Dömötör Mihály (Hódmezővásárhely, 1950. március 10. –) magyar fotóművész. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) fotószakosztályának tagja.
Életpályája 1962-ben kezdett fényképezni.Dömötör Mihály fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 1968-ban érettségizett a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban.Bethlen Gábor Református Gimnázium
1971-ben elvégezte a Mezőgazdasági Főiskola mezőgazdasági üzemmérnöki szakát is. Mesterei: Pelbárt János és Nagygyörgy Sándor (1933–1993) voltak.
Kezdetben a Pick szalámigyárban dolgozott.Aranydiplomákat adnak át az SZTE Mezőgazdasági Karán 1980–2015 között a szegedi Móra Ferenc Múzeum műtárgyfotósaként dolgozott.
1992-től a Szegedi Szépműves Céh elnöke. 1999-től A Műhely fotográfiai alapítvány alapító tagja.
2014-ben megalapította a Lucien Hervé Kamera Klubot, amelyet azóta is vezet (2025).
Családja Szülei: Dömötör János (1922–2009) művészettörténész és Hegyi Róza voltak. Öt testvére született: János (1948–), István és Zsuzsa (1951–), Róza (1953–) és Katalin (1954–). Dömötör János művészettörténész szócikkéből.
Kiállításai Odessza (1978) Avarok kincsei – Szeged (1985) Makó (1986) Szentes (1986) Gyomaendrőd (1986) Ablakok – Szeged (1991) Hoofddorp – Hollandia (1994) Vásárhely anno… Hoofddorp (1996) Hódmezővásárhely (1998) Zenta – Jugoszlávia (1998)
Könyvillusztrációi
Vásárhely szobrai (1973) Awaren in Europa – katalógus (1985) Vékony Sándor (1987) Germanen, Hunnen und Awaren – katalógus (1988) Németh József (1988) Vásárhelyi festők (1988) Csongrád megye népművészete (1990) Sie sahen die Mauern Trojas – katalógus (1991) Ortodox ikonosztázok Magyarországon (1994) Ortodox faliképek Magyarországon (1994) Varga Mátyás: Egy életmű díszletei (1995) A képíró – Zoltánfy István emlékezete (1996) Szegedi szobrászok (1996) Szegedi festők (1996) Vásárhely műemlékei (1997) Kopasz Márta (1997) Dorogi Imre (1998) Szeged címere (1998) A magyarországi görög diaszpóra egyházművészeti emlékei (1999) A magyar egyház évezrede (2000) Ikonfestészet Magyarországon (2000) A kiszombori rotunda (2000) A magyarok bejövetele (2000) Három folyó mentén (2001) A szegedi székesegyház (2001) A makói Szent István templom (2002) Két évszázad zászlói (2003) A szegedi püspöki palota (2005) Szakrális emlékek a Duna-Tisza közéről (2006) A bizánci ikontól a nyugati barokkig (2006) Az '56-os forradalom Csongrád megyei hősei (2007) Íróportrék (2008)
Díjai
Signum Urbis Honorantis (2010) Tömörkény István-díj (2011)Dömötör Mihály kapta a Tömörkény-díjat Kölcsey-érem (Szeged, 2020)Kitüntették Dömötör Mihály fotóművészt Pro Urbe Hódmezővásárhely (2020)
Jegyzetek
Források Tandi Lajos: Szegedi fotográfusok. 2000. Téli Tárlat (Szeged, 1993)
További információk A hagyomány szolgálatában. Szerkesztette: Lengyel András. Szeged, Móra Ferenc Múzeum-Csongrád megyei Önkormányzat Múzeuma, 2002. Vásárhelyi almanach. Városismertető és ki kicsoda Hódmezővásárhelyen, 1977. Szerkesztette: Majtényiné Túri Katalin, Borus Gábor. Mutatókat szerkesztette: Majtényiné Túri Katalin, Tímár Ferenc. Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár, 1998. Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás, 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.
Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Szegediek