A „nép ellensége” és a „nemzet ellensége” kifejezések a politikai ellenfeleket vagy a hatalmi csoport társadalmi osztálybeli ellenfeleit jelölik egy nagyobb társadalmi egységen belül, akiket így politikai elnyomásnak lehet kitenni vagy üldözni.

A római birodalomban bélyegkép|272x272px|Kr.e. 49-ben a római szenátus a hadvezér Julius Caesart Róma népének ellenségévé (hostis publicus) nyilvánította. Ő a seregeivel indult Róma ellen. Cinna, Sulla, Antonius és Augustus is proscriptio-kat, listákat íratott azokról, akiket a nép ellenségeinek tartott és ezeket büntetlenül meg lehetett ölni.

"A gazdag és tekintélyes polgárok száműzetése az ókorban, mely vagyonelkobzással járt. A P. neve onnan eredt, hogy az illetőket mindenféle jogaiktól és tisztségeiktől megfosztván, nevüket nyilvánosan kifüggesztették, hogy mindenki tudhassa, hogy őket bárkinek büntetlenül szabad megölnie s hogy ők is, utódaik is minden tisztségből ki vannak zárva."In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/084/pc008468.html#1

Az állam ellenségéhez hasonlóan a nép ellensége kifejezés is a szóból ered, ami később a Római Birodalom közellenségét jelentette (valójában nagyjából ugyanazt jelentette mind a három kifejezés). Az irodalomban a „nép ellensége” kifejezés szerepel Henrik Ibsen A nép ellensége (1882) című színdarabjának címében jelent meg, és témája William Shakespeare Coriolanus (1605) című színdarabjának is.

A Római Szenátus Nero császárt nyilvánította Kr. u. 68-ban.Garzetti, Albino (2014) From Tiberius to the Antonines: A History of the Roman Empire AD 14–192, Routledge. p. 220 A kifejezés közvetlen fordítása „közellenség”.

"Mialatt így telt-múlt az idő, Phaon futárja levelet hozott, s ő kitépte az írást a hírnök kezéből, ezt olvasta benne: a senatus ítélete kimondta rá, hogy ellenség, parancsot adott felkutatására, hogy ősi szokás szerint szenvedje el a halált. Nero megkérdezte, milyen fajta büntetés is az. Mikor megtudta, hogy a meztelenre vetkőztetett ember nyakát befogják egy villába, testét meg halálra vesszőzik, megrettent, felkapta a két tőrt, melyet magával vitt, majd kipróbálván mindkettőnek az élét, ismét elrejtette őket, mondván, „nem érkezett még el végső órája”Suetonius: A csázsárok élete. Néro. https://romaikor.hu/ki_kicsoda_a_romai_tortenelemben/principatus_csaszarai_(kr__e__27_%E2%80%93_kr__u__235)/nero_(lucius_domitius_ahenobarbus)_54_68/suetonius_%E2%80%93_nero/cikk/suetonius_%E2%80%93_nero_iii__resz

A francia forradalom idején Az „ennemi du peuple” kifejezést széles körben használták a francia forradalom alatt. 1793. december 25-én Robespierre kijelentette: „A forradalmi kormány a jó polgárnak tartozik a nemzet minden védelmével; de a nép ellenségeinek semmivel sem tartozik, csak halállal.” Az 1794-es 22-i prairiáli törvény kiterjesztette a Forradalmi Törvényszék hatáskörét a „nép ellenségeinek” megbüntetésére, egyes politikai bűncselekményeket halállal büntetve, beleértve azokat is, „akik hamis híreket terjesztettek a nép megosztása vagy megzavarása érdekében”. 1792 óta sokan válhattak a nép ellenségévé: arisztokraták, bebörtönzöttek, a régi rend nyílt hívei, lázadó parasztok (Vendée), refraktáriánus papok, gyanús katonatisztek stb.

