Gradačac () város Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gradačac községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén. Híres gyümölcstermő vidék és Bosznia-Hercegovina egyik legnagyobb szilvatermelő és kereskedelmi központja.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 43, közúton 60 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejtőin, a Gradašnica folyó mentén, 287 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.
Éghajlata Gradačac éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár általában meleg, az átlaghőmérséklet 25-30 °C körül alakul, de néha meghaladhatja a 30 °C-ot. A telek hidegek, az átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik. A legmagasabb napi maximális léghőmérsékletet 2007. július 24-én mérték, amely 40,5 °C volt, míg a legalacsonyabbat 1987. január 31-én, amely -21,5 °C volt. A legmagasabb éves csapadékmennyiséget 2014-ben mérték, amely 1205 mm volt, míg a legalacsonyabbat 2000-ben, amely 412,6 mm volt.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb11221345Bosnyák3385637130Horvát8613918Jugoszláv14364Egyéb1455912Összesen5658139340
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb136270Bosnyák945411811Horvát681227Jugoszláv10233Egyéb362586Összesen1286812764
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint Gradačac területe és tágabb környezete az őskor óta tartó emberi jelenlét folytonosságát mutatja. A környező területeken paleolitikus lelőhelyeket találtak, míg a neolitikus időszakot számos lelőhelyen megerősítették Posavinában és Északkelet-Boszniában, amelyek közül kiemelkedik a Slatina melletti Grbača és a Tolisa melletti Matić. Ezek a leletek azt bizonyítják, hogy a későbbi Gradačac területe a Trebava és a Száva lejtői közötti szélesebb lakott és közlekedési övben fejlődött ki.
Középkor A római uralom után a terület a népvándorlás korában több nép fennhatósága alá került. A kora középkorban szláv törzsek telepedtek meg a vidéken. A középkorban a régió, beleértve a Gradačac környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte. A történetírásban sokáig úgy vélték, hogy Gradačac legrégebbi ismert említése Tomašević István bosnyák király 1461. szeptember 18-én kelt oklevelében található, amelyben a helységet Gračac néven említik. Újabb kutatások azonban egy még régebbi említésre mutatnak rá II. Piusz pápa 1460. április 4-i levelében, amelyben a települést Grachaz formában említik. A középkori Gradačac területén terült el Nenavište plébánia (magában foglalta a mai Gradačac város nagy részét, valamint Modriča és Šamac községeket), és először 1326–1329-ben jelenik meg a történelmi forrásokban.
Az oszmán uralom A Boszniai Királyság 1463-as bukása után Gradačac stratégiai jelentőséggel bírt Magyarország déli határának oszmánok elleni védelmében. A 16. század eleji források szerint a gradačaci vár a Jeruzsálemi Szent János lovagrend igazgatása alatt állt, ami megerősíti katonai és határőrizeti szerepét a késő középkorban és a kora újkorban.
Az 1519-es oszmán hódítás után ez a terület fokozatosan bekerült a Boszniai vijalet közigazgatási és katonai rendszerébe. A Gračaci náhije (Gračac Gradačac régebbi neve) egy 1533-as forrásban szerepel először, míg 1634-ben azt írják, hogy Gradačac a Gračanicai kádilukhoz tartozott. Ez az első dokumentum, amelyben ez a hely a jelenlegi nevén szerepel. A karlócai béke (1699) után Gradačac, amelynek akkoriban a Száva folyón lévő oszmán határok védelmét kellett volna ellátnia, stratégiai jelentősége jelentősen megnőtt. 1701-ben palánkává, 1710-től pedig kapitányság székhelyévé vált. A várkapitányság magában foglalta a Gračanica melletti a sokoi és a srebreniki erődöt is. A kapitányság mindhárom vára jól felszerelt volt ágyúkkal, akárcsak a hadsereg összes fegyvernemével. Egy 1718 és 1739 közötti időszakból származó jelentés szerint a gradačaci erőd meglehetősen szilárd épület volt, és vizesárok vette körül. Védelmét három üteg biztosította 15 nehézágyúval. Ezt követően a város gyorsan fejlődött, és a 19. század közepére két fogadóval, két medreszével, négy mecsettel, számos mektebbel és mintegy 40 kereskedelmi és kézműves üzlettel rendelkezett.
