Emánuel, románosan Manole Giani Ruset, olaszosan Emmanuele Gianni-Rosetti Fanarióta fejedelem volt, aki az Oszmán Birodalom szolgálata után Havasalföld hospodárja lett 1770–1771 között, majd Moldváé 1788–1789 között.
Élete Emanuel Giani Ruset egy görög pap, Ioannis Giannis (vagy Tzanis) és Euphrosine Ruset fia volt, aki Antonie Ruset moldvai fejedelem (uralkodott: 1675–1678) dédunokája volt. Neve olaszos formája feltehetően írnoki hagyományból ered; a fanarióta elit tagjai – mint dragománok (a „Fényes Porta” tolmácsai) – több nyelvet beszéltek, és gyakran latinosították vagy franciásították nevüket. Felemelkedését anyai családjának köszönhette, amely kapcsolatban állt a Mavrocordato, Caradja és Soutzo fanarióta fejedelmi családokkal, és amelynek nevét – tekintélye miatt – saját nevéhez is hozzátette. Különböző hivatalokat töltött be, többek között Mare Spătar („hadügyminiszter”) 1767-ben, és Mare Postelnic (Moldvában, 1760 körül, belügyi és igazságügyi tisztség) pozíciókat.
1770 májusától 1771 októberéig Havasalföld fejedelme volt az orosz katonai megszállás idején, amely az 1768–1774-es orosz–török háborúhoz kapcsolódott. 1788 májusában Moldva fejedelmévé nevezték ki, miután Alexandre Ypsilántist leváltották. Második uralkodása 1789 márciusában ért véget, amikor a Moldvát osztrák és orosz csapatok szállták meg az 1787–1792-es orosz–osztrák–török háború során.
Ezt követően Herszonba (Új-Oroszországba) vonult vissza, ahol 1794-ben halt meg. A város Szent Katalin-székesegyházában temették el.
Házassága és utódai
Emánuel feleségül vette Ralitsa Ghicát, Grigore Ghica fejedelem nővérét, akitől egy leánya született: Smaranda
Fordítás
Források Alexandru Dimitrie Xenopol Histoire des Roumains de la Dacie trajane : Depuis les origines jusqu'à l'union des principautés. E Leroux Paris (1896) Alexandre A.C. Sturdza L'Europe Orientale et le rôle historique des Maurocordato (1660-1830). Librairie Plon Paris (1913). Nicolae Iorga Histoire des Roumains et de la romanité orientale. (1920) Constantin C. Giurescu & Dinu C. Giurescu, Istoria Românilor Volume III (depuis 1606), Editura Științifică și Enciclopedică, Bucarest, 1977. Mihail Dimitri Sturdza, Dictionnaire historique et généalogique des grandes familles de Grèce, d'Albanie et de Constantinople, M.-D. Sturdza, Paris, chez l'auteur, 1983. Jean-Michel Cantacuzène, Mille ans dans les Balkans, Éditions Christian, Paris, 1992. () Gilles Veinstein, Les Ottomans et la mort (1996) (). Joëlle Dalegre Grecs et Ottomans 1453-1923. De la chute de Constantinople à la fin de l’Empire Ottoman, L’Harmattan Paris (2002) (). Jean Nouzille La Moldavie, Histoire tragique d'une région européenne, Ed. Bieler (2004), (). Traian Sandu, Histoire de la Roumanie, Perrin (2008).
Kapcsolódó szócikkek Moldvai fejedelmek listája Havasalföldi fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája
Kategória:Moldvai fejedelmek Kategória:Havasalföldi fejedelmek Kategória:1794-ben elhunyt személyek