Elizabeth Eaton Converse (született 1924. augusztus 3-án – eltűnt 1974. augusztus 10-én) amerikai énekes-dalszerző, akit leginkább Connie Converse néven ismerünk. Az 1950-es években New Yorkban tevékenykedett, akkori munkássága pedig az énekes-dalszerző zenei műfajának legkorábbi ismert felvételei közé tartozik. Zenei műveinek megírása előtt és után is oktatóként, íróként, a Far Eastern Survey (IPR, New York) szerkesztő-asszisztenseként, valamint a Journal of Conflict Resolution (Michigani Egyetem, Ann Arbor) szerkesztőjeként dolgozott.
1974-ben Converse elhagyta családi otthonát, hogy új életet kezdjen, és többé nem látták vagy hallottak felőle. Annak ellenére, hogy zenéje életében ismeretlen volt, munkássága elismerést váltott ki, miután 2004-ben egy rádióműsorban szerepelt. 2009 márciusában megjelent munkásságából egy válogatásalbum, a How Sad, How Lovely.
Élete Fiatalkora 1924. augusztus 3-án született a New Hampshire állambeli Laconiában. A szintén New Hampshire állambeli Concordban nevelkedett, szigorú baptista család középső gyermekeként; apja lelkész, anyja pedig "muzikális" volt, David Garland zenetörténész szerint. Három évvel idősebb bátyja Paul Converse volt, öt évvel fiatalabb öccse, Philip Converse pedig kiemelkedő politológus lett.
Converse a Concord Középiskolába járt, ahol búcsúbeszédet tartott, és nyolc tanulmányi díjat nyert, beleértve egy ösztöndíjat a massachusettsi Mount Holyoke Főiskolára. Két év tanulás után elhagyta a Mount Holyoke-ot, és New Yorkba költözött.
Pályafutása Az 1950-es években az Academy Photo Offset nyomdában dolgozott New York Flatiron negyedében. Először Greenwich Village-ben, majd Hell’s Kitchenben és Harlemben élt. Connie-nak kezdte hívatni magát, ezt a becenevet New Yorkban szerezte. Dalokat kezdett írni és előadni barátainak, gitáron kísérve magát. Ebben az időben kezdett dohányozni és inni, ami ellentétes volt vallási neveltetésével. Valószínűleg ennek eredményeként szülei elutasították zenei karrierjét. Úgy gondolták, hogy apja soha nem hallotta énekelni a halála előtt, de egy 1952-es családi látogatás magnófelvétele azt mutatja, hogy Converse énekelt apjának és anyjának a New York-i Grove Street-i lakásában.
1954-ben egy barátja arra biztatta, hogy lépjen fel egy zeneszalonban, amelynek házigazdája a grafikusművész és zenerajongó Gene Deitch volt, aki felvette az előadást. Converse egyetlen ismert nyilvános fellépése egy rövid televíziós szereplés volt 1954-ben a CBS The Morning Show-jában Walter Cronkite-tal, amelynek megszervezésében Deitch is segített. 1956-ban felvett egy albumot testvérének, Philipnek, a Musicks (Volumes I and II)-t. 1961-re Converse már teljesen frusztrált lett, miközben hiába próbálta eladni a zenéjét New Yorkban. Abban az évben a michigani Ann Arborba költözött, ahol testvére politikatudomány professzora volt a Michigani Egyetemen. Converse titkárnői állásban, majd 1963-ban íróként és főszerkesztőként dolgozott a Journal of Conflict Resolution című folyóiratnál.
Aktivizmus Aktivistaként való fellépése után éveket töltött olyan feljegyzések írásával, mint például a "FEDD" feljegyzése a rasszizmus ellen, és gondolatait a Képviselőház Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságáról (HUAC) tette közzé.
1968–69 körül Converse egy feljegyzést írt a People Against Racism fehér tagjaként. Hét és fél oldalas feljegyzésként íródott, „KÍSÉRLET AZ IDEOLÓGIAI KONZULTÁCIÓ FELÉ” címmel, öt, A-tól E-ig betűzött részre osztva. Az A rész az olyan „alapokat” tárgyalta, mint az „Én és a céljaim”, valamint olyan stratégiákat, mint „Valószínűleg nincs egyetlen „helyes módszer” a fehér rasszizmus elleni küzdelemre. Sem a rasszizmus, sem maga a társadalom nem ilyen egyszerű.” A B rész az alapokat bővítette. A C rész a „FEDD” rövidítését határozta meg: „Rájöttem, hogy a rasszizmus lényege a személyek és csoportok közötti kizsákmányoló dominancia/függőség 'befagyott' mintázata.”
