő években, de az 1920-as évekre már egy irodatiszt, a harmincas évek elejétől pedig egy altiszt is segítette az akkori levéltáros, Fára József tevékenységét. Fára volt az is, aki először vállalkozott arra, hogy megírja a levéltár addigi történetét. Munkája a Levéltári Közleményekben jelent meg 1935-36-ban (Zala vármegye levéltára 1., Zala vármegye levéltára 2.).

A második világháborút a levéltár iratanyaga jelentősebb károk nélkül vészelte át. Lényegesen súlyosabb pusztulás következett be viszont a hivatalokban még kint őrzött igazgatási és igazságszolgáltatási iratokban, nem is szólva az elhagyott kastélyokban felprédált gazdasági, családi, személyi stb. iratanyagról.

A háborút követő politikai átalakulás alapvető változásokat hozott a levéltár életében is. Míg korábban a levéltár csak a megyei igazgatás iratanyagát gyűjtötte, 1950-ben, a 29. számú. törvényerejű rendelettel a megye egészére kiterjesztették az illetékességi körét, amelybe így az összes területi hivatal, intézmény és egyéb iratképző szerv belekerült, köztük az állami vállalatok is. Az intézmény neve ekkor Zala megyei Közlevéltár, 1952-től pedig Zalaegerszegi Állami Levéltár lett.

1968. január 1-jével a megyei tanács fenntartásába került az intézmény, Zala Megyei Levéltár néven. Az illetékességi kör változatlan maradt, ami a hetvenes évekre az anyag rohamos bővülését vonta maga után. A munkatársak száma rövidesen átlépte a húsz főt, az őrzött iratanyag mennyisége pedig ekkorra már több ezer iratfolyómétert tett ki. Ebben az időszakban indult meg az anyag komolyabb tudományos feldolgozása, valamint az elért kutatási eredmények módszeres publikálása is. Ehhez a levéltár 1974-ben saját kiadványsorozatot is indított Zalai Gyűjtemény címmel, amit az alapítástól 1984-ben bekövetkezett haláláig Degré Alajos, a levéltár akkori vezetője szerkesztett.

Az 1980-90-es években a raktárkapacitás fejlesztése jelentette a legnagyobb feladatot a levéltár számára. Születtek tervek új levéltári épület építésére is, de azok megvalósítása nem történt meg, helyette a fenntartó megyei önkormányzat egy autószerviz két kiürült csarnokát vette meg és alakíttatta át levéltári célra. 1994-ben ezekbe a Balatoni úti raktárakba lett átszállítva a korábban több helyen elszórtan – Zalaegerszeg különböző raktáraiban és Petrikeresztúr egy régi iskolaépületében – tárolt iratanyag, illetve melléjük 2007-ben még egy kisebb szükségraktárat is kapott az intézmény.

2012. január 1-jével a megyei önkormányzat helyett ismét az állam vette át a fenntartói szerepkört, az állami fenntartás az első kilenc hónapban, ideiglenes jelleggel a megyei kormányhivatalon belül felállított intézményfenntartó központon keresztül valósult meg. 2012. október 1-jével azonban valamennyi megyei levéltár és a Magyar Országos Levéltár is összeolvadt, Magyar Nemzeti Levéltár név alatt, melynek ezáltal a Zala Megyei Levéltár is az egyik tagintézményévé vált. Az eddigi utolsó, inkább csak formai változás 2023. január 1-jén történt a levéltár életében: ekkor született meg az intézmény jelenlegi megnevezése, a megyék vármegyékké való átnevezésével párhuzamosan.Múltunk – az intézmény története az MNL ZVL honlapján

Jelene

A levéltár legfontosabb alapfeladatai a raktáraiban lévő iratanyag lehető leggondosabb megőrzése – a kutathatóság biztosításával – és az illetékességi körébe tartozó iratképző szervek maradandó értékű köziratainak folyamatos átvétele. Gyűjti, valamint ingyenes letétként megőrzi a maradandó értékű magániratokat is; az átvett és gyűjtött iratanyagot nyilvántartja, kezeli, szükség szerint rendezi és selejtezi, valamint feladata az is, hogy minél több olyan segédletet készítsen az iratokhoz, amelyek biztosítják azok tudományos igényű áttekintését, kutatását.

A maradandó értékű iratanyag védelme érdekében a levéltár ellenőrzi is a közfeladatot ellátó szervek, valamint a tartós állami részesedéssel működő gazdasági társaságok iratselejtezési és iratkezelési rendjét; e munka 2025-ös állapot szerint 383 szervre terjed ki. Az intézmény levéltárosai a napi szakmai munkáik mellett saját kutatásokat is végeznek, publikálják azokat, illetve részt vesznek oktatási és ismeretterjesztési feladatokban is. A levéltár dolgozói közül húszan szakalkalmazottak, közép- vagy felsőfokú végzettséggel, öten pedig a működtetést és fenntartást biztosítják.

A tagintézmény központja Zalaegerszegen, a Széchenyi tér 3-5. sz. épületben található, az ott lévő raktárakban fekszenek a legértékesebb, illetve a leginkább kutatott iratok. Külső raktára a város szélén, a Balatoni út és a 74-es főút szögletében áll, itt leginkább a modernkori iratok találhatók.

Az őrzött iratanyag mennyisége 2025. január 1-jén 11 171,04 iratfolyóméter volt, aminek több mint négyötöde modernkori irat. A legrégebbi itteni irat IV. Béla egy 1240-ben kelt oklevele, amely annak a birtoknak az eladományozásáról tanúskodik, amit édesanyja (Gertrúd magyar királyné) meggyilkolásáért Bánk bántól koboztak el. Jelentős értéket képviselnek a vármegye közgyűléseinek jegyzőkönyvei, melyek 1555-től maradtak fenn, de értékesek még egyes bírósági irategyüttesek, illetve az 1408 darabos térképgyűjtemény is.Jelenünk – az intézmény általános bemutatása az MNL ZVL honlapján

Díjak, elismerések A levéltár által elnyert díjak

A levéltár munkatársai által elnyert főbb díjak Pauler Gyula-díj: Kapiller Imre főlevéltáros (2009) Szabó Ervin-emlékérem: Simonffy Emil igazgató (1984)

Nevezetesebb munkatársai, vezetői

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarország levéltárai