A beauvais-i Szent Péter-székesegyház () Beauvais városának és egyházmegyéjének székesegyháza Franciaországban.
A francia gótika gyöngyszemeként épült azzal a szándékkal, hogy a világ legmagasabb keresztény temploma legyen. Valójában, bár befejezetlen maradt, boltozatai elérik a 48,5 méteres belmagasságot, így a legnagyobb belmagasságú gótikus épületnek számít, valamint a francia és a nemzetközi gótikus építészet egyik legfontosabb alkotása.
A félkész templomot a kórus, a kereszthajó, valamint a főhajó és a mellékhajók első szakasza alkotják, amelyet a francia gótika kánonjai szerint építettek egy 10. századi karoling templom maradványaira.
Az épület 1862 óta Franciaország történelmi műemléke.
Története és leírása alt=Pianta della cattedrale|bélyeg|bal|A katedrális alaprajza|| bélyeg|A Basse-Œuvre bélyeg|A szédítő kórus bélyeg|A katedrális 153 méteres tornyával egy 16. századi kőnyomaton bélyeg|A déli homlokzat részlete bélyeg|Belső nézet bélyeg|A kórus gótikus boltozata, a középkor remekműve. Nemcsak magasságával, hanem hosszával (47 m) is figyelemre méltó bélyeg|Az 1865–1868-as csillagászati óra A 10. századi első Karoling-stílusú székesegyházból csak néhány alapzatrész maradt fenn, amelyeket Basse-Œuvre-nek („alacsony műalkotás”) neveznek, szemben a gótikus székesegyház Haute Œuvre-jével („magas műalkotás”). Az 1225-ös kórustűz – a tűzvészek hosszú sorozatából a legutóbbi – és az azt követő pusztulás arra késztette a beauvais-i grófpüspököt, Milo de Nanteuilt, hogy egy új és nagyon merész székesegyház építését válassza a megrongálódott épület helyreállítása helyett. Egyre részletesebb és ambiciózusabb tervek születtek. A vállalkozás ugyanebben az 1225-ös évben kezdődött, amelynek célja a kereszténység legmagasabb templomának megépítése volt. Eme ambíciózus cél érdekében az építők a határokig feszítették technológiai tudásukat, és olyan karcsú és magas szerkezeteket próbáltak létrehozni, amelyek sok fényt bocsáthatnak a székesegyház belsejébe.
A korabeli technológiának megfelelően az építkezés a kórussal kezdődött, amelynek apszisa hét apsziskápolnával rendelkezett, és falainak rendkívül csökkentett tömege jellemezte, amit magassága még szokatlanabbá tett. 1272. október 3-án vecsernyét énekeltek az új kórus felavatására. Elkészülte után a kórus nagy büszkeség forrása volt a város számára egészen a katasztrófáig: 1284-ben a túl merész építkezés kudarcot vallott, és a boltozat összeomlott. Ami az okait illeti, a természeti események krónikáiban nincs információ; a szerkezet arányai valószínűleg szabályosak voltak, ha 12 évig ellenállt volna; a talajsüllyedés a jelenlegi felmérések alapján kizárható: Viollet-le-Duc, aki elemezte az építkezés részleteit és az anyagok időbeli eltérő viselkedését, azt feltételezte, hogy a karcsú kőoszlopokat az idők során a falazat fokozatos deformációi terhelték. Ma azonban feltételezik, hogy a szélnyomás az ablakokon olyan rezgéseket hozott létre, amelyek a károkat okozták az épületben.
A munka újrakezdése különösen bonyolult volt, számos óvintézkedést igényelt a szükséges stabilitás biztosítása érdekében. A tartóíveket megduplázták, és sokkal több pillért kellett építeni, mint azt eredetileg tervezték. Ez jobb alátámasztást biztosított, de nagyobb súlyt is adott az egész szerkezetnek. A restaurálási munkálatok úgy tűnik, hogy 1347-ben fejeződtek be, és ezúttal a kórusprojekt sikeres volt, de az építkezés nem haladt tovább: a százéves háború hosszú szünetet kényszerített a katedrális építésében.
Csak 150 évvel később, 1500-ban, Louis de Villiers de L'Isle-Adam grófpüspök ösztönzésére folytatódott a kereszthajó építése, amelyet a nagy építészre, Martin Chambiges-re bíztak, aki nem érhette meg a munka befejezését, mivel 1532. augusztus 29-én meghalt.
