jobbra|bélyegkép|300x300px|Újjáépített történelmi gyár Zsolnán ( Szlovákia ) biztonsági gyufák gyártására. Eredetileg 1915-ben épült a Wittenberg és fia cég számára. A gyári rendszer egy olyan gyártási módszer, amelynek során a munkások és a gyártóberendezések egy gyárban vannak összpontosítva, a munkát felügyelik és munkamegosztás révén strukturálják, és a gyártási folyamatot gépesítik. A gépek és a gyárépületek magas tőkeköltségei miatt a gyárak általában gazdag magánszemélyek vagy vállalatok tulajdonában vannak, akik a munkásokat foglalkoztatják. A munkamegosztással együtt a gépek használata csökkentette a munkásoktól megkövetelt szakképzettségi szintet, és növelte az egy munkásra jutó termelést.
A gyári rendszert először a 18. század végén, az ipari forradalom kezdetén a brit vállalkozók vezették be, majd később elterjedt az egész világon. Ez váltotta fel a házi munkarendszert (otthoni rendszert). A gyári rendszer fő jellemzője a gépek használata, amelyeket eredetileg víz vagy gőz, később pedig elektromos áram hajtott. A rendszer egyéb jellemzői többnyire a gépek használatából vagy a méretgazdaságosságból, a gyárak központosításából és a cserélhető alkatrészek szabványosításából erednek.
Jellemzők A gyári rendszer meghatározó jellemzői a következők:
A gyárrendszert a közgazdászok a termelés egyik formájának tekintik. A gyáripari munkaerő általában nem birtokol jelentős részesedést a vállalkozásban. A kapitalizmusban a kapitalista tulajdonosok biztosítják az összes gépet, épületet, vezetést, adminisztrációt, valamint a nyers- és félkész anyagokat; és felelősek az összes termelés értékesítéséért, valamint az ebből eredő veszteségekért. Képzetlen munkaerő alkalmazása – A gyárak megjelenése előtt egyes rendszerekben számos terméket (például cipőket vagy fegyvereket) képzett kézművesek készítettek, akik általában egy egész cikket egyedi megrendelésre készítettek. Ezzel szemben a gyárakban munkamegosztás működött, amelyben a legtöbb munkavállaló vagy alacsony képzettségű munkások, akik gépeket karbantartottak vagy működtettek, vagy képzetlen munkás, aki anyagokat, félkész és késztermékeket mozgatott. Volt néhány képzett szerelő. A munkamegosztást a kiszállítási rendszer is gyakorolta, amelyben például a bőrdarabokat a helyszínen kívül vágták ki, és egy központi műhelybe vitték, hogy cipőket vagy más cikkeket készítsenek belőlük. Méretgazdaságosság – A gyárak sokkal nagyobb mennyiségben állítottak elő termékeket, mint a kiszerelési vagy kézműves rendszerek. Mivel a gyárak túlkínálatot tudtak biztosítani a helyi piacokon, a szállításhoz való hozzáférés fontos volt az áruk széles körű elosztása érdekében. A gyárak sokkal kevesebb munkaerőt használtak fel termelési egységenként, így csökkentették a termék költségét. Elhelyezkedés – A gőzgépek és a vasutak széles körű elterjedése előtt a legtöbb gyár vízerőműveknél és vízi közlekedési eszközök közelében működött. A vasutak széles körben elterjedtek (ami maga is a gőzenergia hatékonyabbá és megfizethetőbbé válásának következménye), így a gyárakat a vízerőművektől távol, de a vasútvonalakhoz közelebb helyezhették el. Centralizáció – A gépek, különösen a vízzel vagy gőzzel hajtottak költsége és bonyolultsága meghaladta a háziipari munkások által megengedhető összeget, vagy a karbantartásukhoz szükséges szakértelmet. Kivételt képezett a varrógép, amely lehetővé tette, hogy a varrás évtizedekig folytatódjon a gyárak megjelenése után is. Az otthoni fonás és szövés a gyári termelés bevezetését követő években kiszorult, különösen az elosztás egyszerűsödésével.
