Bohorodcsani (, lengyelül: Bohorodczany) település Ukrajnában, az Ivano-frankivszki terület Ivano-Frankivszk járásban. A Bisztricja-Szolotvinszka folyó mentén, a területi székhelytől, Ivano-Frankivszktől 16 km-re fekszik. Bohorodcsani község székhelye.
Történelem Alapításának ideje nem ismert, először 1441-ben említik egy összeírásban, név szerint említve bizonyos bucsacsi Jan, azaz Jan Buczacki-Litwinowskit, Trembowla (ma Terebovlja) falu sztarosztáját. A 15. század második felétől a helyi birtok a Potocki családhoz tartozott. 1691-ben Konstancja Potocka (született Truskolaska), a falu tulajdonosa, Dominik Potocki özvegye, római katolikus templomot és plébániát alapított ott, amely körül több lengyel kisnemes és kézműves telepedett le. 1742-ben a fatemplomot egy tartósabb építmény váltotta fel, amelyet Stanisław Kossakowski alapított, és amely a Szűz Mária kultuszának szentelte. 1765-ben az új templomot a domonkos-rendnek adományozták, amelynek szerzetesei kolostort alapítottak.
A 18. század első felében a város környékén paraszti felkelők (ún. opriskik) működtek, akik feltehetően Oleksza Dovbus vezetésével 1744-ben foglalták a bohorodcsani várat, számos fegyvert zsákmányoltak, és megsemmisítették az adónyilvántartásokat és a bérleti szerződéseket. 1786-ban a városban 314 állandó épület és lakos volt.
Lengyelország felosztása után a város a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia része lett. A 19. században a város mind a három fő lakoscsoport – zsidók, ukránok és lengyelek – intenzív társadalmi és gazdasági tevékenységének színhelye volt. Már 1770-ben alapítottak lengyel nyelvű gimnáziumot, majd 1785-ben zsidó Hertz Homberg iskolát, 1789-ben pedig állami támogatású német nyelvű gimnáziumot. 1848-ban 29 helyi ukrán alkotta meg a Russzka Rada (Rutén Tanács).
Az első világháború után a város rövid ideig a Nyugat-Ukrán Népköztársaság alá tartozott, de 1919-ben átvette az újjászületett Lengyelország. A helyi élet virágzott egészen a második világháborúig. A várost egy község székhelyévé tették. 1929-ben megalakult a Gmilut Haszadim jóléti egyesület a városban.
A náci-szovjet közös invázió után a németek elfoglalták a várost, és a helyi ukrán rendőrség támogatásával megölték a helyi zsidókat. 10–20 fős csoportokban vitték őket egy lőtérre, és kivégezték őket. A háború után a várost elfoglalta a Szovjetunió, majd nem sokkal később az Ukrán SZSZK-hoz csatolták.
A szovjet időszakban, 1947-ben szervezték meg az Ivan Frankóról elnevezett kolhozt. 1957-ben élelmiszeripari kombinátot hoztak létre, amely húskészítményeket, péksüteményeket és üdítőitalokat gyártott. Később egy hordókészítő üzem is megnyílt. 1962-ben jött létre a Koopvzuttya nevű üzem, amely cipőket gyártott. 1968-ban varroda és kötöttáru gyártó üzem nyílt, 1970 januárjától megkezdte működését a helyi téglagyár.
1991 óta Ukrajna része.
2020. július 18-ig a település az 1940-ben létrehozott Bohorodcsani járás székhelye volt. A közigazgatási egységet az ukrajnai közigazgatási reform során 2020 júliusában megszüntették és az újraszervezett Ivano-frankivszki járáshoz csatolták.
2024. január 26-ig Bohorodcsani városi típusú településnek volt kijelölve. Ezen a napon új törvény lépett életbe, amely eltörölte ezt a státuszt, és Bohorodcsani vidéki településsé vált.
Zsidóság Bohorodcsani jiddis nevén is ismert, Brotchin (בראטשין). A zsidó élet első kézből történő leírása Bohorodcsaniban a második világháború előtti Mark Hasten önéletrajzában található, aki ott nőtt fel.
Nevezetes személyek Itt született Anton von Kalik (1818-1866), osztrák katonatiszt, kémfőnök Grexa Liliána (1978) magyarországi ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló
Fordítás
Jegyzetek
Források
Kategória:Az Ivano-frankivszki terület települései