Berente István (Gödöllő, 1887. augusztus 29. – Gödöllő, 1958. augusztus 13.) magyar orvos, helytörténetkutató.

Életpályája Középiskoláját és egyetemi tanulmányait a fővárosban végezte el. 1910-ben a budapesti tudományegyetemen orvosi diplomát szerzett. 1913-ban Gödöllőn telepedett le.

1920-tól ügyvezető községi orvosként praktizált. 1924–1946 között a gödöllői premontrei rendház, konviktus és gimnázium orvosa, és az iskola egészségtan tanára volt.

1940–1941 között a Gödöllői Hírlapban részletekben jelentette meg Tanulmányok Gödöllő és környékének történetéből című tanulmányát, amelyben az 1867. évi kiegyezésig követi nyomon a város történetét. 1942-ben egyházművészeti és Történeti Múzeumot hozott létre a gödöllői Grassalkovich-kastélyban.

1950-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem orvosa volt. 1958-ban nyugdíjba vonult.

Munkássága Aktívan részt vett Gödöllő közéletében; tagja volt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége gödöllői fiókja és az 1871-ben alapított Gödöllői Kaszinó tisztikarának. Horthy Miklós, a kastély akkori használója biztosította a helyiségeket, a Magyar Nemzeti Múzeum vitrinekkel, Pest vármegye anyagi támogatással, a koronauradalom és a község tárgyakkal támogatta a múzeum létrejöttét. A gyűjtemény a második világháború alatt megsemmisült.

Sírja Gödöllőn található (Jobb IV. 10. sor 2/A-B–6032.).https://godolloihirek.hu/tartalom/vedettsiroklistajagodollo.pdf

Művei Gödöllő egészségügyi viszonyai (in: Hovhannesian Eghia: Gödöllő a múltban és most. Gödöllő, 1933. 87-95.) Tanulmányok Gödöllő és környékének történetéből (tanulmány, 1940–1941)

Díjai Signum Laudis a Károly csapatkereszt a II. osztályú vöröskereszt

Emlékezete bélyegkép|jobbra|300px|Berente István emléktáblája Dr. Berente István községi orvos emléktáblája az egykori lakóháza helyén álló épület falán, a Gödöllő, Dózsa György út 30. számú házon látható. A táblát a Dr. Lumniczer Sándor Alapítvány helyezte el a doktor születésének 120. évfordulóján, 2007-ben.A község polihisztor orvosa

Jegyzetek

Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 A magyar társadalom lexikonja Keresztény magyar közéleti almanach

További információk Egyházművészeti Múzeum Gödöllőn (Gödöllői Hírlap, 1942. szeptember 27. 1.)

Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Gödöllőiek