Kenyeres Elemér (Pusztamagyaród, 1891. január 31. – Siófok, 1933. augusztus 25.) magyar pedagógus, pszichológus, egyetemi magántanár és szerkesztő. A magyarországi gyermeklélektan és óvodapedagógia egyik legjelentősebb elméleti és gyakorlati szakembere a 20. század első harmadában. Munkásságával alapvetően járult hozzá a hazai óvónőképzés reformjához és a nemzetközi reformpedagógiai irányzatok magyarországi meghonosításához. A pusztamagyaródi régi iskola falán emléktábla őrzi a nevét.https://tankerulet.itworx.hu/cgi-bin/itworx/download.cgi?vid=9&uid=-1&dokid=1062
Életút Kenyeres Károly népiskolai kántortanító és Hőnig Mária gyermekeként született Zala vármegyében. Gyermekkorát Kondorfán és Diósgyőrött töltötte, elemi és középiskoláit Miskolcon végezte. Tanulmányai során az egri érseki tanítóképzőben szerzett oklevelet (1909), majd Budapesten a Pedagógiumban és a tudományegyetemen tanult tovább.
Az első világháború kitörésekor önkéntesként vonult be a miskolci 10. honvéd gyalogezredbe. Részt vett a gorlicei ütközetben, ahol karlövést kapott; vitézségéért Bronz és I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. Tartalékos hadnagyként szerelt le.
1918-ban házasságot kötött Főzmayer Etelka Irma középiskolai tanárral, 1919-ben született meg Éva leányuk. Gyermeke fejlődésének megfigyelése fordította figyelmét végleg a gyermektanulmányozás és a lélektan felé. 1919-től a budapesti VII. kerületi állami óvónőképző intézet tanára volt. 1924-ben pedagógiából, filozófiából és lélektanból doktori címet szerzett. 1933-ban, alig 42 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el szívbetegségben Siófokon.
Pedagógiai munkásság Kenyeres Elemér munkásságára döntő hatást gyakorolt az 1926–1927-es genfi tanulmányútja, ahol állami ösztöndíjasként megismerkedett a svájci pedagógiai iskola kiválóságaival, többek között Jean Piaget-vel, Pierre Bovet-vel és Édouard Claparède-del. Hazatérése után a reformpedagógia svájci irányzatainak első számú hazai népszerűsítője lett.
Legfontosabb tevékenységi területei: Óvodapedagógia: megírta az óvodai nevelés történetét és összegezte módszertani elveit. Kidolgozta az óvónőképzés korszerűsítésének programját, hangsúlyozva a pszichológiai felkészültség fontosságát. Gyermeklélektan: nemzetközileg is jelentős kutatásokat végzett a gyermek beszédének, gondolkodásának, valamint idő- és térérzékének fejlődésével kapcsolatban. 1930-ban gyermeklélektanból habilitált magántanárrá a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Reformpedagógia: aktívan támogatta Maria Montessori módszereit; irányításával a Brunszvik Teréz Kisdedóvónőképző gyakorló óvodájában Montessori-jellegű foglalkozásokat is vezettek.
Jelentősége A hazai gyermektanulmányi kutatások szervezeti kereteinek egyik megteremtője volt. A Kisdednevelés című szakfolyóirat főszerkesztőjeként (1923–1933) a lapot európai színvonalú szakmai fórummá emelte. Nevéhez fűződik John Dewey és Maria Montessori több alapművének magyarországi megjelentetése és előszavazása.
Művei / publikációk Kenyeres Elemér rendkívül termékeny szerző volt, számos önálló műve, tankönyve és tudományos értekezése jelent meg.
Főbb önálló művei Kisdednevelés és a kisdedóvó-intézetek története (Budapest, 1922) Fröbel gyermekismerete (Budapest, 1925) A gyermek első szavai és a szófajok fellépése (Budapest, 1926 – franciául is megjelent Genfben, 1927-ben) A gyermek beszédének fejlődése (Budapest, 1928) Az Új Iskola és pedagógiája (Budapest, 1928)https://misc.bibl.u-szeged.hu/10374/1/mp_1928_3037_010-026.pdf Időismeret a gyermek- és ifjúkorban (Budapest, 1931) A gyermek testének és mozgásának fejlődése (Budapest, 1934 – posztumusz)
Szerkesztések és fordítások John Dewey: Az érdeklődés és az erőfeszítés az akaratnevelésben (fordítás, 1927) Maria Montessori: Módszerem kézikönyve (előszó, 1930) John Dewey: A gondolkodás nevelése (fordítás, 1931)
Jegyzetek
Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok