bélyegkép|Szlovák népzenészek Terhelyen A szlovák népzene a szlovák népcsoport hagyományos hangszeres és énekes zenéjét foglalja magába. A több ezer dallamból álló szlovák nyelvű népdalkincshez több mint 200 féle feljegyzett hangszer-variáció nyújtott kíséretet, ezek közül a legnevezetesebb a fujara, amely az UNESCO kulturális örökségének részét képezi. A népdalgyűjtés legfontosabb szakasza a 20. század elején zajlott le, a munkában a szlovák kutatók mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán is fontos szerepet játszottak. A népdalok négy csoportra oszthatóak stílusuk szerint, ezek a mágikus rituális, a paraszti, a pásztori, valamint az új stílus. Jelentős kölcsönhatás mutatható ki a szlovák és a magyar népzene között, amely leglátványosabban a mindkét nép kultúrájában jelenlévő új stílusú népdalok esetében érhető tetten.

Története bélyegkép|Bartók Béla fonográffal rögzít egy szlovák népdalt 1908-ban Zobordarázson Az önálló szlovák népzene kialakulása a 9-10. század környékére tehető, amikor a Nagymorávia területén élő szláv népesség körében a keletről és nyugatról érkező kulturális hatások keveredésekor egy egyedi zenei kultúra jött létre. Az azóta eltelt évszázadokban a szlovákok gazdag népzenekincset hoztak létre, amelyben az énekes műfajok dominálnak, a parasztok életét végigkísérték a lírikus, epikus és rituális énekek, valamint balladák és munkadalok. A 13. századtól kezdve népszerűvé váltak a betyárdalok, amelyek a népi hőssé váló útonállók életét örökítették meg, leghíresebb közülük Jánošík. A huszita háborúk nagy hatást gyakoroltak a szlováklakta területekre is, amely elsősorban a huszita eredetű spirituális dalok elterjedésében nyilvánult meg. A 19. század során a szlovák nemzeti ébredésben fontos szerepet játszott a népdalkincs feltárása. A népdalkutatás és gyűjtés úttörője két költőként is tevékenykedő evangélikus lelkész volt, Bohuslav Tablic és Ján Kollár. Az 1830-as évektől kezdve egyre több szlovák és magyar zeneszerző is ihletett merített a szlovák népzenei hagyományokból, például Füredy László, Ján Kadavý és Blažej Bulla. A népdalgyűjtés legfontosabb időszaka a 20. század első évtizedei voltak, ekkor készült el a Slovenská Spevy (Szlovák Dalok) Jan Melička és Miloš Ruppeldt szerkesztésében, és ekkor járta be Kodály Zoltán és Bartók Béla is a felvidéki falvakat fonográffal felvéve a helyi énekeket. Kodály tudott szlovákul és mintegy 140 (más forrás szerint 180) dallamot jegyzett le, Bartók pedig 1906 és 1918 között összesen 3409 szlovák népdalt rögzített megközelítőleg 4500 szöveggel, eredményeit pedig a három kötetben, Szlovák népdalok címmel publikálta.

A 20. század változásai új népi műfajok születését eredményezték, elterjedtek előbb a nemzeti dalok, majd a kommunista időszakban a partizándalok, szövetkezeti dalok és az ipari munkáséletről szóló énekek, amelyekben az új témák továbbra is a hagyományos régi és új stílusú dallamformátumokba lettek beillesztve.

Napjainkban számos zenekar ötvözi előadásaiban a szlovák népi motívumokat más műfajokkal, a legjobb példa erre a Hrdza, a leghíresebb szlovák folk-rock zenekar, emellett a Kollárovci, a Kandráčovci és az Arzén emelkednek ki. A hagyományok életben tartását szolgálja a minden évben megrendezett népzenei fesztiválok sora is, mint a Vichodnában megrendezett Východná Folklór Fesztivál, a Folklórne slávnosti pod Poľanou Gyetván és a Jánošík napok Terhelyen.

