Liješće () falu Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Srebrenica községben, a Szerb Köztársaság területén. A közösséghez Skelani, Vodice, Bujakovići, Bujakovića rjeka, Dočekovine, Lazići, Mostajinići, Dobrak, Malagići, Mali dobrak, Gaj, Bare, Cvijići, Dumnići, Krstaci, Stublovi, Studenac, Zgunja, Živkovići, Kalimanići, Gradina, Drvnik, Rešagići, Liješće, Tihići, Peći, Bukovik, Gornje Peći, Žabokvica, Dvizovići, Glumci, Kušići, Ljutovo, Malta, Popovići, Rosulje és Savići települések tartoznak.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina keleti részén, Zvorniktól légvonalban 57, közúton 88 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 24, közúton 43 km-re délkeletre, a Drina völgyében, a folyó bal partján, a Bujakovica-patak torkolatánál, 230-600 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Uzice 528-1-1 A település szétszórt házcsoportokból álló település, amely a Drina irányában, keletre lejtő területen fekszik, és amelyet erdős domboldalak jellemeznek. A növényzet elsősorban vegyes erdőkből áll, amelyeket a bükk, a tölgy és a fenyő ural, amelyek jellemzőek a kelet-boszniai hegyi ökoszisztémákra. A táj jellege korlátozott lehetőséget kínál a mezőgazdaságra, a hegyvidéki jelleg elsősorban az erdőgazdálkodásra alkalmas.
Éghajlata A térség párás kontinentális éghajlattal rendelkezik, hideg telek és meleg nyarak jellemzik, az átlaghőmérséklet januárban körülbelül 4°C, augusztusban pedig eléri a 25°C-ot. Télen gyakran havazik, a hőmérséklet pedig fagypont alá süllyed, míg nyáron mérsékelt az időjárás, extrém hőség nélkül. A Srebrenica régióban az éves csapadékmennyiség átlagosan körülbelül 1077 mm, amely viszonylag egyenletesen oszlik el, de késő tavasszal és ősszel több eső esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb97170Bosnyák37792Horvát00Jugoszláv90Egyéb414Összesen524266
Története A Drina völgyében már a római korban is élénk emberi tevékenység folyt, mely a közeli ezüstbányák római kiaknázására vezethető vissza. A Drina partján fekvő szomszédos Skelani az egyik legősibb hely, mely az ókori Drinamente központi települése volt. Itt a régészek, egy meglehetősen kiterjedt területen számos római objektumot tártak fel, melyek a második és a harmadik századból származnak. Római bazilika, templomok, téglagyárak, épületek és a római kultúra különböző műemlékei találhatók itt, amelyről megállapították, hogy municipiumként az 1. és 4. század között a régió központja volt. A kutatók szerint Malvezacium településének területe nem csak a mai Skelani területére tarjadt ki, hanem a Drina mindkét oldalára, a jobb oldali Požegától és Užicétől, a bal parti Skelanitól és Srebrenicától a déli Višegrad területén át egészen Rudóig. Így a mai Liješće területe is hozzá tartozott.
A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a Podrinje régió, beleértve a Skelani környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte, a környező települések pedig olyan feudális plébániákba integrálódtak, mint Osat és Trebotić. A régió stratégiai elhelyezkedése a Drina folyó kereskedelmi útvonalai mentén szétszórt vidéki falvak kialakulását eredményezte, amelyek Srebrenica ezüstbányáinak gazdagságára támaszkodtak. Régészeti nyomok, köztük a szomszédos területeken található a stećak sírkövek és a korai templomalapok a boszniai egyházhoz tartozó keresztény közösségekre utalnak. A terület már a középkorban, sőt valószínűleg még korábban is lakott volt. Ostrovaš településen tíz stećak található.
Bosznia 1463-as meghódítását követően az oszmán terjeszkedés adminisztratív változásokat hozott. A terület az oszmán defterek szerint a Zvorniki szandzsák és a Šubini náhije igazgatása alá esett. Az oszmán uralom alatt a Podrinje településszerkezete a muszlim többségű falvak felé tolódott el, Liješće pedig egy kis vidéki közösséggé vált. Liješće is a mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra összpontosító falvak közé tartozott.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Dobrak község részeként a településnek 6 háztartása és 84 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 93. o. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 23 háztartást és 141 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 108. o. Az osztrák-magyar uralom közigazgatási reformokat vezetett be, amelyek hatással voltak Liješće mezőgazdaságára, beleértve a földújraelosztást az 1911-es agrárreform-törvény révén, amelynek célja a nagybirtokok felosztása és a modern mezőgazdasági technikák előmozdítása volt, ami szerény népességnövekedéshez és jobb terméshozamokhoz vezetett Podrinje vidéki területein. Ezek a változások, az olyan infrastruktúrákkal párosulva, mint a vasút, megkönnyítették a telepesek és munkások enyhe beáramlását, a falut a 20. század elejére a tartományi gazdaságokba való nagyobb integráció felé terelve.
