Margarete Buber-Neumann (szül. Thüring; Potsdam, 1901. október 21. – Frankfurt am Main, 1989. november 6.) német írónő. A Német Kommunista Párt magas rangú tagjaként és a Gulag túlélőjeként megrögzött antikommunistává vált. Ő írta híres Als Gefangene bei Stalin und Hitler című memoárját, amely Sztálin nagy tisztogatása alatti moszkvai letartóztatásával kezdődik, majd politikai fogolyként a szovjet Gulagban és a náci koncentrációs táborrendszerben is bebörtönözték, miután az NKVD a Gestapónak adta át a második világháború alatt.

Buber-Neumann arról is ismert volt, hogy tanúvallomást tett az úgynevezett „század perében”Viktor Kravcsenko 1950-ben megjelent I Chose Freedom ("A szabadságot választottam") című memoárja főként a franciaországi „század peréről” szólt. a Kravcsenko-ügyViktor Kravcsenko (1905. október 11. – 1966. február 25.) ukrán születésű szovjet disszidens volt, aki a Szovjetunióbeli élet valóságáról szóló, 1946-ban megjelent I Chose Freedom ("A szabadságot választottam") című bestseller szerzőjeként ismert. Kravcsenko rágalmazásért pert indított a francia bíróságon a Les Lettres Françaises című francia kommunista hetilap ellen, miután az megtámadta őt. Az 1949-es, több száz tanú részvételével zajló, meghosszabbított pert "Az évszázad perének" nevezték el. tárgyalásában Franciaországban. 1980-ban megkapta a Nyugat-Németországi Nagy Érdemkeresztet.

Háttér Margarete Thüring 1901. október 21-én született Potsdamban, a Német Birodalomban. Apja, Heinrich Thüring (1866–1942) sörfőzőmester volt; édesanyja, Else Merten (1871–1960). Négy testvére volt: Lisette (ismertebb nevén „Babette”), Gertrud („Trude”), és két bátyja, Heinrich és Hans. Fiatalkorában nem szerette a német kultúra militarizmusát, és azt, ahogyan apját lenyűgözték a potsdami nagyszámú német birodalmi hadsereg helyőrségének tisztjei. Apja „zsarnok” volt, míg édesanyja „művelt és liberális”. Oktatása és aktivizmusa

1919-ben Buber-Neumann beiratkozott a berlini Pestalozzi-Fröbel Hausba, hogy óvodapedagógusnak tanuljon. 1921-ben részt vett Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg megemlékezésén. Igyekezett csatlakozni a rokonlelkű csoportokhoz, hogy küzdjenek az igazságtalanság ellen.

Szintén 1921-ben csatlakozott a Német Szocialista Ifjúsági Szövetséghez. 1926-ban belépett a Német Kommunista Pártba. Buber-Neumann érdeklődést mutatott az irodalom és az expresszionista festészet iránt.

Magánélete 1921-ben vagy 1922-ben Margarete Thüring feleségül ment Rafael Buberhez, Martin Buber filozófus kommunista fiához, akivel két lánya született: Barbara és Judith. A Babelsberger Strassén élt, ahol befogadta a rendőrség elől menekülő kommunistákat, mint például a Dimitroff házaspárt.

1929-es válását követően házasságon kívül éltArthur Koestler, The Invisible Writing. London: Hutchinson of London, 1979, p. 255 együtt Heinz Neumann-nal, a Komintern németországi képviselőjével. A férfi bírálta Sztálin németországi politikáját az 1930-as években, ami letartóztatásához és kivégzéséhez vezetett a nagy tisztogatás során. Miután Frankfurt am Mainba költözött, feleségül ment Helmuth Fausthoz; elváltak.

A lányai vele, majd apai nagyszüleikkel éltek. Mivel részben zsidók voltak, elhagyták a nácik által ellenőrzött Európát, és Palesztinába költöztek.

Pályája Szerkesztői állást kapott az Inprekorrnál, a Nemzetközi Sajtótudósításnál. 1931-ben és 1932-ben a Neumannok kétszer jártak a Szovjetunióban, majd Spanyolországban, ahol újjászervezték a Spanyol Kommunista Pártot. 1933 novemberében Neumann visszahívást kapott Moszkvából, de ehelyett Zürichbe, Svájcba távozott. Mindkettőjüket 1935 júniusában deportálták a Szovjetunióba. Őrök figyelték őket a moszkvai Hotel Luxban való tartózkodásuk alatt, ahol tolmácsként dolgoztak.

