Márton Luana (Tenerife, 2006. február 16. –) kétszeres világbajnok magyar taekwondózó, Márton Viviana ikertestvére.

Pályafutása Tenerifén kezdett taekwondózni, majd Madridban, a korábbi olimpikon finn Suvi Mikkonen felügyelete mellett folytatta felkészülését. 2019-től magyar színekben versenyezik. 2024-ben lett az Újpesti TE sportolója.

2023 márciusában az Európa-játékok 57 kilogrammos versenyének döntőjében a brit Jade Jones ellenében maradt alul, és szerzett ezüstérmet a súlycsoportban.

Ugyanebben az évben a bakui világbajnokságon aranyérmes lett az 57 kilogrammosok mezőnyében, ezzel pedig az első magyar világbajnok taekwondozó lett a sportág történetében. Év végén a junior Európa-bajnokságon a 62 kilogrammosok mezőnyében ezüstérmet szerzett. Érdekesség, hogy a döntőben ikertestvére, Viviána győzte le.

A 2024-es párizsi olimpiára nem sikerült kvótát szereznie.

2025 októberében, a kínai Vuhsziban rendezett világbajnokságon újból aranyérmet szerzett, ezúttal a 67 kilogrammosok mezőnyében, azaz a váltósúlyban. Két héttel később megnyerte a kizárólag a női versenyzők száméra kiírt World Taekwondo Women's Open Championships 67 kilogrammos súlycsoportjának versenyeit is.

Díjai, elismerései Az év magyar sportolója: 2025 Az év magyar taekwondósa: 2023, 2025

Magánélete Édesapja kick-boxolt, édesanyja pedig kézilabdázott. Tenerifén született, majd családjával 2018-ban költözött Madridba. Ikertestvére, Márton Viviana olimpiai bajnok taekwondózó.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2006-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar taekwondózók Kategória:Magyar nők Kategória:Ikrek