1548-ban készült el a kereszthajó: fényűző gótikus homlokzatai, különösen a déli, a gótikus és reneszánsz szobrászat minden gazdagságát tükröző kőcsipkékkel, rózsaablakokkal, francia liliomokkal és I. Ferenc francia király emblémáival, a szalamandrával és a királyi koronával díszített F betűvel. A déli Szent Péternek, az északi Szent Pálnak van szentelve, a kapu timpanonjában a Jessze fája látható. Az ajtólapok a helyi művész, Jean Le Pot mesteri alkotásai, aki 1527-ben fejezte be az északiakat a négy evangélistával és a négy egyháztanítóval; és 1535-ben a délieket Szent Péter és Pál életének történeteivel.
Közvetlenül a kereszthajó megépítése után úgy döntöttek, hogy egy hatalmas huszártornyot emelnek közvetlenül a négyezetre, statikailag kényes helyre. 1569-ben a székesegyháznak ez a része is elkészült: egy nagyon karcsú, háromszintes harangtorony volt, amelyet egy hatalmas guglia koronázott meg, amely elérte az akkoriban fantasztikus 153 méteres magasságot. Ezzel a székesegyház lett a világ akkori legmagasabb épülete. A statikai problémák azonban már kezdettől fogva nyilvánvalóak voltak, így hamarosan megkezdődtek a tárgyalások a munka további építészeti támasztékainak megépítéséről. Csak évekkel később, 1573. április 17-én kezdődött a munka. Néhány nappal később, április 30-án, Krisztus mennybemenetele napján, amikor a hívek elhagyták az ünnepséget, a torony végül összeomlott.
A kereszthajó boltozatainak rekonstrukciója és a sérült kórus helyreállítása megfosztotta a székesegyházat a hajók építéséhez szükséges forrásoktól, amelyek az első harangtoronynál elakadtak. Ráadásul a projekt anakronisztikus volt abban a korban, tekintve, hogy hosszú szünetelési időszakai alatt nagyrészt a reneszánsz építészet uralkodott. Bár egyértelmű volt, hogy az építkezés a gótikus építési technikákat a végletekig feszítette, a katedrális terve bizonyos tekintetben eltért a gótikus művészet szokásaitól. Ez igaz volt mind az épületelemek közötti arányokra (a hatalmas torony tömege szokatlan volt az egyébként fenséges épülethez képest), mind a kórusban lévő pillérek kiterjedt használatára, ami végső soron veszélyeztette a falak átlátszóságát és az eredeti tervet jellemző könnyedséget (különösen az alsó részben). 1605-ben úgy döntöttek, hogy megszakítják a munkálatokat, és a székesegyház befejezetlen maradt.
A francia forradalom is nyomot hagyott rajta: 1793 októberében a sans-culotte-ok lefejezték a szobrokat, és a katedrálist az „Értelem Templomává” alakították át.
1840-ben a Beauvais-i katedrálist Franciaország történelmi emlékhelyévé nyilvánították.
Az épület statikai állapota még ma is bizonytalan, a folyamatos karbantartási és stabilitási munkálatok ma is többfelé állványzatot igényelnek. Az 1960-as években megkezdődtek a restaurálási munkálatok; kezdetben úgy döntöttek, hogy eltávolítják a fém összekötőrudakat, amelyeket a torony 16. század végi összeomlása után helyeztek el, mivel feleslegesnek tartották őket, alábecsülve a szél hatásának ellensúlyozásában való hatékonyságukat. A makacs legendával ellentétben az épület szilárdan áll a talajon, amint azt a 2000-es években végzett tesztek is megerősítették, de szédítő magassága és az a tény, hogy nincsenek alátámasztva a nyugati hajók, bizonyos szerkezeti törékenységet okoz, ami folyamatos ellenőrzést igényel, olyannyira, hogy az 1990-es évek közepe felé úgy döntöttek, hogy ideiglenesen bezárják a székesegyházat a nyilvánosság elől, amikor a szél által keltett rezgések felerősödtek, sérülést okozva a kórus és a kereszthajó között. 2006-ban az épületről lehulló kőtöredékek sürgős munkálatokat tettek szükségessé, amelyek magukban foglalták a kórus körüli összekötő rudak helyreállítását, hogy stabilitást biztosítsanak a szélterhelésnek kitett, és ezért sérülésveszélyes támpilléreknek. 2010-ben megkezdődött a tetőn lévő 120 tonna ólomlemez helyreállítása, amelynek időtartama körülbelül kilenc év volt, amelyet öntartó állványzatok telepítésével végeztek el, hogy ne terheljék tovább a törékeny épületet. A város 2025-ben ünnepelte meg az alapkőletétel 800. évfordulóját.