A legújabb történeti források szerint Gradačac viszonylag stabil körülmények között élt a 17. században, de a 17. század végi és a 18. század eleji háborúk azonban erősen befolyásolták fejlődését. 1702-ben megalakult a helyi agaluk, amelyből hamarosan kifejlődött a városi kapitányság. Az 1716–1718-as háború és a pozsareváci béke után a kapitányság elvesztette Száva menti területét, és 1737-ben is csak a terület egy részét kapták vissza. A 18. század második felében a városi kapitányok megerősítették a város katonai és közigazgatási szerepét, helyreállították az erődítményeket és ösztönözték urbanizációját. 250px|bélyegkép|jobbra|Gradačac vára a Husszein kapitány-toronnyal
A Gradaščević család különösen fontos szerepet játszott Gradačac fejlődésében. A család magas rangú tisztviselői, Oszmán és fiai, Murád és Husszein kapitányok fontos középületeket, medreszéket, mecseteket, egy óratornyot és egyéb épületeket építettek. Az erőd intenzív építése Murád igazgatása alatt, 1817–1819 között zajlott, míg a Huszein-mecset ebben az időszakban a város legmonumentálisabb jelképévé vált. Gradačac politikai jelentőségének csúcspontja az oszmán korszakban Gradaščević Husszein kapitány nevéhez fűződik, aki a város legkiemelkedőbb személyisége és az 1831–1832-es Bosznia Autonómiájáért Mozgalom egyik fő vezetője volt. A mozgalom összeomlása és Husszein kapitány Isztambulba távozása után olyan változások következtek be, amelyek a kapitányságok megszüntetéséhez és a régi helyi elit meggyengüléséhez vezettek.
A ma is meglévő erődkomplexum építése ezen a helyen 1765-ben kezdődött és 1821-re fejeződött be. Az erődítményrendszer széles, három kaputoronnyal biztosított bejárattal rendelkező bástyáján belül egy körülbelül 18 méter magas, téglából épült, háromszintes torony található. A masszív, négyszintes, négyzet alakú alaprajzú, Husszein kapitány által építtetett 22 méter magas óratorony Bosznia-Hercegovina legfiatalabb ilyen jellegű építménye.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során Gradaֳčac község részeként a településnek 697 háztartása, 2143 muszlim, 338 ortodox keresztény, 126 római katolikus és 19 izraelita lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó településen 760 háztartást, 2976 muszlim, 338 ortodox keresztény, 361 római katolikus, 41 izraelita, 7 görög katolikus és 4 evangélikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 86. o.
Az osztrák-magyar uralom egy új közigazgatási és városi korszak kezdetét jelentette. Gradačac ekkor lett az újonnan alakult járás székhelye. Ebben az időszakban új közigazgatási épületeket is építettek az Óváros komplexumán belül és körülötte, beleértve a korábbi járási igazgatás épületét, míg a későbbi, 1888 végén épült gimnázium épülete eredetileg bíróságként, adóhivatalként és földhivatalként szolgált.
A 20. században 120px|bélyegkép|balra|Gradačac a Jugoszláv Posta bélyegén A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
Az osztrák–magyar és később a jugoszláv időszakban Gradačac megtartotta Bosanska Posavina (Boszniai Szávamente) helyi közigazgatási és kereskedelmi központjaként betöltött szerepét. Ez idő alatt a városmag átalakítása folytatódott, de a korábbi történelem kulcsfontosságú szimbólumai – az erőd, a torony, az óratorony és a Husszeinia – továbbra is a város történelmi identitásának fő hordozói maradtak. 1939-ben a Gradačaci járás a Hrvatska banovina részévé vált, amely a Jugoszláv Királyság szélesebb körű közigazgatási átszervezésének része volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A boszniai háború előestéjén Gradačac a Bosanska Posavina régióban feküdt, amely stratégiailag nagy jelentőséggel bírt minden hadviselő fél számára. A Stanišić és Simatović ügyben hozott MRMKS ítélet kimondja, hogy a posavinai községek képviselőinek 1992. április 13-i ülésén javaslat született arra, hogy Bosanski Šamac szerb, Odžak és Orašje horvát, Gradačac pedig muszlim község legyen, ami azt mutatja, hogy a terület már ekkoriban háborús politikai tervek és etnikai-területi elhatárolás tárgyát képezte.