A nép ellenségei közé tartoztak a királyi hatalom visszatérésének támogatói, a Párizs ellátását megzavaró szabotőrök, az összeesküvők és arisztokraták visszavonulását és büntetlenségét elősegítő személyek, a forradalom törvényeivel visszaélve hazafiakat rágalmazó vagy üldöző személyek, a népet megtévesztő személyek, és így a forradalmi szellem hanyatlásához hozzájáruló személyek, a lázadás kiváltására irányuló hamis hírek terjesztői, a népet félrevezető személyek, és az oktatásukat akadályozó személyek. E törvény értelmében a nép ellenségeit a Konvent törvényei által meghatározott büntetéssel büntették. A Forradalmi Törvényszék naponta átlagosan 50 halálos ítéletet szabott ki.http://www.justice.gouv.fr/histoire-et-patrimoine-10050/la-justice-dans-lhistoire-10288/le-tribunal-revolutionnaire-22842.html

A feljelentésekről, információkról és letartóztatásokról szóló hivatalos jelentéseket a Nemzeti Konvent tagjaiból álló bizottság vizsgálta meg, amelynek feladata volt azok elemzése és a Konventnek benyújtott jelentés benyújtása. Az igazságszolgáltatási eljárás egyszerűsödött: nem volt védőügyvéd, nem voltak beadványok. A tárgyalás legfeljebb egy órán át tartott [idézet szükséges]. A bűnösséget a törvény által meghatározott kritériumok alapján állapították meg. Saint-Just kijelentette: „Nemcsak az árulókat kell megbüntetni, hanem a közömbösöket is; meg kell büntetni mindenkit, aki passzív a Köztársaságban, és semmit sem tett érte” . Jean-Paul Marat, a „Nép Barátja”, ragaszkodott ahhoz, hogy százezer fejet gördítsenek el. A jakobinus terror nemcsak az arisztokráciát, hanem a társadalom minden szintjét sújtotta. A jakobinusok hatalmon töltött éve alatt közel tizenkétezer ember pusztult el, köztük háromezer arisztokrata és pap, négyezer paraszt, háromezer munkás és további kétezer irodalmár, bíró, kereskedő és kézműves. Még a jakobinusok között is voltak a nép ellenségei: például Dantont angol kémként kivégezték.

Marxista-leninista államokban

Szovjetunió A Szovjetunió széles körben használta a „nép ellensége” kifejezést. 1917 júniusában Vlagyimir Lenin cikket publikált A nép ellenségeiről, amelyben Plehanovista azon felvetését kommentálta, hogy a francia forradalom idején a kifejezést használta. A Petrográdi Katonai Forradalmi Bizottság listákat nyomtatott a „nép ellenségeiről”, Lenin pedig 1917. november 28-i rendeletében hivatkozott rá:

Más hasonló kifejezéseket is használtak:

a munkások ellensége (враг трудящихся, vrag trudyashchikhsya) a proletariátus ellensége (враг пролетариата, vrag proletariata) osztályellenség (классовый враг, klassovyi vrag) stb.

A „nép ellensége” kifejezést a Szovjetunió 1936-os alkotmányában is sokat használták, a köztulajdonról szóló 131. cikkben: „Akik a köztulajdonból lopnak, a szocialista tulajdonban kárt okoznak, azok a nép ellenségei.” (szabotőrök)

A „munkások ellensége” kifejezést az 58. cikkely (Országos Szovjetuniós Szocialista Köztársaság Büntető Törvénykönyve) és a többi szovjet köztársaság törvénykönyveinek hasonló cikkelyei formalizálták.

Ezeket a kifejezéseket különböző időpontokban különböző személyekre alkalmazták, különösen II. Miklós cárra és a cári családra, arisztokratákra, a burzsoáziára, a klerikusokra, az üzleti vállalkozókra, az anarchistákra, a kulákokra, a monarchistákra, a mensevikekre, az eszerekre, a bundistákra, a trockistákra, a buharinistákra , a „ régi bolsevikokra ”, a hadseregre és a rendőrségre, az emigránsokra, a szabotőrökre, a rombolókra (вредители, „vregyiteli”), a „társadalmi parazitákra” (тунеядцы, „tunyejadci”), a papokra (klerikális reakciósok), a kavezsédistákra (azok az emberek, akik a Kínai Keleti Vasutat, röviden KVZSD-t igazgatták és szolgálták ki, különösen Harbin, Kína orosz lakosságára), valamint azokra, akiket polgári nacionalistának tartottak (nevezetesen az orosz, ukrán, belorusz, örmény, litván, lett és észt nacionalistákra, valamint a cionistákra és a basmacsi mozgalomra).

1927 után a Büntető Törvénykönyv Közös Részének 20. cikkelye, amely felsorolta a lehetséges „ szociális védelmi intézkedéseket”, a következő 20a. pontot tartalmazta: „a munkások ellenségének nyilvánítása, a szakszervezeti köztársasági állampolgárságtól, és így a Szovjetunió állampolgárságától való megfosztással, valamint a területéről való kötelező kiutasítással”.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Nacionalizmus Kategória:Francia forradalom Kategória:A kommunizmus üldözöttjei