bélyegkép|Sovrompetrol-részvény bélyegkép|A TARS által kibocsátott repülőjegy A szovromok szovjet-román vegyesvállalatok voltak 1945 és 1956 között.
Elnevezésük A korabeli romániai magyar sajtóban megtalálható mind a szovrom, mind a román helyesírású sovrom alak is. Ugyanez a kettősség megjelenik az egyes vállalatok nevének írásmódjában is: Szovrom-Petrol, illetve Sovrompetrol.
A legújabb magyar nyelvű szakirodalomban szovromnak nevezik a vállalattípust, az egyes vállalatok nevét pedig román írásmóddal használják.
A vegyesvállalatok analógiájára az 1950-es években „szovrom-teológiának” nevezték a katolikus egyház által elítélt gyulafehérvári állami teológiát.
Történetük Miután 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetséges hatalmak oldalára, szeptember 12-én fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. Az egyezmény Románia jóvátételi kötelezettségét 300 millió dollárban szabta meg, amelynek felét kőolaj, 20%-át fa, 20%-át ipari berendezése, mozdonyok, tartálykocsik és hajók, 10%-át gabona és élőállat formájában kellett teljesíteni.
1945. május 8-án Románia gazdasági együttműködési egyezményt írt alá a Szovjetunióval, ekkor határozták el a szovromok létesítését, amelyek a háborús kártérítés hatékony behajtását szolgálták. Összesen 16 ilyen vállalatot hoztak létre; a megalakulás sorrendjét a szovjet gazdasági prioritások határozták meg. A szovjet fél a tőkét a második világháborúban ellenséges országok Romániában található vagyonának apportálásával biztosította. A többi külföldi tulajdonú vagy belföldi magántulajdonú céggel szemben a szovromok versenyelőnybe kerültek a számukra kedvező adó-, vám- és importszabályozással, így piaci súlyuk egyre növekedett. Az 1948. június 11-én törvénybe iktatott államosítás nem vonatkozott a szovromok szovjet részesedésére.
Az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége 1953-as jelentése szerint a vállalatokat a két kormány képviselőiből álló testület vezette. A testület elnöke román volt, a vezérigazgató és a kereskedelmi igazgató orosz, és valójában ez utóbbiak irányították a céget.
Noha a korabeli propagandában a „kis és nagy nemzetek közötti kölcsönös megbecsülésen és teljes egyenlőségen alapuló gazdasági együttműködés” „ragyogó példájaként” hivatkoztak a szovromokra, amelyek „híven visszatükrözik a szovjet állam internacionalista magatartását, amely állandó segítséget nyújt a népi demokratikus országoknak a szocializmus építésének művében”, a vegyesvállalatok megalakulásának első időszakában a romániai természeti erőforrások extenzív kihasználása volt a cél.
A szovromok fontos szerepet játszottak a román tervgazdaság kialakításában: egyrészt új termékeikkel importot váltottak ki, másrészt meghonosították a szovjet üzemvezetési módszereket. Ugyanakkor példaként lehetett őket állítani a többi vállalat elé, mert mindig magasabb tervteljesítési mutatót értek el, mint az azonos ágazatbeli tisztán belföldi vállalatok.
1953 nyarától a szovromokba irányuló tőkeberuházások leálltak, és visszaesett a Romániába irányuló szovjet gép-, berendezés- és nyersanyagexport. Román részről először 1953. októberben vetették fel a szovromok megszüntetését. Az első tárgyalások elakadtak, mert a felek nem tudtak megegyezni a kivásárlási összeg kiszámításának módszertanában, és csak 1954. januárban indultak újra. Végül 1954. március 31-én és szeptember 18-án megkötötték az egyezményeket, amelyek két kivétellel (Sovrompetrol és Sovromcuarţ) a szovromok megszüntetését irányozták elő. Erről a felek 1954. szeptember 25-én közös közleményt adtak ki. Az utolsó két szovromot 1956 végén szüntették meg.
Egyes becslések szerint a Románia által a Szovjetuniónak juttatott összeg (jóvátételi kifizetések, kötelező szállítások, a szovromok általi transzferek) mintegy hétszeresen meghaladta a háborús jóvátételként megállapított 300 millió dollárt.
Vállalatok listája Név Tevékenység Alapítás Megszüntetés Megjegyzés Sovrompetrol kőolajipar 1945. július 17. 1956. október 22. Az 1948-ban államosított külföldi olajtársaságok alegységeit 1950-ben beolvasztották a Sovrompetrolba, amely ezzel az ország teljes kőolajtermelését ellenőrizte. Sovromtransport vízi szállítás 1945. augusztus 8. 1954A döntés kihirdetésének dátuma, a megszüntetés dátuma nem ismert, lásd Réti 1990: 45. o. A Szovjetunió átadta a cégnek az általa zsákmányolt flottát. TARS(Societatea de Transporturi Aeriene Româno–Sovietice) légiközlekedés 1945. augusztus 14. 1954 Sovrombanc bank 1945. október 26. 1954 Sovromlemn faipar 1946. március 20. 1954 Sovromchim vegyipar 1948. november 1. 1954 Sovromtractor traktorgyár 1948. november 1. 1954 Sovrommetal fémipar és gépgyártás 1949. július 4. 1954 Sovromcărbune szénbányászat 1949. július 4. 1954 Sovromconstrucţie építőipar 1949. július 4. 1954
Sovromasigurare biztosítás 1949. július 29. 1954 Megkapta az 1948-ban államosított biztosítótársaságok portfólióit. Sovromfilm filmforgalmazás 1948. március 20. 1954 Sovromgaz földgázkitermelés 1948. március 20. 1954 Sovromcuarțit uránbányászat 1951. december 31. 1956. október 22. Sovromutilaj petrolier kőolajipari berendezések gyártása 1952. augusztus 15. 1954 Sovromnaval hajóépítés 1952. augusztus 15. 1954
Jegyzetek
Források
Kategória:Románia 20. századi történelme Kategória:Romániai cégek Kategória:Román–szovjet kapcsolatok