Stílusrétegek bélyegkép|A többségében szlovák lakosságú, szerbiai Dunagáloson megrendezett hagyományos szlovák népzenei fesztivál, a Tancuj, Tancuj (Táncolj, Táncolj) fellépői 2006-ban A szlovák szakirodalom 4 stílusréteget különböztet meg az ország népzenéjében:

Mágikus rituális stílus: Az ide tartozó dalok többsége mezőgazdasági munkákkal, az aratással, valamint a nyári és a téli napforduló ünnepeivel kapcsolatosak. Nem figyelhetők meg világosan elkülönülő dallamtípusok, a szekund, vagy terc alapra énekbeszéd épül rá. A dallamot erősen befolyásolja a szöveg. Körülbelül 2000 feljegyzett dal tartozik ebbe a kategóriába. Paraszti stílus: A paraszti stílushoz tartozó dalok többsége a betakarításhoz kapcsolódó mezőgazdasági munkákról szól, ezek mellett esküvői, keresztelői, valamint sirató és altató énekek is képviseltetik magukat. Szerkezetüket tekintve legtöbbször négysorosak (AABB, ABAB, AABC, ABCD) és jellemző a központi hanghoz tartozó kvart hangköz meghatározó szerepe. Pásztori stílus: A középkor korai szakaszában a Magyar Királyság északi hegyvidékei ritkán lakottak voltak és gazdaságilag kevésbé hasznosítottak, így az ország főnemesei előjogok biztosításával igyekeztek pásztorokat csábítani ezekre a vidékekre, ez a betelepülési folyamat egészen a 18. századig tartott. A Dél-Erdélyből és Máramarosból beköltözők kultúrája nagy hatást gyakorolt az ott élő szlovákok népdal kincsére, ötvöződött a paraszti stílussal, létrehozva a pásztori stílust, amely a jelenlegi szlovák népdalkincs mintegy harmadát teszi ki. Leggyakoribb típusai a pásztor és rablódalok, amelyek narratív, szerelmes és balladisztikus elemekkel egészülnek ki. Elterjedtek a táncdalok, leghíresebb példái az odzemok-rablótánc, a medvetánc és a birkatánc. Szerkezetükben a kvart helyett a kvint dominál, a dallamvonal ereszkedő. Az öt és hatsoros rablódalok kivételével a dalok négysorosak. Gyakoriak a kettő és három szólamú formák. Új stílus: A szlovák és a magyar népzene közösen osztozik a 19. században kialakult úgynevezett új stíluson. Az irányzat a 16-17. századi egyházi énekekben gyökerezik, és a barokk zene populáris dallamai, a városi cigányság énekei, cseh és lengyel piaci dalok, valamint német népdalok hatására nyerte el végső formáját. A magyar kutatók feltételezése szerint az Alföldre mezőgazdasági idénymunkákat végezni lejáró szlovák parasztok vették át a magyaroktól a stílust, míg a szlovák kutatók szerint a mai Szlovákia területén alakulhatott ki eredetileg. A korszakban mindenesetre megfigyelhető volt a szlovákság és a magyarság intenzív kulturális keveredése, amelyet a vándorló cigányzenekarok és színtársulatok is fokoztak, valamint az új stílus terjedését segítette, hogy hozzá kapcsolódott az időszak legnépszerűbb tánca, a csárdás is. A stílus dalaiban gyakoriak a szinkópák és pontozott ritmusok, a korábbi stílusokhoz képest hosszabbra nyúltak a sorok és dallamok, valamint tágabbá vált a hangterjedelem is. Népszerű műfajai a csárdásdalok, a balladák és a szerelmes énekek, valamint a katonadalok és a toborzó nóták is.

Regionális különbségek A szlovák népzenének 4 fő regionális változata különíthető el, ezek további kisebb területekre, falucsoportokra oszthatóak. A négy fő egység a következő:

Nyugat- és Dél-Szlovákia: A paraszti és a mágikus-rituális stílus a legelterjedtebb, itt jelentkezik legerősebben a nyugatról érkező behatás és az új stílus dalai is itt terjedtek el legszélesebb körben. Magashegyi vidékek: A Kárpátok Szlovákia középső és északi részén húzódó láncainak izoláltabb térsége őrizte meg a leggazdagabb népzenei örökséget az országban. Sokszínű pásztordalait az F és G modális hangsorok dominálják és többnyire pásztorkürt és furulya kíséri. A dalok általában többszólamúak és a parlandó előadásmód is elterjedt. Kelet-Szlovákia: A dallamok nagyobb hangterjedelemmel rendelkeznek és hosszabbak mint az ország többi részén, rendszerint tempo giusto-ban adják elő őket. A dalszerkezetben a zárt formák dominálnak (AABA vagy ABBA). Gömör és a Szepesség: A régió stílusjegyei kevertek,az énekek átmenetet képeznek a magashegyi vidékek pásztordalai és a keleti területek modernebb népdalai között. A Szepesség népzenéjének sajátossága az 5/8-os és 7/8-os ütemmutatójú, aszimmetrikus, lassú népdalok elterjedtsége. Hangszeres zene bélyegkép|Fujara játékos A hangszeres zene fontos részét képezi a szlovák folklórnak, ugyanakkor a tisztán hangszerre írt dalok ritkák, leginkább az énekek dallamait veszik át, illetve kísérik.

