Benke László (Bodvica, 1914. augusztus 22. – Budapest, 1999. január 7.) magyar pedagógus, iskolaigazgató, helytörténész, múzeumalapító.
Életpályája A négy polgárit szülővárosában végezte el. 1928–1933 között Csurgón, az állami tanítóképzőben tanítói diplomát kapott. Először takarékpénztári kishivatalnok volt, majd 1938-tól a nagykállói római katolikus iskola kisegítő tanára volt.
1945-től az iskola igazgatója volt. 1948-tól az államosított iskola igazgatója lett. Közben újabb szakképesítést szerzett; s biológia-földrajz szakfelügyelővé nevezték ki. 1947-ben a néprajzi és régészeti gyűjtő és kutató munkájáért a nyíregyházi Jósa András Múzeum oklevelet adományozott neki.
1951-től Révfülöpön az általános iskola tanára volt. 1953–1954 között a biológia-földrajz szakterület megyei szakfelügyelője volt. 1954-től a révfülöpi általános iskola igazgatója volt.
1991-ben honismereti gyűjteményét Révfülöpnek adta; ebből helyi múzeumot alapítottak, amely napjainkban is működik.
Munkássága Honismereti, helytörténeti kutatói munkásságát Nagykállón kezdte. Révfülöpön a Káli- és Nevegy-völgyi települések múltját kutatta, s tárgyi emlékeit, értékeit mentette. Pöltenberg Ernő, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Lóczy Lajos, Szontagh Tamás, Sebestyén Gyula, József Attila, Radnóti Miklós, Egry József és a Pauler család dokumentumait, tárgyait, emlékeit gyűjtötte és publikálta. Az iskolai honismereti szakkörben megindított gyűjtés eredménye az 1960-as évek közepére már híres révfülöpi honismereti gyűjtemény lett. A gyűjtés, kutatás és múzeumszervezés mellett az 1980-as évek végére több ezer oldalnyi kéziratban foglalta össze munkásságát.
Családja Szülei: Benke István és Horváth Mária voltak. 1942. március 19-én, Kiskállóban házasságot kötött Plávenozky Erzsébettel.Házasságkötése bejegyezve a nagykállói állami házassági akv. 2/1942. folyószám alatt.
Temetése a hévízi temetőben történt.Veszprémi Napló, 1999. február 6-i száma
Művei Tauschek Jenő élete (Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok. Veszprém, 1972, 75–78.) Kisfaludy emlék Révfülöpön (Napló, 1973. május 9., 4.) Amit nem gyűjtenek össze, az elvesz (Honismeret, 1976. 2–3., 100.) Révfülöp-Zánka földrajzi nevei (Veszprém megye földrajzi nevei. 1. A tapolcai járás. Budapest, 1982, 199-202.; 152-155.) Gyökerek ezek itt… (Révfülöp, 1996)
Díjai Munka Érdemrend arany fokozata (1973) Honismereti munkáért emlékérem (1980) a TIT aranykoszorús jelvénye az Országos Honismereti Akadémia Emléklapja (1993)
Emlékezete Emlékét a révfülöpi honismereti gyűjtemény, valamint több száz, nyomtatásban megjelent cikke és tanulmánya, jelentős kézirathagyatéka őrzi.
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 Helyismeret.hu Veszprém megyei életrajzi lexikon P. Miklós Tamás: Benke László (Honismeret, 1999. 3. 110-111.)
További információk Arcképek a mából: Benke László révfülöpi igazgató (Magyar Hírek, 1971. szept. 4., 6.) Márkus Zoltán: Benke László (Megyei Pedagógiai Híradó, 1982. 4., 25-30.) Tölgyesi József: Benke László (Veszprém, 1991; életút és bibi.)
Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Magyar biológiatanárok Kategória:Magyar földrajztanárok