Szepesi Éva magyar holokauszt-túlélő, aki a holokauszt szemtanújaként különböző előadásokon és könyvekben számol be szomorú sorsáról.

Élete Budapesten nőtt fel, ahol a szülei egy férfi divatüzletet működtettek. 1944. április 5-től a családjának Dávid-csillagot kellett viselnie ruháikon (ezzel utalva zsidó származásukra). Édesapját a Harmadik Birodalom által megszállt Szovjetunió területére küldték munkaszolgálatra. 11 évesen Szepesi Éva és nagynénje egy erdőn keresztül Csehszlovákiába szökött; 11 órán keresztül gyalogoltak. Édasanyja, Diamant Valéria és öccse, Tamás később szöktek volna utánuk. Hogy elkerülje a feltűnést, Éva süketnémának állította be magát. A nácik így is megtalálták rejtekhelyüket, és a lányt a szeredi gyűjtőtáborba vitték.

Az utolsó transzporttal Évát egy marhavagonban szállították az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba, ahová 1944. november 2-án érkeztek meg. Azt, hogy érkezés után megfosztották kék kardigánjától és copfjaitól (az auschwitzi táborba való megérkezés után minden fogvatartottnak leborotválták a haját) különösen fájdalmasnak élte meg. Egy szlovák felügyelő nő azt az utasítást adta neki, hogy 16 évesnek tettesse magát. Ez óvta meg Szepesit attól, hogy azonnal gázkamrába küldjék meghalni, hiszen minden fiatal fogvatartottra munkaképtelenként tekintettek. Száma A26877 volt. 1945 januárjában a nácik nem vitték magukkal a halálmenetre a birodalom közepe felé, hiszen halottnak hitték, mivel már több mint egy hete a hullák között, étel és ital nélkül, a hidegben tartózkodott. 1945. január 27-án a szovjet katonák mentették meg. Ezzel aközé a 400 személy közé tartozik, akik gyermekként túlélték a koncentrációs tábor szörnyűségeit.

A kórházban eltöltött idő után Szepesi visszatért Budapestre, ahol a nagybátyja talált rá egy gyermekotthonban. Először a nagybátyjánál és nagynénjénél élt, leérettségizett és szabónőként szakvizsgázott. 1951-ben házasodott össze Szepesi Andorral. A férje egy tanult szűcs volt, és jó állása volt a magyar kereskedelmi képviseletnél, 1954-ben Frankfurt am Mainba költöztek. Szepesi Andor 1993-ban hunyt el.

Szepesi Éva 50 éven át nem beszélt az auschwitzi élményeiről. Steven Spielberg Schindler listája című filmjének premierje alkalmából 1995-ben a Shoah Foundation meghívta egy interjúra. Lányai, Judit és Anita győzték meg, hogy utazzon el Auschwitzba, a tábor felszabadításának 50. évfordulója alkalmából. Ott zsidó fiatalok előtt először beszélt az Auschwitzban eltöltött idejéről.

Az első beszéde Auschwitzban arra inspirálta Szepesit, hogy elköteleződjön szemtanúként. Német nyelvi kurzusra is járt, hogy fejlessze nyelvtudását. Ekkor lett egy tanárnő figyelmes a tetoválására, ami a táborban kapott száma volt. Ez idő óta beszél Szepesi iskolákban és különböző intézményekben az élettörténetéről. Ezen kívül iskolai csoportokat is kísér, emlékhelyek látogatásánál. 2011-ben hozta nyilvánosságra önéletrajzát: Egy lány szökésben (a könyv magyarul nem érhető el).

Egy névlista alapján, egy 2016-os auschwitzi látogatás során jutott tudomására, hogy édesanyját és bátyját még az ő érkezése előtt meggyilkolták. A Frankfurter Schauspielhaus egyik Auschwit-Kongresszusa során ismerte meg az író- és műsorvezetőnőt, Bärbel Schäfert. Ők ketten többször találkoztak és beszéltek Szepesi életéről. Ezekből a találkozásokból született meg 2017-ben egy könyv, Délutánjaim Évával - Az Auschwitz utáni életről (a könyv magyarul nem érhető el).

2017 áprilisában Frankfurt város díszplakettjét (Ehrenplakette der Stadt Frankfurt am Main) kapta meg. Ugyanezen év novemberében a Szövetségi Érdemkereszt Szalaggal tüntették ki; a hesseni miniszter, Lucia Puttrich adta át neki a kitüntetést.

2024 január 31-én a holokauszt emléknap alkalmából díszvendég volt a német parlament alsóházában, a Bundestagban, ahol beszédet tartott az élettörténetéről és családjáról.

Művei

Jegyzetek

Fordítás

Források

Zeugin der Zeit: Eva Szepesi. Die Angst weicht nie. Buch und Regie: Michaela Wilhelm-Fischer, BR, 44 Minuten, 2024

További információk

Bärbel Schäfer : Meine Nachmittage mit Eva. Über Leben nach Auschwitz, Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh 2017, . (a mű nem jelent meg magyarul) Portré Emma-ban Belépőjegy az USC Shoah Alapítvány Intézetébe (angol nyelven) Filmportré / Interjú „Az idők tanúja: Szepesi Éva – A félelem sosem tűnik el” ( alpha – Történelem) Beszéd a német Bundestagban a holokauszt emléknapján, 2024. január 31-én

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Frankfurtiak Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Az auschwitzi koncentrációs tábor foglyai Kategória:Holokauszt Kategória:Magyar nők Kategória:Élő személyek