Internálás

1937. április 27-én, a moszkvai Lux Hotelben lakva Heinz Neumannt letartóztatták Joszif Sztálin nagy tisztogatásának részeként.Hermann Weber, Hotel Lux – Die deutsche kommunistische Emigration in Moskau (PDF) Konrad-Adenauer-Stiftung No. 443 (October 2006), p. 60; retrieved 12 November 2011. Buber-Neumann életében soha nem tudta meg, hogy férjét 1937. november 26-án kivégezték. 1938. június 19-én „ellenforradalmi szervezkedés és a szovjet állam elleni izgatás” miatt tartóztatták le. A lubjankai, majd a butirkai börtönben tartották fogva, majd karagandi, majd burmai munkatáborokba küldték, mindkettő Kazahsztánban.Books: One Who Survived, Time, 15 January 1951; retrieved 13 November 2011.

1940 februárjában átadták a Gestapónak az NKVD és a Gestapo együttműködésének részeként, amelyet a Sztálin-Hitler paktum (Molotov–Ribbentrop-paktum) kezdeményezett. Németországba küldték néhány más szovjet politikai fogoly mellett, köztük Betty Olberggel, egy 1936-ban kivégzett német kommunista feleségével együtt. A vonatút során nem tudott a tervekről, és elkeseredett, amikor megtudta, hogy nem engedik szabadon.

Ezután más „politikai foglyokkal” együtt a ravensbrücki koncentrációs táborban tartották fogva, ahol összebarátkozott Orli WalddalManfred Menzel, Brochure about Orli Wald (PDF) Hannover Municipal Archive; retrieved 14 July 2011. és Milena Jesenskával. A körülmények különösen embertelenek voltak, és sok nő éhenhalt, betegségekben és a kiirtásba halt. Hosszú napokat kényszermunkán dolgozott. Buber-Neumann népszerűtlen volt a legtöbb nő körében, mivel a táborban befolyásos kommunista foglyok nem helyeselték, hogy tanúskodott a Szovjetunióban elszenvedett nehézségekről. Jesenská társasága jobbá tette az életét.

Később ezt írta:

Buber-Neumann adminisztratív munkakörben dolgozott a táborhoz tartozó Siemens gyárban, később pedig egy tábori tisztviselő, Johanna Langefeld ᛋᛋ-Oberaufseherin (SS-főfelügyelőnő) titkáraként. A második világháború végéig a táborban maradt. 1945. április 21-én Bubert 60 másik, szabadságlevelekkel rendelkező nővel együtt szabadon engedték. Az előrenyomuló szovjet csapatok elől menekülve a németországi Hannoverbe jutott, ahol táviratot küldött Palesztinában élő lányainak.

Under Two Dictators

A második világháború után Buber-Neumann elfogadta a Nemzetközi Mentő- és Segélyszervezet meghívását, hogy Svédországban éljen, ahol három évig élt és dolgozott. 1948-ban kiadta Fånge hos Hitler och Stalin: Als Gefangene bei Stalin und Hitler című művét ("Két diktátor alatt: Sztálin és Hitler foglya", amely németül és svédül, majd a következő évben franciául és angolul jelent meg). Barátja, Arthur Koestler unszolására beszámolt a gulagokban és a náci koncentrációs táborokban töltött éveiről. A Die Gazette azt írta ezekről a művekről, hogy "felrázták a háború utáni nyugat-németországi generációt, mert először és nagy részletességgel számoltak be a szovjet gulágról és a náci koncentrációs táborokról".

Kravcsenko-ügy

1949. február 23-án Buber-Neumann Párizsban tanúvallomást tett Viktor Kravcsenko, egy szovjet disszidens támogatására, aki a Les Lettres Françaises-t, a Francia Kommunista Párttal kapcsolatban álló francia magazint perelte rágalmazásért, mert az azzal vádolta, hogy kitalálta a szovjet munkatáborokról szóló beszámolóját. Buber-Neumann részletesen megerősítette Kravcsenko beszámolóját, és így hozzájárult a perben elért győzelméhez.

Antikommunizmus 1950-ben Buber-Neumann visszatért Németországba, és Frankfurt am Mainban telepedett le, mint megrögzött antikommunista. A következő három évtizedben folytatta az írást. Arthur Koestlerrel, Bertrand Russell-lel, Karl Jaspersszel, Jacques Maritain-nel, Raymond Aronnal, A. J. Ayerrel, Ignazio Silonéval, Nicola Chiaromonte-val és Sidney Hookkal együtt csatlakozott az antikommunista Kulturális Szabadságért Kongresszushoz.

