Biljača () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Bratunac községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 34, közúton 52 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 6, közúton 9 km-re délkeletre, a Drina bal partjától nyugatra, a Saška és a Biljačka-patakok völgyében, 224-433 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Zvornik 477-4-1
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb175Bosnyák629301Horvát10Jugoszláv70Egyéb13Összesen655309
Története A Biljača név a „bilja” szóból ered, ami általában legfeljebb egy méter magas fenyőfát jelent, amelyet tűzifának használtak. A -ca vagy -ča végződés a tűzifa vágásának helyét jelzi. Ma azonban ez a terület nem gazdag fenyőfákban. Ma már nagyon kevés fenyőfa nő ezen a településen, de a helynév megmaradt arra az időre emlékeztetőnek, amikor ez a fafajta még gyakori volt. Ma ez a terület, akárcsak a Bjelovac település területe, elsősorban gesztenyefákban gazdag.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Srebrenicai járáshoz és Voljevica községhez tartozó településnek 19 háztartása és 109 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 96. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 36 háztartást és 176 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 118. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború alatt a környező Bratunac környéki falvak a tengelyhatalmak megszállása alatt álltak, ahol a régió lakosai 1941-től csatlakoztak a kommunista vezette partizánerőkhöz, hozzájárulva a korai felkelésekhez és szabotázsakciókhoz az usztasák és a német csapatok ellen a Drina folyó mentén. Csetnik royalista csoportok is működtek a régióban, kezdetben együttműködve a partizánokkal, mielőtt szövetségeket bontottak volna, ami belső konfliktusokhoz vezetett, amelyek jelentős nehézségeket okoztak, és mélyen gyökerező történelmi traumákat idéztek elő a bosnyák közösségben az etnikai erőszak és a faluégetések közepette. A terület többször gazdát cserélt az 1945-ös végső partizán felszabadításig, a harcokban ezrek haltak meg. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. Ahogy az etnikai feszültségek az 1980-as évek végén Jugoszláviában fokozódtak, a régió közvetett nyomást érzett a politikai széttöredezettség miatt.
A boszniai háború idején 1992 májusában a szerb erők kiűzték a faluból a muszlim lakosságot, házaikat pedig kifosztották és lerombolták. A támadás során a teljes falu elpusztult. A falu lakóit arra kényszerítették, hogy az erdőkön keresztül a közeli, ENSZ által kijelölt Srebrenicai biztonsági övezetbe meneküljenek. Ez a kitelepítés is hozzájárult Srebrenica enklávéjának túlzsúfoltságához, ahol Voljavica és a környező területekről származó ezrek élték át a hároméves ostromot, amelyet éhezés, bombázás és korlátozott humanitárius segélyek érkezése jellemezett. A falu történelme elválaszthatatlanul összefonódik az 1995 júliusi srebrenicai népirtással, amikor a boszniai szerb erők lerohanták az enklávét, és szisztematikusan több mint 8000 bosnyák férfit és fiút választottak el családjaiktól és végeztek ki.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a falu a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Bratunac községhez került. A daytoni megállapodást követően a település, a Szerb Köztársaság Bratunac községének részeként a menekültek visszatérésére és vagyonvisszaszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá került, bár a végrehajtás jelentős akadályokba ütközött, mivel a Srebrenica közelében, háború sújtotta keleti régióban fekszik. A megállapodás területi lehatárolása értelmében a faluban folyamatos viták folytak a tulajdonjog és a helyi közigazgatás körül, amelyeket súlyosbított a keményvonalas szerb politikai struktúrák dominanciája, amelyek kezdetben akadályozták a kisebbségek visszatérését.
A bosnyák menekültek Voljavicába és a környező területekre történő hazatelepítése szerény mértékben kezdődött 1996-ban, de a 2000-es évek elejéig korlátozott maradt, 2000-re szinte egyetlen bosnyák sem tért vissza Bratunacba a háborús etnikai feszültségek miatti átható biztonsági fenyegetések miatt. Az erőfeszítéseket tovább korlátozták a vidéki területeken található kiterjedt aknamezők, amelyek akadályozták az elhagyott ingatlanokhoz való hozzáférést, valamint az 1992-1995-ös konfliktus során otthonok széles körű pusztulása, ami arra kényszerítette a visszatérőket, hogy először elhagyják a helyszíneket, mielőtt jogosultak lettek volna a segélyre. Az UNHCR nemzetközi újjáépítési kezdeményezéseket vezetett, menedékhelyreállítási segítséget, aknamentesítési támogatást nyújtott olyan partnereken keresztül, mint az UNDP, valamint alapvető humanitárius segélyt, például szerszámokat és vetőmagokat az elkötelezett visszatérőknek, akik visszavették az ingatlanjaikat; hozzájárulva ahhoz az országos tendenciához, hogy Bosznia becsült 500 000 megrongálódott otthonának körülbelül felét a 2000-es évek közepére újjáépítették.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései