bélyegkép|jobbra|300px|A Florida kilépéséről szóló szecessziós határozat eredeti példánya (ma Florida Állam Könyvtára és Levéltára őrzi) A Floridai Köztársaság Florida állam szecessziós államalakulata volt 1861. január 10. és február 8. között, amely Amerikai Konföderációs Államok néven egyesült más déli államokkal, kiszakadva az Unióból, azaz az Amerikai Egyesült Államokból, amely egy négyéves polgárháborúhoz vezetett.
Florida volt sorrendben a harmadik szecessziós állam a Dél-karoliniai és a Mississippi Köztársaság után.
Előzmények Florida a déli államok közül a legkisebb népességgel bírt, 1860-ban 140 ezren lakták, közülük 44% volt a fekete rabszolgák aránya. Ugyanakkor az állam mezőgazdaságilag fontos élelmiszer-termelő terület volt és itt is húzóágazatnak számított a gyapottermelés. Az ültetvények nagy része az állam középső felére összpontosult.
Az 1850-es években a szecessziónak nem volt túlságosan nagy támogatottsága Floridában, sőt az akkori mozgalmak inkább elbuktak. Az évtized végére azonban felparázslottak az indulatok, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a központi kormányzatnak szándékában áll felszabadítani a rabszolgákat és nem teszik lehetővé Dél nyugati irányú terjeszkedését.
A kiválás Abraham Lincoln választási győzelmét követően Madison S. Perry kormányzó összehívta Florida népének konvenció-ját, amelyen az Unióból való kiválást vitatták meg, miután ezt Dél-Karolina, s később Mississippi is megtették.Journal of the Proceedings of the Convention of the People of Florida. Tallahassee, Office of the Floridian and Journal, printed by Dyke & Carlisle. 1861. pp. 3–5. Január 5-én McQueen McIntosh észak-floridai bíró egy sor határozatot terjesztett be, amelyek meghatározták a konvenció célját és a kiválás alkotmányosságát.
Az ülést a fővárosban, Tallahassee-ben tartották, amelyen egy külső küldött, Edmund Ruffin virginiai ültetvényes is az elszakadás mellett agitált. Őt megelőzően dél-karolinai és alabamai szecesszionisták jártak kampánykörúton Floridában.
A hatvankilenc jelenlevő közül ötvenegyen rabszolgatartók voltak, ugyanakkor csak heten voltak floridai születésűek.
A konvenció a Floridai Köztársaság megalakításáról és az Unióból való kiválásáról döntött már január 7-én: 62-en mellette, 7-en ellene szavaztak. A köztársaság megalakulását azonban csak három nappal később jelentették be hivatalosan. A nyilatkozat minden pontja a rabszolgasággal kapcsolatos, így sérelemként hozták fel, hogy Észak nem érvényesíti a területére szökött rabszolgák ellen hozott törvényt. Hivatkoztak továbbá John Brown 1859-es felkelésére, továbbá más abolicionistákra, akik hasonlóan Brownhoz radikális fellépést követeltek, a végső ok pedig a rabszolgaság-ellenes Lincoln megválasztása volt.
Az elszakadást ellenzők között volt Richard Keith Call, aki a szeminol háborúk veteránja volt és felháborodott a szavazás végeredményén, mondván, hogy ezzel a „poklok kapuit nyitották meg.” Az elszakadás-pártiak Call-t és a többi ellenzőt gúnyolódással illették, sőt állam-szerte előfordult, hogy elszakadást ellenzőket, esetleg keményebb Unió-pártiakat ért támadás, nem egy esetben meg is ölték néhányukat.
Északkelet-Floridában Duval és Nassau megyék szintén unionista érzelműek voltak és a polgárháború alatt igyekeztek támogatni a környéken harcoló északi csapatokat.
Bár a hivatalos kiválási határozatot már január 8-án megszövegezték, ám a floridai szecesszionisták egyelőre haboztak, mivel a szomszédos Georgiában és Alabamában is még zajlottak a konvenciók. Az épp leköszönő Perry, és a már új kormányzó John Milton, továbbá Jackson Morton és George Ward még módosításokat óhajtottak a rendeletben, de elutasították őket. Január 10-én életbe lépett a határozat, ezzel Florida Georgia és Alabama előtt vált ki. Az okmányt nyilvános ceremónia keretében ratifikálták, a főváros lakossága tűzijátékkal ünnepelt. Mississippi és Georgia vezetői táviratban közölték, hogy támogatják a floridai lépést.
Jegyzetek
Kategória:Rövid életű államalakulatok Kategória:Amerika történelmi államai Kategória:Florida történelme