Templombelső A belső tér lenyűgöző tömegeivel és merész építészeti törekvéseivel. Három hajóra osztott kereszthajóból, amely impozáns méretei miatt önmagában is templomot alkotna; a szédítő kórusból, amelyet a kápolnakoszorúval ellátott szentélykörüljáró körülvett járda alkot; és a talapzat első fesztávolságából. A belső boltozatok rekordmagasságot érnek el az egyházi építészetben is, és 48,5 méteres magasságukkal a Beauvais-i székesegyház a világ legmagasabb temploma (és ha elkészült volna, a világ legnagyobb gótikus temploma is lett volna).
Ólomüvegablakok A katedrális összes oszlopos ablanyílásában értékes ólomüvegablakok láthatók, amelyek a 13–20. századból származnak. A második világháború alatt ledobott bombák számos ablakot elpusztítottak, különösen az alsó részekben lévőket, ezeket pedig az 1950-es és 1960-as évekből származó kortárs művekkel pótolták.
A legrégebbi ólomüvegablakok közé tartoznak az apszis kápolnájának 13. századi ablakai. Csodálatra méltóak a kórus felső nyílásaiban található, 14. századi ablakok, különösen a kereszthajó végein találhatóak, amelyek a helyi művész, Nicolas Leprince alkotásai: délen a Teremtés (1551), északon pedig a Szibillák és próféták (1537). Ez utóbbit 1954-ben Max Ingrand részben restaurálta, modern ólomüveg ablakokkal, amelyek a Bölcs és a Bolond Szüzeket ábrázolják.
Gobelinek A székesegyház számos értékes kárpitsorozatnak ad otthont különböző időszakokból, amelyeket ciklikusan, a liturgiához kapcsolódóan belyeztek ki, és ma a Musée départemental de l'Oise -ban láthatók.
A Flamand Iskola 1461-ben írt Szent Péter és Pál történetei és Krisztus szenvedéstörténete című műveit a középkor legjobb példái között tartják számon. Eredetileg 11 darab maradt fenn, ma már csak 6 darab egy 1974-es lopás miatt. A gallok királyainak történetei, 1562-es francia iskola, valószínűleg Beauvais-ban keletkezett. Nagy Sándor történetei, Gobelin Manufaktúra, 17. század Szent Péter élete, a beauvais-i manufaktúrából, talán Raffaello kartonjai alapján, 17. század.
Carillon óra A különleges óra a szentélykörüljáróban található: építése 1302-ben kezdődött, torony alakú, hatszögletű tartószerkezet, kis ablakokkal és gótikus domborművekkel díszítve, a 14. századi óra függő súlyait tartalmazza; felette egy angyalokkal festett fa tok áll, amely a számlapot tartja, benne az óra fogaskerekeivel. Az eredeti 15. századi alakokat a 18. században újrafestették. Tetején egy fa torony található, amelyben az Étienne Musique által a 15. század elején készített óraharang található. A székesegyház falába faragott kőlépcső biztosít hozzáférést az óramechanizmushoz.
Csillagászati óra A katedrális csillagászati órája a maga nemében remekműnek számít. 1865 és 1868 között építette Joseph-Armand Gignoux püspök kérésére a város híres órásmestere, Auguste-Lucien Vérité, aki 1857 és 1862 között Besançonban is építette a csillagászati órát.
Körülbelül 90 000 acél és bronz mechanikus alkatrészt, 52 zománcozott számlapot és 68 automatát tartalmaz, amelyek Piérart atya nagy méretű, római-bizánci stílusú szekrényében kaptak helyet. Méretei is tekintélyesek: 12 m magas, 5,12 m széles és 2,82 m vastag. Díszítését a Biblia ihlette. A homlokzatokon láthatók a számlapok, amelyekből 52 a főszekrényen található, és a világórát, valamint a főbb csillagászati jelenségeket mutatják, mint például a napciklusokat, az aranymetszés, az epakták, a domonkos levelek, a római indikció, a csillagidő, az időegyenlet és a napfordulók. A felső részen 68 automata animálja az Utolsó Ítélet jelenetét, és néhány másodperccel az óra ütése előtt egy (gall) kakas kukorékol és csapkod a szárnyaival. Az óra ütésekor Krisztus, a Dicsőségben ülő, jelzést ad az angyaloknak, hogy fújják meg a trombitát. Hamarosan megtörténik az ítélet. az Erényt egy angyal a mennybe vezeti, míg a Bűnöst egy ördög a pokolba taszítja.
Az 1869-es Ipari Szalonon bemutatták, majd 1876-ban a kereszthajó északi ágában található Oltáriszentség-kápolnában helyezték el. 1980-ban öt Meilleurs Ouvriers de France (Franciaország legjobb órásmesterei) restaurálta teljesen.
Műalkotások