Adolfo Cancani (Róma, 1856. február 2. - Róma, 1904. május 29.) olasz geofizikus.

Életrajza 1856. február 2-án született Rómában, Luigi és Anna Montani gyermekeként. Miután befejezte középiskolai tanulmányait és fizika szakon szerzett diplomát a Római Egyetemen, Cancani 1880-ban csatlakozott a Rocca di Papa-i geodinamikai obszervatóriumhoz. Néhány év múlva meghívták a római Királyi Központi Meteorológiai és Geodinamikai Hivatalba, ahol lehetősége nyílt kísérletileg igazolni az általa kidolgozott elméleteket.

1904. május 29-én halt meg Rómában.

Meteorológiai munkássága E tanulmányok eredményeként született meg az 1899-ben Rómában megjelent "Rocca di Papa néhány meteorológiai eleme összehasonlítva Róma éghajlatának megfelelő elemeivel" című munka, amely az 1893 és 1898 között gyűjtött adatokon alapult. Ebben a munkában Rocca di Papa éghajlatát tengeri éghajlatnak minősítették, amelyben az amplitúdó – azaz az átlagos téli és nyári hőmérséklet közötti különbség – kevesebb, mint 15°C, míg Róma éghajlatát átmeneti éghajlatnak, amelyben a különbség 15 és 20°C között volt.

Szeizmológiai eredményei A fotokronográf A szeizmológia területén Cancanit az érdekelte, hogy hogyan lehet pontosan meghatározni egy adott állomáson bekövetkező földrengés időpontját. Azt állította, hogy a szeizmikus hullámok különböző helyeken való áthaladási időpontjainak ismeretében nemcsak magának a hullámnak a sebességére és terjedési törvényeire lehet következtetni, hanem a földrengés pontos mélységére is, ami sok esetben lehetővé teszi a földrengés okának nyomon követését. Évekig tartó tanulmányozás után Cancani úgy vélte, hogy megoldhatja a problémát egy kronométer automatikus lefényképezésével a földrengés pillanatában. Cancani azonban jelentős nehézségekbe és ellenállásba ütközött az elv gyakorlati és kísérleti megvalósítása során, és már majdnem feladta az ötletet, amikor a Rocca di Papa geodinamikai obszervatórium igazgatója, M. S. De Rossi biztosította számára a szükséges erőforrásokat. Cancani így találta fel és építette meg a szeizmikus fotokronográfot. A fotokronográf két részből állt: a camera obscurából és a gyújtóberendezésből. A téglalap alakú tokból álló camera obscura alul, egy mozgatható talpon a kronométert, felül pedig, a fedél alatt, egy Schloessner-érzékelős lemezt tartó vázat helyezett el, amely a kronométer képét fogadta. A mélység körülbelül kétharmadánál egy lencse helyezkedett el, amely az érzékeny lemezen lévő képet hozta létre, közvetlenül alatta pedig egy izzólámpa, amelynek a lökés pillanatában egy nagyon rövid pillanatra kellett felvillannia.

A gyújtóberendezést két vezetékkel csatlakoztatták a camera obscurához, amelyek célja az volt, hogy a kívánt időpontban azonnal felvillanjon az izzó. A fotokronográfot különféle szeizmikus eszközökhöz, különösen egy füstlemezes szeizmométerhez csatlakoztatták. Amikor szeizmikus lökés történt, még ha nagyon gyenge is, a szeizmométer lemeze aktiválódott, meggyújtotta a lámpát és fényképszerűen reprodukálta a kronométert. Mivel más szeizmikus műszerek meg tudták határozni a földrengés kezdetétől a maximális fázis pillanatáig eltelt időt, ennek az időnek a lefényképezett időhöz való hozzáadásával meghatározható volt a maximális fázis pillanata. A készüléket tudományosan elismerték és sikeresen alkalmazták különböző obszervatóriumokban.

A transzverzális hullámok felfedezése A Rocca di Papa obszervatóriumban végzett intenzív kutatások és kitartó megfigyelések vezették Cancanit a transzverzális hullámok jelenlétének azonosítására, majd nagyságrendjük, terjedési sebességük és a longitudinális hullámokhoz való arányuk mérésére. Cancani így a rugalmasság matematikai elméletére alapozva megfogalmazott egy alapvető törvényt, amely szerint a földrengések terjedésében két hullámrendszer fordul elő: a longitudinális, amely a rázkódások és hullámok jól ismert katasztrofális hatásaiért felelős, és a transzverzális, korábban ismeretlen, amely lassú, hullámszerű zavarokat okoz a talajban, nagyon nagy távolságokon terjed, és csak speciális eszközökkel volt kimutatható. Cancaninak hosszú megfigyeléssorozat után sikerült meghatároznia a transzverzális hullámok terjedési sebességét 2,2-2,5 kilométer/másodpercben, a longitudinális hullámokét pedig 4,5-5 kilométer/másodpercben, megállapítva, hogy a középponttól távolodva az előbbiek soha nem alakulnak át és nem egyesülnek az utóbbiakkal.

További geofizikai eredményei Legszenzációsabb megfigyelései közé tartozik az 1893. február 9-i megfigyelés, amikor a Rocca di Papa obszervatórium tromométerének oszcillációját észlelte két órával azután, hogy egy erős földrengés rázta meg Kis-Ázsiát, amelynek epicentruma Malatya közelében volt. C. gyorsan megvizsgálta a szeizmogramot, és meghatározta a földrengés epicentrumának távolságát a szeizmológiai állomás megfigyelőpontjától.

Neki tulajdonítják a különböző geodinamikai obszervatóriumokban használt füstlemezes szeizmométer módosítását és tökéletesítését is, amelyet addig nem lehetett használni, amikor a De Rossi Forel-skála átlagán belüli intenzitású szeizmikus lökés érte.

Emlékezete 1903-ban meghívták a strasbourgi Nemzetközi Szeizmológiai Kongresszusra, ahol bemutatta eredményeit a földrengésintenzitás empirikus skálájának, valamint a hozzá tartozó és relatív gyorsulásoknak a matematikai kifejezésében. A két jelenség között általa megsejtett kapcsolatot Kövesligethy Radó szeizmológus a tiszteletére "Cancani-egyenletnek" nevezte el.

1904-ben két további fok hozzáadását javasolta a Mercalli-skálához, a nagyon erős földrengések, a „katasztrófa” és a „hatalmas katasztrófa” besorolására, így létrehozva egy 12 fokos skálát.Davison, Charles (1921), "On scales of seismic intensity and on the construction and use of isoseismal lines", Bulletin of the Seismological Society of America, 11 (2): 95–129,

Művei Valori normali ed andamento diurno ed annuo della temperatura di Roma, Roma 1889 Fotocronografo sismico, Roma 1890 Modificazioni di sismometrografia a lastra affumicata ed a registrazione continua, Roma 1890 Sulle ondulazioni provenienti da centri sismici lontani, Roma 1893 Norme per l'impianto dei parafulmini secondo le teorie moderne sulla propagazione dell'elettricità, Roma 1893. (G. Folgheraiterrel együtt)

Jegyzetek

Források CANCANI, Adolfo

Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1904-ben elhunyt személyek Kategória:Rómaiak Kategória:Olasz fizikusok Kategória:Geofizikusok