A munkásokat és a gépeket egy központi gyárkomplexumban helyezték el, amelyet kifejezetten a gépek és az anyagáramlás kezelésére terveztek. Bár a legkorábbi gyárak általában egy fedél alatt voltak, a különböző műveleteket különböző emeleteken végezhették. (A többszintes épületek gyakoriak voltak, mivel megkönnyítették az energiaátvitelt a tengelyeken keresztül.) A nagy gyárakban, mint például a Baldwin mozdonygyárban, különböző folyamatokat végeztek különböző épületekben. Az öntödei és kovácsműhelyeket biztonsági, tisztasági és egészségügyi okokból általában külön épületben tartották. A gőzgépek hatásfoka a méretükkel növekszik. Emiatt a legkisebb gőzgépek körülbelül 2 lóerősek voltak, ami nagyobb volt, mint amennyire a legtöbb műhelynek szüksége volt. Következésképpen az 1910-es és 1920-as évekbeli villamosításig a legtöbb műhely kézi erőre vagy bérelt helyiségekre támaszkodott erőművekben, amelyek központilag meghajtott tengelyt biztosítottak.
Szabványosítás és egységesség – Az alkatrészeket szabványos előírások szerint készítették, például a cipők talpát, sarkát és felsőrészét egységes méretben. Az egységesség főként a gépek által elérhető pontosságnak volt köszönhető, de a minőséget a vezetőség is felügyelte. Számos gépi művelet, például a varrás minősége felülmúlta a kézi módszereket. A tizenkilencedik század vége felé a fémből készült cserélhető alkatrészek széles körben elterjedtek. Ellátási garancia – A gyárak képesek voltak folyamatos árukészletet előállítani és forgalmazni.
A munkások napidíjat vagy teljesítménydíjat kaptak, pénzben vagy kombinált formában, amely pénz, lakhatás, étkezés és a vállalati boltban vásárolható áruk (a kamionrendszer) kombinációját jelentette. A teljesítményalapú fizetés számviteli nehézségeket okozott, különösen a mennyiség növekedésével és azzal, hogy a munkások egyre kevesebb munkát végeztek el egy-egy darabon. A teljesítmény alapú fizetés kegyvesztetté vált a gyártósor megjelenésével, amelyet a gyári személyzet tervezett meg szabványos időkeretekben a sorozat minden egyes műveletéhez, és a munkásoknak lépést kellett tartaniuk a munkafolyamattal.
A gyárrendszer kritikusai a korának másik tömeges emberi munkaerő-szervezetével, a rabszolgasággal hozták összefüggésbe.
Történelem jobbra|bélyegkép|250x250px|New Lanark malom
Antikvitás Az ókori Sumerben 3000 körül Kr. e. az ókori Mezopotámia gazdasága elkezdte kifejleszteni a gyárrendszer egy olyan változatát, amely a munkamegosztást is magában foglalta.
Malmok Az egyik legkorábbi gyár John Lombe vízmeghajtású selyemgyára volt Derbyben, amely 1721-re működött. 1746-ra egy integrált sárgarézgyár működött Warmley -ben, Bristol közelében. A nyersanyag az egyik végén érkezett, sárgarézzé olvasztották, majd serpenyőket, tűket, drótot és egyéb árukat készítettek belőle. A munkásoknak a helyszínen biztosítottak lakhatást. A gyári rendszert átvevő további kiemelkedő korai iparosok között volt Josiah Wedgwood (1730–1795) Staffordshire-ben és Matthew Boulton (1728–1809) Soho Manufaktúrájában (1766–1848).
Pamutfonás A gyári rendszer valamivel később kezdett elterjedni, amikor a pamutfonást egy sor feltaláló gépesítette.
Az integrált rendszer első alkalmazása, ahol a pamutot behozták, megfonták, fehérítették, festették és kész szövetté szőtték, a massachusettsi Waltham és Lowell malmokban volt. Ezek Lowell Malmok és Waltham-Lowell rendszer néven váltak ismertté.
A Nasmyth, Gaskell and Company Bridgewater Öntödéje, amely 1836-ban kezdte meg működését, az egyik legkorábbi gyár volt, amely modern anyagmozgató berendezéseket, például darukat és az épületeken keresztül vezető vasúti síneket alkalmazott nehéz tárgyak mozgatásához.
Arkwright jobbra|bélyegkép|250x250px|Cromford malom, mai állapotában Richard Arkwright (1732–1792) 1769-ben szabadalmaztatta vízzel hajtott fonógépét, amely jelentős áttörést jelentett a textilipari gépek meghajtásában. Megalapította a Cromford Millt az angliai Derbyshire- ben. A gyári rendszer a munkaerő megszervezésének egy új módja volt, amelyet a munkások házában elférő gépek kifejlesztése tett szükségessé. A munkaidő ugyanolyan hosszú volt, mint a gazdáké, azaz hajnaltól alkonyatig, heti hat napon.
