Grace O'Malley (1530. körül − 1603. június 18.) hajótulajdonos, tengerészkapitány és kalóz, a nyugat-írországi O Maille-dinasztia vezetője volt. Grace O'Malley-t Írország kalózkirálynőjeként is szokták emlegetni. A tengerészcsaládba született O'Malley a nemi konvenciókra fittyet hányva a tenger és a szárazföld legtiszteltebb, ugyanakkor legrettegettebb urává nőtte ki magát. Kardjával, egy nő határozottságával, előnyös házassággal és I. Erzsébettel való sorsdöntő találkozásával írta be nevét a brit történelembe.

Élete

A nemesi származású ír kislány könyörgött tengerész édesapjának, hogy csatlakozhasson hozzá a következő útján. Apja ezt nem engedte meg neki azzal, hogy a hosszú, vörös haja beleakadhat a hajókötelek egyikébe. Erre a kislány levágatta a haját. Megtette az első lépést afelé, hogy „kalózkirálynő” váljon belőle.Nevét a kelta granuaile szóval emlegetik, ami szójáték: „Kopasz Grace”-t jelent.

Grace 15 évesen kötött házasságot Donal O’Flahertyvel. Három gyerekük született.

1560-ban megölték férjét, és Grace átvette a vezetést a birtokok és a hajók felett. A Joyce-ok mikor megpróbálták elfoglalni az általuk megölt O’Flaherty kastélyát, elkergették őket. Grace az apja birtokait is megörökölte. Mayo megye egyik szigetét választotta főhadiszállásának. Három gályával elindult a tengerekre, és megkezdte a kalózkodást.

Erős kézzel irányította az embereit. Egy idő után serege már mintegy 200 emberből és 20 hajóból állt. 1565-ben egy hajóroncsból kimentette Hugh de Lacyt, aki a férje halála után a szeretője lett. A Doona-kastélyban MacMahon-klán Lacyt hamarosan meggyilkolta. Grace és emberei lesben állva várták a MacMahon-klánt, majd kegyetlenül megöltek mindenkit. A kalózkirálynő elfoglalta a Doona írországi kastélyt.

Egy évvel később Grace Richard Bourke-kel házasságot kötött. A házasság kiváló politikai szövetséget jelentett. Húsz éven át voltak együtt. Grace, ha kellett, hajója fedélzetéről intézkedett, még akkor is, amikor várandós volt.

1567-ben megszületett Bourke-kel közös fiuk, Tibbott, miközben éppen algériai kalózok támadását verte vissza. Flottájával kifosztotta az közelükben járó az angol hajókat. Az évek alatt Grace hatalmas vagyonra tett szert.

Az 1580-as évek során az angol királynő egyre erősebben forszírozta Írország elfoglalását. Grace-t az angolok két évre bebörtönözték. Egy ellensége megölte az egyik fiát, a másikat, Tibboltot pedig elrabolta. Flottáját megsemmisítették.

Grace mindent bevetett. Erzsébet királynő kíváncsiságát erősen izgatta O’Malley, így a kalózkirálynő bejutott kihallgatására. Nem félt. Érvekkel és egy ruhájába rejtett késsel járult I. Erzsébet színe elé. Egyenlő felekként tárgyaltak. O’Malley remekül beszélt angolul. A királynőt lenyűgözte O’Malley. El tudta intézni, hogy elengedjék a fogva tartott családtagjait, és királyi engedélyt kapott arra, hogy folytassa az addig illegális kalózkodást. Cserébe Grace megígérte, hogy nem lázad tovább az angolok ellen.

Az ír kalózkirálynő 1603-ban hunyt el, ugyanabban az évben, mint I. Erzsébet, az angolok királynője.

Kevés írott forrás maradt fenn Grace O'Malley életéről. Granuaile nemcsak sikeres portyái miatt volt népszerű, hanem az elfogott hajók legénységével szembeni állítólagos engedékenysége miatt is.

Számos ír ballada és vers szól Granuaile-ről. Az „Oró Sé Do Bheatha 'Bhaile” (Oro, üdvözöllek itthon) népdal Grace O'Malley fogságból való hazatérését ünnepli, és ma is tanítják a gyerekeknek. Sinéad O'Connor a dalt 2002-es „Sean-Nós Nua” című albumán megtalálható.

1985-ben az ír zeneszerző, Shaun Davey felvette „Granuaile” című kantátáját életéről. A darab premierje Corkban volt, akárcsak a Rita Conollyval és Liam O'Flynn-nel készült felvétel. 2007. április 5. óta a New York-i Broadway-en található Hilton Színházban játsszák a Grace O'Malley életéről szóló „A kalózkirálynő” című musicalt.

Írország nyugati részén, Grainne szülőföldjén, Louisburgh-ben, Mayo megyében, az atlanti parton múzeumot szenteltek neki.

1991-ben a német író, Manfred Böckl kiadta „Grainne O'Malley kilenc élete: Egy ír kalóz kalandjai” című regényét.

Jegyzetek

Források https://index.hu/tudomany/til/2020/04/26/tortenelem_irorszag_anglia_kaloz_grace_o_malley_tudor_i._erzsebet/ https://nlc.hu/szabadido/20240330/bator-vezer-es-bosszuallo-harcos-volt-grace-omalley-a-lazado-ir-kalozkiralyno/ https://femina.hu/kapcsolat/ir-kalozkiralyno-grace-omalley/ https://port.hu/adatlap/sorozat/tv/grace-omalley-grace-omalley/kalozok-legenda-es-valosag-pirates-behind-the-legends/episode-3285409 https://m.mult-kor.hu/az-njellt-romai-csaszarnotol-az-ir-kalozkiralynoig-t-harcias-no-a-trtenelembol-20181008?pIdx=5 https://www.piratesinfo.com/famous-pirates/grace-omalley-or-grainne-mhaol/ https://www.mariner.ie/grace-omalley/

Kategória:Kalózkodás Kategória:Írek Kategória:Ír történelmi családok Kategória:Írország történelme Kategória:Ír nők Kategória:Kalózok