1951-ben a Die Aktion politikai folyóirat szerkesztője lett. 1957-ben kiadta a Von Potsdam nach Moskau: Stationen eines Irrweges ("Potsdamtól Moszkváig: Egy tévelygő út állomásai") című könyvét. 1959-ben Koestler megkérte, hogy csatlakozzon hozzá alpbachi otthonában, hogy találkozzon Whittaker Chambersszel és feleségével, Esther Shemitzcel, miközben Európában jártak. 1959. június 24-én Chambers ezt írta levelében: Aztán K-nak az az ötlete támadt, hogy táviratot küldjön Greta Buber-Neumann-nak: „Komme schleunigst. Gute Weine. Außerdem, Whittaker C.”... Ott ültünk és beszélgettünk, nem csupán az életünk tapasztalatairól... Rájöttünk, hogy a mi fajtánkból, a régi aktivistákból, mi vagyunk szinte az egyetlen túlélők – a régi aktivisták, akik szókimondó, következetes forradalmárok voltak, és nem pusztán ügynökök.

1963-ban megjelentette ravensbrücki barátja, Milena Jesenská Kafkas Freundin Milena életrajzát. 1976-ban kiadta a Die erloschene Flamme: Schicksale meiner Zeit ("A kialudt láng: Korom sorsai") című könyvét, amelyben azt állította, hogy a nácizmus és a kommunizmus gyakorlatilag ugyanaz.

A kommunizmusról és a nácizmusról Buber-Neumann ezt írta:

Későbbi évei és halála Buber-Neumann politikai konzervatív lett, és 1975-ben csatlakozott a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU). 1980-ban Buber-Neumann megkapta Nyugat-Németország Érdemrendjét. 88 éves korában, 1989. november 6-án hunyt el Frankfurt am Mainban, három nappal a berlini fal leomlása előtt.

Öröksége Adeline Baldacchino költő ezt írta: Margarete Buber-Neumann-nak abban a szomorú kiváltságban volt része, hogy a 20. századot átívelően ő volt az egyetlen, aki nyilvánosan írásban tanúskodott mind a szovjet, mind a náci táborokban szerzett tapasztalatairól. A fiatal és buzgó kommunista, akit a sztálinista hatalmak „deviacionalizmussal” vádoltak, túlélte a szibériai Gulag három évét, hogy aztán a német-szovjet paktum után öt évre Ravensbrückbe deportálják. Túlélte, hogy fáradhatatlanul, keserűség és illúziók nélkül elmesélhesse, mit tesz a hatalom azokkal, akik birtokolják, és azokkal, akiket birtokol.

Tony Judt történész „korának legérdekesebb politikai írói, társadalmi kommentátorai vagy közéleti moralistái” között nevezte egy olyan listán, amelyen olyanok szerepelnek, mint Émile Zola, Václav Havel, Karl Kraus, Alva Myrdal és Sidney Hook. Judt azt írta, hogy ő írta az egyik legjobb egykori kommunista beszámolót, és Albert Camus, Ignazio Silone, Manès Sperber, Arthur Koestler, Jorge Semprún, Wolfgang Leonhard és Claude Roy. mellett sorolta fel.

Camila Loew írónő Buber-Neumannt választotta Ruth Klügerhez, Marguerite Durashoz és Charlotte Delbóhoz hasonlóan „fő tanúként”, akik „a történelem és az irodalom, illetve a fájdalom anyagisága ([a] test megtapasztalása) és szövegbeli ábrázolása közötti kapcsolatról elmélkednek”.

Művei

Von Potsdam nach Moskau: Stationen eines Irrweges (1957) Kafkas Freundin Milena – Mistress to Kafka: the life and death of Milena; introduction by Arthur Koestler (1966)

Kommunistische Untergrund. Ein Beitrag zur Geschichte der kommunistischen Geheimarbeit (1970) Dokumentation einer Manipulation (1972) Freiheit, du bist wieder mein ...: d. Kraft zu überleben (1978) Plädoyer für Freiheit und Menschlichkeit: Vorträge aus 35 Jahren – Janine Platten und Judith Buber Agassi (2000)

Megjegyzések

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Német kommunisták Kategória:Német írók Kategória:Gulag-táborban raboskodott személyek Kategória:Antikommunisták