A szlovák népzene kutatói összesen több mint 200 hangszert és hangszer-variációt jegyeztek fel, ezek közül a csőfurulyák csoportja a legsokszínűbb, amelynek 35 típusát különböztetik meg. Jellegzetes szlovák csőfurulya a háromlyukú fujara, amelynek hossza csaknem 2 méter. A fujara az UNESCO 2008-as döntésének értelmében felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára. További csőfurulya típusok az egész ország területén elterjedt hatlyukú pásztorfurulya és a lyuknélküli koncovka, valamint a legvirtuózabb játékra képes harántfuvola és dojanka.

A náddal megszólaltatott fúvósok közül a klarinétra hasonlító drcek és a fanfarka, valamint a szlovák duda, a gajdy a legelterjedtebbek. A vonósok közül népszerű a hegedű, és annak népi változatai, az oktávka és a shlopcoky, valamint a nagybőgő és rokona, a korová basa (kéreg-basszus). Pengetős hangszerek a cimbalom (dulcimer) és a citera.

A hangszeres dalok előadása időnként szólóban, máskor kisebb együttesekben történik, jellemzően gajdy és csőfurulya, vagy gajdy és hegedű felállásban. A nagyobb vonósegyüttesek esetében a két hegedűhöz egy kontra és egy nagybőgő társul, ez Dél-Szlovákiában jellemzően egy cimbalommal, az ország nyugati részében pedig trombitával, vagy klarinéttal egészül ki.

Kölcsönhatás a magyar és a szlovák népzene között A magyar és a szlovák népcsoport évszázadokon át élt egymás mellett a történelmi Magyar Királyság területén, és az ezzel járó kulturális keveredés jól kimutatható a népzenék területén is. Ezek a mindkét irányba ható interakciók különösen erősek voltak a Békésbe és a Pilisbe betelepült szlovákok, valamint a nyelvi határvonalhoz közel eső falvakban és térségekben (például a Zoboralján) élők esetében.

Bartók elemzése szerint szlovák eredetű a magyar népzenében a ritmusszűkítés jelensége, ahol háromüteműből kétüteművé válik a dal, valamint a fölfelé ugró terc szekvencia és a lefelé irányuló szekund is szlovák jövevény. A szlovák hatásnak köszönhető, hogy az alapvetően egyszólamú magyar népzenében egyes vidékeken megjelent a többszólamúság, és az aszimmetrikus szerkesztési mód is. Szlovák közvetítéssel érkezett a magyar nyelvterületre számos cseh és morva jövevény is, például a históriás énekek és a morva balladák dallamvilága.

Hasonló módon a magyar hatás is élesen tettenérhető a szlovák népzenében. Jó példa erre a pentatónia átvétele, később pedig számos új stílusú magyar népdal dallama, illetve dallamsor-befejezése terjedt el spontán módon a szlovákság körében. Az énekek átemelése során általában az ABBA keretes szerkezetet ABA vagy AABA formára változtatták és alkalmazták a sajátosan szlovák ritmusszűkítést. A magyar népdalokban jelenlévő pontozott ritmuson azonban többnyire nem változtattak, annak ellenére hogy ez a ritmusforma forma a szlovák nyelv sajátosságaihoz sokkal kevésbé illeszkedik, ezt a problémát sokszor úgy hidalták át hogy egy, így jelentését vesztő magyar szót meghagytak a refrénben (csillagom – čilagom, kisangyalom – kišand'alom, látod babám – látod baba).

Jegyzetek

Kategória:Szlovák zene Kategória:Népzene