Az összefoglaló úgy hangzik, mint egy kiáltvány a fehér rasszizmus felszámolására és a strukturális vagy intézményes elnyomó erők elleni küzdelemre, amelyek „a fekete emberek örökös vesztesként való státuszát tartják fenn a társadalmamban”.
Egy 2023-as New York Times cikkben, amelyben Converse-t Bob Dylanhez hasonló rejtett alakként ábrázolta, Howard Fishman életrajzíró ezt írta a Csendes-óceáni Ügyek Intézetében (Institute of Pacific Affairs) töltött időszakáról: „Converse asszony elvesztette az állását, amikor az intézet az antikommunista képviselőház Amerika-ellenes Tevékenységekkel Foglalkozó Bizottságának célkeresztjébe került.” Fishman Converse-ről szóló életrajzában, a To Anyone Who Ever Asks (2023) című könyvben publikált gondolatai a kollégáit – köztük Owen Lattimore-t, a Pacific Affairs (az intézet által kiadott folyóirat) szerkesztőjét – célba vevő boszorkányüldözésről szólnak, akit Joseph McCarthy azzal vádolt, hogy „Észak-Amerika vezető szovjet ügynöke”.The IPR was investigated by the Senate Internal Security Subcommittee (SISS), Chaired by Senator Pat McCarran, a close ally of McCarthy. See: Institute of Pacific Relations : hearings before the United States Senate Committee on the Judiciary, Subcommittee To Investigate the Administration of the Internal Security Act and Other Internal Security Laws, Subcommittee Investigating the Institute of Pacific Relations, Eighty-Second Congress, first session, part 1. (1951) Fishman, Converse-t idézve, ezt írja: Egy szörnyű paradoxonokkal teli nemzetté váltunk: hisztéria és közöny, tévhitekkel átszőtt írástudás, demokrácia zsarnokságba burkolózva, a félelem által letaglózott merészség. Nem kételkedem a kimenetelben, de rettegek a köztes időszaktól.
Magánélete Converse zárkózott a magánéletével kapcsolatban. Deitch elmondása szerint a magánéletével kapcsolatos kérdésekre kurtán „igen” vagy „nem” válaszokkal válaszolt. Mind Deitch, mind Connie testvére, Philip azt mondta, lehetséges, hogy leszbikus volt, bár Deitch soha nem erősítette meg vagy cáfolta ezt az elképzelést. We Lived Alone: The Connie Converse Documentary, directed by Andrea Kannes. Unokaöccse, Tim Converse azt mondta, hogy nincs bizonyíték arra, hogy valaha is romantikus kapcsolatban lett volna. Családja megjegyezte, hogy Connie Michiganben töltött időszakának vége felé nagyobb mértékben dohányzott és ivott.
Eltűnése 1973-ra Converse kiégett és depressziós lett. A Journal of Conflict Resolution szerkesztősége, amely oly sokat jelentett neki, 1972 végén a Yale-re költözött, miután a tudta nélkül "elárverezték". Kollégái és barátai összeadták a pénzüket, hogy hat hónapos angliai utat biztosítsanak neki abban a reményben, hogy javítanak a hangulatán, de sikertelenül. Édesanyja kérte, hogy csatlakozzon hozzá egy alaszkai útra, és Converse vonakodva bár, de beleegyezett. Úgy tűnik, az utazással kapcsolatos elégedetlensége is hozzájárult ahhoz, hogy úgy döntött, eltűnik. Körülbelül ekkor közölték Converse-szel az orvosok, hogy méheltávolításra van szüksége, és ez a hír láthatóan teljesen lesújtotta.
1974 augusztusában, napokkal 50. születésnapja után, Converse egy sor levelet írt családjának és barátainak, melyekben felvetette szándékát, hogy új életet kezd New Yorkban. Howard Fishman szerint, aki az életrajzát is írta (címét egy begépelt és az irattartó szekrényében hagyott levél után kapta), mindegyiket kézzel írta:
BÁRKINEK, AKI VALAHA KÉRDEZI: (Ha már régóta nem hallottak felőlem)
Ez a vékony, kemény alréteg az összes búcsúüzenetem alatt, amit valószínűleg küldtem: engedjetek el, hadd menjek, hadd legyek, ha tudok, ne legyek, ha nem tudok. Évek óta szeretetteljes gondoskodás tárgya vagyok Ann Arbor-i rokonaim és számos barátom számára; nemcsak anyagi, hanem lelki támogatást is kaptam tőlük; számos erőfeszítést tettem ebben a jóindulatú helyzetben, hogy új kapaszkodót kapjak a nyüzsgő világban. Kudarcot vallottam.