A 20. században A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A két világháború között a régió gazdasága, beleértve a Kalinamićihez hasonló vidéki területeket is, túlnyomórészt a mezőgazdaságon alapult, amely az önellátó gazdálkodásra összpontosított, a szerb irányítású közigazgatás jelentős befolyással bírt a helyi kormányzás és a földpolitika alakításában. A második világháború alatt a térség a tengelyhatalmak megszállása alatt állt és nőtt az etnikumok közötti viszály. Skelaniban és a környező falvakban a szerb lakosok fenyegetésekkel szembesültek, ami arra késztette őket, hogy meneküljenek, hogy elkerüljék a mészárlást. A visszatérő menekülteket az usztasa egységek gyakran elfogták és megölték 1941 és 1943 között, amint azt a regionális túlélői beszámolók is dokumentálják. 1942 elejére a Srebrenicai járásban jelentős szerb kitelepítés történt, a túlélők a hegyekben rejtőztek. A háború utáni perek és az egyházi anyakönyvek alátámasztják az usztasa által elkövetett erőszakot a járásban, bár Liješće pontos adatai nem ismertek. Srebrenicát és a környező falvakat a partizán erők 1945. március 11-én szabadították fel, ami a megszállás végét is jelentette.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A délszláv háborúk előtt Liješće közigazgatásilag és kulturálisan nagyon szoros kapcsolatban állt a szerbiai Bajina Basta önkormányzatával. A Liješćéhez legközelebbi kórház Bajina Bastában volt, és sok liješćei gyermek ott született és járt iskolába. Bajina Basta Liješće lakosainak foglalkoztatási és bevásárlóközpontja volt. A telefonkapcsolat és az áramszolgáltatás Bajina Bastán keresztül történt. 1992-ben Liješće mintegy ötszáz lakossal rendelkezett, melynek háromnegyed része muszlim volt. Alapvetően mezőgazdasági közösség volt, némi állattenyésztéssel. A szerbek és a muszlimok közötti kapcsolatokat jónak írták le, de 1989 vége után feszültségek kezdtek fokozódni.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő területek esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával.
A háború alatt a település is a Drina folyó mentén fekvő összes többi város és falu sorsára jutott. 1992. május 1-jén a környékbeli szerbek szerb falunak nyilvánították. Május 7-én a település a szerb erők kezére került. A környék összes muszlimját arra utasították, hogy adja le lőfegyvereit, főként vadászpuskáit és hasonlókat. Május 8-án megkezdődött a falu muszlim lakosságának eltávolítása. Miután szerb faluvá nyilvánították, a szerb erők megtagadták a muszlimok bejutását a területre. (Interjú a Helsinki Watch-ban, War Crimes in Bosnia-Herzegovina 41, 41-43 (1992). A szerb támadásokat túlélő bosnyákok elmenekültek, hogy menedéket keressenek Srebrenicában, amelyet ENSZ biztonságos övezetnek nyilvánítottak. Később osztoztak a srebrenicai muszlim menekültek tragikus sorsában.
1993 januárjában Naser Orić, a srebrenicai bosnyák enklávé fegyveres erőinek parancsnoka megtámadta Liješćét, melynek során több száz szerb civil menekült át a Drina folyón Szerbiába csónakokkal. Orić erői körülbelül száz méterre közelítették meg a skelani Drina-hídat, azzal a céllal, hogy elfoglalják és felrobbantsák azt. A szerb erők ellenálltak a támadásnak. A Skelani hídon lelőtt menekülő civilekről szóló történetek felháborodást keltettek Szerbiában. Ez a bosnyákok elleni szerb propagandát erősítette. A VRS parancsnoka Ratko Mladić ellentámadást indított, amely a muszlim erőket Srebrenica városa felé szorította vissza.
A háború utáni újjáépítés A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében ez a terület a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. A békemegállapodás elrendelte a vagyonvisszaszolgáltatást és az elűzött lakosság visszatérését. A kezdeti újjáépítési erőfeszítések a háború által megrongált lakóházak újjáépítését és a falvak alapvető infrastruktúráját célozták meg, hogy lehetővé tegyék a menekültek visszaáramlását.