Leó, románosan Leon Tomșa, Leon Vodă Havasalföld fejedelme volt 1629 és 1632 között.
Élete Leon Tomșa a hagyomány szerint a dinasztián kívüli VII. István moldvai fejedelem (uralkodott: 1563–1564) törvénytelen fia volt, bár kortársai alacsony származású kereskedő leszármazottjának tartották. 1629-ben a szultáni udvar (Oszmán Porta) befolyásos hivatalnokainak megvesztegetésével szerezte meg a havasalföldi trónt. Uralkodása alatt magas adókat vetett ki, hogy visszafizesse a trón megszerzéséhez felhasznált összegeket. Amikor a bevételek nem bizonyultak elegendőnek, a kis Havasalföld bojárait kötelezte a hiány megfizetésére is. Különösen kedvezett a „császárvárosi” görögöknek és levanteiaknak, ami feszültséget okozott a helyi nemességgel. A bojárok később azzal vádolták a görög (fánariota) tisztségviselőket, hogy figyelmen kívül hagyják az ország szokásait és elnyomó intézkedéseket vezetnek be.
1630-ban az elégedetlen bojárok I. Rákóczi György erdélyi fejedelem támogatását kérték. Bár diplomáciai levelezés zajlott közte és Leon Tomșa között, a konfliktust nem sikerült rendezni. 1631 júliusában az uralkodó kénytelen volt rendeleteket kiadni, amelyekben megpróbálta csillapítani az ellenállást: korlátozta a görögök befolyását, eltörölt bizonyos adókat, és megerősítette a bojárok hagyományos kiváltságait. 1632-ben erdélyi csapatok és a belső ellenzék egyesített erői betörtek Havasalföldre, de egy ideig még Leon Tomșa győzelmet aratott a bukaresti harcokban. A felkelők vezetői – köztük a későbbi fejedelem, Matei Basarab – Erdélybe menekültek.
Végül 1632 júliusában a Porta letette Leon Tomșát a trónról. Konstantinápolyba távozott, további sorsa ismeretlen.
Érdekesség, hogy az 1610-es években az egyik moldvai fejedelem, IX. István is VII. István fiának mondta magát, azaz Leó testvére / féltestvére lehetett, ha igaz volt a története.
Források Vasile Mărculeţ, Ion Stănel, George Marcu ş.a., Dicţionarul domnilor Ţării Româneşti şi ai Moldovei, Editura Meronia, Bucureşti, 2009
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek Havasalföldi fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája
Kategória:Havasalföldi fejedelmek Kategória:A 17. században elhunyt személyek