...A kétségbeesett angliai repülőút utáni hónapokban rájöttem, hogy az új személyes gyengeségeim még mindig makacsul jelentkeznek. Küzdöttem ugyan, de kitartottak.
...Ahhoz, hogy mindezt túléljem, arra számítok, hogy vissza kell sodródnom a huszadik huszadik másik felén keresztül, amit már elég jól ismerek, a századik huszadikba, amiről csak hallottam. Lehet, hogy túlélek ott jó néhány évig – ki tudja? De megérted, hogy ezt nem ártalmatlan esernyő nélkül kell megtennem. Az emberi társadalom lenyűgöz és ámulattal tölt el, és bánattal és örömmel tölt el; egyszerűen nem találom a helyem, ahol bekapcsolódhatnék.
Engedj hát el, kérlek; és fogadd el köszönetemet azokért a boldog időkért... Mindenkinek adósa vagyok.
Egy másik, Philipnek írt levelében Converse egy csekket is mellékelt, valamint egy kérést, hogy győződjön meg arról, hogy a nő egészségbiztosítása ki van fizetve és jó állapotban van a távozását követő egy bizonyos ideig, de egy bizonyos napon szüntesse be a biztosítás kifizetését.
Converse-től azt várták, hogy csatlakozzon egy éves családi kiránduláshoz egy tóhoz, de mire a levelek megérkeztek, bepakolta a holmiját a Volkswagen Bogárjába és elhajtott, hogy soha többé ne halljanak felőle. Eltűnése utáni életének eseményei máig ismeretlenek. Néhány évvel a távozása után valaki azt mondta a testvérének, hogy látta az "Elizabeth Converse" nevét egy telefonkönyvben Kansasben vagy Oklahomában, de a testvér soha nem követte a nyomot.
Körülbelül tíz évvel az eltűnése után a család magánnyomozót fogadott abban a reményben, hogy megtalálják. A nyomozó azt mondta nekik, hogy még ha meg is találja, joga van eltűnni, és nem hozhatja vissza. Ezt követően a család tiszteletben tartotta a távozásáról szóló döntését, és felhagyott a keresésével.
Öröksége 2004 januárjában Deitch – aki akkor már 80 éves volt, és 1959 óta Prágában élt – meghívást kapott David Garland, New York-i zenetörténésztől, hogy szerepeljen a WNYC rádióműsorában, a Spinning on Air-ben. Deitch lejátszott néhány Converse-felvételt, amelyeket orsós magnón készített, köztük Deitch "One by One" című dalát is. Garland két hallgatója, Dan Dzula és David Herman, arra inspirálódtak, hogy további Converse-felvételeket keressenek. Két forrást találtak Converse zenéjéhez: Deitch prágai gyűjteményét és egy Ann Arbor-i irattartó szekrényt, amelyben a Converse által Philipnek küldött felvételek voltak az 1950-es évek végéről. 2009 márciusában a Lau Derette Recordings kiadta a How Sad, How Lovely című albumot, amely 17 Converse-dalt tartalmaz. Ugyanebben a hónapban a Spinning on Air egy órás különkiadást sugárzott Converse életéről és zenéjéről. Garland Philip Converse felvételeinek és Amber Benson színésznő által felolvasott leveleinek felhasználásával feltárta az eltűnését övező rejtélyt.
2015-ben a Squirrel Thing Recordings kiadta a How Sad, How Lovely című albumot 18 számos bakelitlemezen, a Captured Tracks kiadóval együttműködve. Az album kedvező kritikákat kapott, többek között Randall Roberts, a Los Angeles Times zenekritikusától is, aki ezt írta: „Az elmúlt évtizedben kevés újrakiadás ragadott meg olyan folyamatos, örömteli szeretettel, mint a How Sad, How Lovely.” Az ausztrál énekes-dalszerző, Robert Forster úgy jellemzi az albumot, mint „a dalszöveg és a dal között mély és csodálatos kapcsolatot teremt, amely lehetővé teszi számunkra, hogy belépjünk egy rendkívüli nő világába, aki a huszadik század közepén New Yorkban él.”