Szerszámgépek és cserélhető alkatrészek A képzett kézművesektől a szerszámgépekre való áttérés egyik korai példája a tizennyolcadik század végén kezdődött. 1774-ben John Wilkinson feltalált egy módszert az ágyúcsövek minden alkalommal egyenes és pontos fúrására. Ezt a módszert adaptálta James Watt gőzgépeinek dugattyús hengereinek fúrására. Ez a fúrógép volt "valószínűleg az első fémforgácsoló szerszám, amely képes volt nagy munkákat elvégezni a modern pontossággal".
A cserélhető alkatrészeket használó tömeggyártást először 1803-ban Marc Isambard Brunel valósította meg Henry Maudslay- vel és Simon Goodrich-hal együttműködve, Sir Samuel Bentham dandártábornok, a Portsmouth Dockyardnál található Portsmouth Block Mills haditengerészeti munkálatainak főfelügyelője irányításával (és közreműködésével) a Brit Királyi Haditengerészet számára a napóleoni háborúk alatt. 1808-ra az éves termelés elérte a 130 000 vitorlásblokkot . Ez a munkamódszer évtizedekig nem terjedt el a brit iparban, és amikor igen, Amerikából importálták, és amerikai ipari rendszerként vált ismertté, annak ellenére, hogy Angliából származik.
Társadalmi hatások A 18. században a gyártás nagy részét otthon végezték a háztartási vagy ház körüli elszállítási rendszerben, különösen a szövet szövését és a cérna, valamint fonal fonását, gyakran mindössze egyetlen szövőszékkel vagy rokkával. Mivel ezeket az eszközöket gépesítették, a géppel készült áruk ára alá tudtak árazni a vidékiek számára, így azok nem tudtak eleget keresni ahhoz, hogy megérje az erőfeszítéseiket. Más termékeket, például a szögeket, már régóta gyári műhelyekben állítottak elő, amelyeket a munkamegosztás segítségével egyre diverzifikáltak a rendszer hatékonyságának növelése érdekében.
A gyári munkások jellemzően gyalogosan is elérhető távolságban laktak a munkahelyüktől egészen az 1890-es évekbeli kerékpárok és elektromos vasútvonalak megjelenéséig. Így a gyári rendszer részben felelős volt a városi élet felemelkedéséért, mivel nagyszámú munkás vándorolt a városokba munkát keresve a gyárakban. Sok gyárnak szállást kellett biztosítania a munkások, különösen a lányok és a nők számára.
Az áttérés az iparosításra nem ment nehézségek nélkül. Például az 1810-es években megalakult egy ludditák néven ismert angol munkáscsoport, hogy tiltakozzon az iparosodás ellen, és alkalmanként szabotálja a gyárakat. Folytatták a munkások már meglévő hagyományát, akik ellenezték a munkaerő-megtakarító gépeket. Számos textilipari feltaláló, mint például John Kay ( fl. 1767 ) és Samuel Crompton (1753–1827) zaklatásnak voltak kitéve gépeik vagy eszközeik fejlesztése során. jobbra|bélyegkép|A Soho Manufaktúra 1800-ban Más iparágakban a gyári termelésre való áttérés fokozatos volt.
A tizenkilencedik század végéig a legtöbb gyárban megszokott volt a napi 12 óra, heti hat nap munka; azonban a bérlő gazdák is sokat dolgoztak.
Vita bontakozott ki a rendszer erkölcsösségéről, mivel a munkások a munkaügyi törvények elfogadása előtt panaszkodtak a tisztességtelen munkakörülményekre. Az egyik probléma a nők munkája volt; sok esetben a nők fizetése alig haladta meg a férfiak fizetésének negyedét. A gyermekmunka is a rendszer jelentős részévé vált. A tizenkilencedik század elején azonban az oktatás nem volt kötelező, és a sok gyermekes családban az alacsony jövedelmek miatt a munka szükséges volt ( Samuel Slater (1768–1835) gyermekeket alkalmazott, de köteles volt biztosítani az alapfokú oktatást). A gyerekek általában mezőgazdasági munkát végeztek és termékeket állítottak elő a háztartás számára. A gyárakban végzett munka mellett a gyerekek bányákban is dolgoztak. A 19. század végén az automatizálásnak tulajdonítják a gyermekmunka kiszorítását, az automata üvegpalack-fúvó gép ( ) amelyet egyesek példaként emlegetnek, miután állítólag többet tett a gyermekmunka megszüntetéséért, mint a gyermekmunkát tiltó törvények. Az iskolába járások száma a tizenkilencedik század végétől kezdett meredeken emelkedni.