Dr. Apróné Dr. Laczó Katalin (Apróné Laczó Katalin) (Hódmezővásárhely, 1942. július 30. – 2000. május 16.Gyászjelentése) magyar szociológus, tanszékvezető főiskolai docens, művészeti író.

Életpályája 1961-ben érettségizett a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Leánygimnáziumban. 1961–1962 között a hódmezővásárhelyi városi könyvtárban dolgozott. 1967-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán. 1967-ben a Somogyi Könyvtár munkatársa lett. 1968–tól a szegedi városi tanács művelődési osztályának főelőadójaként dolgozott.

1971-től a Csongrád Megyei Tanács művelődésügyi osztályára nevezték ki közművelődési csoportvezetőnek. 1972-ben doktorált; disszertációjának címe: Bródy Sándor munkássága 1905-től haláláig, témavezetője Nacsády József docens volt. 1971–1976 között az egész megye közművelődésének irányítója volt, neki elsősorban a képzőművészettel kellett foglalkozni − Szegedi Nyári Tárlat, Vásárhelyi Őszi Tárlat − gyakran vállalta a katalógusok szerkesztését is. 1973-ban hozták létre először a közművelődési szakfelügyeletet, 1976-ban pedig megszületett a közművelődési törvény. 1974–1977 között elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem népművelés szakát (Vitos Zoltánné-val és Tóth Attila-val). 1975-ben − szinte utolsóként a magyar felsőoktatásban − megkezdődött a népművelés szakos képzés a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, s amikor az első tanszéki csoportvezető, Tóthpál József két szemeszter után a művelődésügyi minisztériumba távozott, Waldmann József pedig nyugdíjba vonult, előbb oktató, adjunktusi fokozatban, majd 1977–1988 között tanszékvezető volt.

1991-ben vázolta fel 1994-ben befejezett, és 1997-ben megvédett kandidátusi értekezését − A népművelés állami irányításának változásai 1957–1970 − amely messze több, mint amit a cím sugall. 1991–2000 között írta a válogatott publikációs jegyzékében szereplő írásai egyharmad részét.

Munkássága 1968-ban már 16 jelentősebb írása jelent meg a Tiszatáj, a Délmagyarország, a Csongrád Megyei Hírlap, a Népművelés és a Somogyi Könyvtári Híradó hasábjain. Szerkesztette az Ünnepi Hetek műsorfüzetét, s számos képzőművészeti katalógust szerkesztett (Borsos Miklós, Domanovszky Endre, Kopasz Márta, Vadász Endre, stb.). Ebben az időben ismerkedett meg a szegedi képzőművészet nagyjaival: Dorogi Imrével, Erdélyi Mihállyal, Kopasz Mártával, Tápai Antallal és Vinkler Lászlóval is. 1969-ben az egykori Gazdasági Kamara épületében, a SZOTE Jancsó-kollégiuma felépültével megnyitották a Bartók Béla Művelődési Központot, ahol – Tóthpál József és Simoncsics Pálné igazgatókkal közösen − megszervezte Az én világom című művészportré-sorozatot, mely az intézmény első éveinek legsikeresebb rendezvénye volt. A sorozat legelső vendége 1969. december 12-én Tápai Antal volt, őt 1970-ben Kopasz Márta grafikusművész, Tóth Béla író, Kovács János színművész, Dorogi Imre festőművész, 1971-ben Mocsár Gábor író, Pátzay Pál szobrászművész, Vinkler László festőművész, 1972-ben Vántus István zeneszerző, Borsos Miklós szobrászművész, Dér Endre író, Szabó Iván szobrászművész, Szalay Ferenc festőművész követte, majd 1975-ben Vaszy Viktor zárta. 1984-től közművelődési táborok is szerveződtek.

Családja Édesapja, Laczó Endre logisztikus; édesanyja, Szabados Anna irodai dolgozó, adminisztrátor volt. Apai nagyapja, Laczó Lajos Hódmezővásárhely köztiszteletben álló polgára volt. 1973. február 24-én házasságot kötött Apró Ferenccel. 27 évig éltek boldog házasságban. Két fiuk született: Krisztián (1975–) és Adrián (1978–).

Temetése a szegedi Belvárosi temetőben volt.

Művei Bookline.hu Szegedi Ünnepi Hetek (1971) Bródy Sándor munkássága 1905-től haláláig (1972) Csongrád megye (1973) Vén Emil élete és művészete (Makó, 1984) Tanulmányok a művelődéselmélet köréből (1988) A népművelés állami irányításának változásai 1957-1970 (Kandidátusi értekezés tézisei; Szeged, 1994) Kopasz Márta (+5 db szignált metszet) (1997) Dorogi Imre (Szeged, 1998) Emlékkönyv (2001)

Díjai Universitas Scientiarum Medicinae Szeged Érem (1983)

Jegyzetek

Források Kiss Ernő: A közművelődés nagyasszonya Délmagyarország, 2000. május 19-i száma

További információk Fontos emberek lexikona - Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeállította: Apáti Miklós. Budapest, Greger-Biográf, 2001.

Szegedi Tanárképző Főiskola 1873-1998. Történet. Almanach. Szerkesztette: Apróné Laczó Katalin, Pitrik József. Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Központ, 1998. https://univ.bibl.u-szeged.hu/56500/1/sztf_tortenet_1873_1998.pdf

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar szociológusok