A Magyar Kertörökség Alapítvány (rövidítve MKA) nevű szakmai civil ernyőszervezetet 2021-ben azzal a céllal alapítottak, hogy kiegészítse, összekösse és segítse az örökségvédelemben működő szervezetek tevékenységét, kiemelt figyelemmel a kertörökség területére. A 2025-ben bevezetett „zöldfelületi tanúsítás” által az építési beruházások jelentős részénél fontos szerepet tölt be.

Az alapítvány székhelye a Budai várban, a Dísz tér 16. szám alatt található.

Magyarországon a 2020-as évek közepén még nem volt jóváhagyott kastélykert vagy kertörökség lista. Csaknem kétezer olyan kert van, amelyek természeti, műemléki, vagy kertépítészeti értékeik alapján jelentősek. Ezek közül kb 400 tekinthető kiemelt fontosságúnak. Az országban 1100 település területén helyezkednek el, becsült nagysága mintegy 660 km². A legjelentősebb értéket képviselő történeti kert közül 58% volt állami tulajdonban. A magyar kertörökség megmentése, fenntartása kiemelt szempont. A Kárpát-medencében egykor több száz történeti kert volt, amelyek egy része a 20. század második felére visszafordíthatatlan károsodást szenvedett és vannak olyanok is, amelyek az idő folyamán tönkrementek. Amelyek megmaradtak, azok közül is sok elvadult vagy az átgondolatlan telepítések, vagy más funkcióra történt átalakítások miatt elvesztette eredeti karakterét.

Az alapítvány főbb céljai és küldetése a magyar kertörökség kutatása, kezelése és fejlesztésére vonatkozó kezdeményezések összefogása gazdasági és a társadalmi szereplők bevonása a kertörökség támogatásába a kertörökség védelmében készülő jogszabályok fejlesztésében és előkészítésében való részvétel újabb helyszínek védettségének kezdeményezése a magyar kertörökség adatbázisának fejlesztése, történeti kertek adattárának létrehozása, a történeti és a történeti értékű kertek klímaadaptációjának kutatás, a biodiverzitás és a hagyományos fenntartási módok meghonosításának kezdeményezése zöldinfrastruktúra-tervezés, építés és fenntartás kereteinek és szakmai programjának kialakítása, szakmai kereteinek meghatározása, a kertörökség fenntartásához és üzemeltetéséhez kapcsolódó szakmák pályamodelljének kidolgozásának támogatása a történelmi és történeti értékű kertek értékeinek megbecsültségének növelése. A kertörökség oktatásának támogatása az óvodásoktól kezdődően egészen a felsőoktatás szintjéig.

Működése bélyegkép|Sőtér-villa (Budapest 1, Jégverem u. 5.)

Gazdálkodása A költségeket állami forrásból, saját bevételekből, magántámogatásokból és önkéntesek munkájából fedezik.

Az államtól kapott támogatások 2021-2022 évben a beszámolók alapján hozzávetőlegesen egymilliárd forintot tettek ki, a támogatók között szerepelt a Lechner Tudásközpont Kft. (605 millió), az Építési és Közlekedési Minisztérium (331 millió), a Magyar Turisztikai Ügynökség (20 millió), a Petőfi Kulturális Ügynökség Zrt. (2 millió forint). 2023-ban 225 millió forintban részesült, a fő támogatója 200 millió forint összegben az Építési és Közlekedési Minisztérium volt, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől  25 millió forintot kapott. Az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján az Építési és Beruházási Minisztérium a 2022.09.15. – 2023.06.30. időszakra működési és közérdekű szakmai tevékenység ellátására 700 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Az alapítvány 2025-ben térítésmentesen megkapta a Várnegyedben (Budapest, Jégverem u. 5.) található Sőtér-villát, amelyet az állam egy évvel korábban 3,6 milliárd forintért (8 millió forintos négyzetméteráron) vásárolt meg. A tulajdoni lap szerint az ingatlant 2040-ig nem adhatják el.

A szervezet 2021 és 2025 között összesen 6 milliárd forint állami támogatást (közpénz- és vagyonjuttatást) kapott.

Szervezete Az alapítvány kuratóriuma 9 főből áll, elnöke Dr. Herczeg Ágnes. Herczeg Ágnes táj- és kertépítész, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet professzora és a Pagony Táj- és Kertépítész Kft. ügyvezetője. A cége közreműködött turai kastély kertje vonatkozásában. Herczeg részt vett a felcsúti Pancho Aréna kertjének tervezésében is. Lévai Anikóval régi ismeretségben áll.

A kuratóriumának tagjai között van Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke, Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus megyéspüspök, vagy Vály Judit Gabriella, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója.

A szervezet munkatársai között van külön főtitkár, stratégiai igazgató, gazdasági igazgató, továbbá sajtófőnök és projektvezetők.

Tevékenysége Az Alapítvány létrehozását 2021 októberében a fertődi Eszterházy-kastélyban megrendezett Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Műhely és Konferenciasorozat nemzetközi konferenciáján jelentették be.

A Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencia mellett egyéb találkozókat is szerveztek, így volt olyan nemzetközi konferencia, amelynek témája a kertörökség és a kommunikáció volt, vagy „Kertörökségünk múltja és jövője” címmel is tartottak tanácskozást. Az alapítvány tagjai számos külföldi konferencián vettek részt, köztük a Velencében, Torontóban megrendezett találkozókon, de jelen voltak a versailles-i francia nemzeti tájépítész iskola által megrendezett konferencián is.

Az alapítvány  bekapcsolódott a nemzetközi kertörökség-védelembe. Tagja az Európa Tanács alá tartozó European Route of Historic Gardens (európai történelmi kertek útja) és az International National Trusts Organisation (nemzeti vagyonkezelők nemzetközi egyesülete) nevű szervezeteknek.

Az alapítvány közreműködésével négy történeti kert (a fertődi Esterházy-kastély, a Fehérvárcsurgói Károlyi Kastélykert és Arborétum, a Gödöllői Királyi Kastély és a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert) nyert felvételt a 2020-ban létrehozott „Európai történeti kertek” elnevezésű európai kulturális útvonal programba.

A 24.hu hírportál 2024-ben adta közre, hogy az Alapítvány 68 millió forint közpénzért „Tokaj-Hegyalja borvidék szőlőskertjeit, kastély- és kúriakertjeit összefogó turisztikai kertútvonal szakmai kidolgozása” címmel készített egy 300 oldalas dokumentumot, ami oldalanként 226 ezer forintba került. Az alapítvány 2022. júliusában stratégiai együttműködést kötött a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, aminek részeként 2023. szeptember 30-ig állították össze a tanulmányt. A bíróság kötelezte a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy a tanulmányt adja ki. Ebből kiderült, hogy hivatalosan kevesebb mint négy hónap alatt készítették el a tanulmányt, aminek több mint 10 százalékán csak képek találhatóak, az első 136 oldal Tokaj-Hegyalja vizsgálatáról szól, 40 oldalon pedig az osztrák, francia, olasz, svájci és spanyol helyszíneket mutatták be. A kutatás Tokaj-Hegyalja 22 településén található több mint 30 kastélykertre, kúria kertre vagy szőlőskertre terjed ki. A tanulmány ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozás indult.

Zöldfelületi tanúsítvány Az eljárást a Magyar Kertörökség Alapítvány kezdeményezte és fejlesztette ki. A vonatkozó kormányrendelet szabályozása szerint „zöldfelületi tanúsítás” nélkül használatbavételi engedélyt meghatározott beruházásoknál nem lehet kiadni. Célja a legalább 5000 m2 összes hasznos alapterületű köz- és magánberuházások és az 5000 m2 alapterületet meghaladó tájépítészeti alkotások megfelelő minőségű és mennyiségű zöldfelülettel való ellátásának biztosítása.

A tanúsítás kötelező a 2025. április 1. után beadott építési engedély alapján kivitelezett az 5000 m2 alapterületet meghaladó telkeket érintő fejlesztéseknél: a kiemelt beruházások, a rozsdaövezeti akcióterületen megvalósuló beruházások, az állami magasépítési beruházások, a 65 méter párkánymagasságot meghaladó épületek, az építési beruházások és az 5000 m2 alapterületet meghaladó tájépítészeti alkotások zöldfelületei esetén. Továbbá az 5000 m2 alapterületet meghaladó tájépítészeti alkotásnál is alkalmazni kell. Igazolni kell a zöldterület meglétét, annak fenntarthatóságát, továbbá a szén-dioxid-megkötő képességét és egyéb minőségi kritériumoknak való megfelelőségét is. A tanúsítás általában térinformatikai felméréssel kezdődik. A minősítéshez egy pontozási rendszert használnak, amely során különböző pontszámot kapnak a fák az életkoruk alapján, de például az esővíz gyűjtése is külön értékmérő. Az egytől ötig terjedő skálán legalább a közepes minősítést kell elérnie ahhoz, hogy az épület használatbavételének feltétele megvalósulhasson. +Minősítési rendszerMinősítésPontértékpontszám1kiváló "A"400 pont felett2jó "B"301-400 pont3megfelelő "C"201-300 pont4fejlesztendő "D"101-200 pont5nem megfelelő "E"100 pont alatt A rendszer üzemeltetője az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködésben a Magyar Kertörökség Alapítvány. A zöldfelületi tanúsítást a települési zöldinfrastruktúráról, a zöldfelületi tanúsítványról és a zöld védjegyről a 282/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet szabályozza.

Jegyzetek

Kategória:Magyarországi alapítványok Kategória:Kertészet