bélyegkép|A Hidropata, az 1. sz.-ból 1879. január 22. Émile Goudeau-val, az alapítóval, akit Georges Lorin, Cabriol néven karikatúrázott A Hidropaták egy párizsi irodalmi klub volt, amelyet Émile Goudeau költő és regényíró alapított, és amely 1878 és 1880 között, majd rövid ideig 1884-ben létezett.
A klub története Az 1870-es francia–porosz háború után számos irodalmi klub alakult Párizsban, amelyek fennállásuk időtartama és jelentőségük tekintetében nagy eltéréseket mutattak. A Hidropaták Klubja volt az egyik legjelentősebb, mind fennállását, mind a résztvevő művészeket tekintve.
A klubot Émile Goudeau alapította 1878. október 11-én. Ő választotta a Hydropathes nevet (etimológiailag: „vízkórosok, akiket a víz megbetegített”), talán Joseph Gungl Die Hydropathen című keringőjéből, amelyet kedvelt. bélyegkép|Georges Lorin Achille Mélandri karikatúrája a Les Hydropathes újságban (1879. június 25., n⁰ 12) Az is lehetséges, hogy ez egy szójáték az alapító nevével. Goudeau, vagyis „a víz íze ”, azoknak, akik nemigen szeretik a vizet... ez adja a „hidropaták” nevet.
— „Miért választotta a cége a Hydropathe nevet?”, kérdezték az egyik kollégánktól : — Mert Goudeau-val dolgozik, és az Hôtel Boileau-ban tartja az üléseit
Végül, ironikus utalás lehet a hidrára, arra az állatra, amelynek a feje visszanő, amint levágják, legyen az akár a „Forradalom hidrája” az „Anarchia hidrája” vagy komolyabb értelemben, „a polgári konvenciók hidrája”.
A klub elsődleges célja az irodalom, azon belül is különösen a költészet ünneplése volt. A résztvevők a péntek esti üléseken hangosan szavalták verseiket vagy prózájukat a közönség előtt. De a tagok azt is kijelentették, hogy elutasítják a vizet mint italt, a bor javára. Charles Cros írta :
Hidropaták, énekeljünk együtt A likőrök nemes dala.
A klub nagyon sikeres volt. Az első alkalomtól kezdve 75 ember gyűlt össze, később pedig már 300-350-en. Ez a siker nagyrészt az elnöknek és szervezőnek, Émile Goudeau-nak volt köszönhető, de a hatóságok bizonyos fokú támogatásának és a regisztráció egyszerűségének is. Aki csatlakozni kívánt, annak a kérelmében az elnöknek meg kellett említenie, hogy tehetséges az irodalomban, a költészetben, a zenében, a deklamációban vagy bármely más művészetben,Cf. . Az ezt követő hónapokban számos franciaországi és belga újságcikk közölt dicsérő beszámolókat a Hidropaták Klubjának találkozóiról, és a Goudeau által alapított, azonos nevű folyóirat is megjelent 1879 januárjától. A klub alapítványát ott a következőképpen mutatták be. :A magazin 1879 januárja és 1880 májusa között 32 számot jelentetett meg. Klubtagok átírt beszédeit, verseit és monológjait tartalmazta, és minden számban egy, a csoporthoz közel álló személyiség portréja szerepelt (André Gilltől Sarah Bernhardtig és Charles Cros-tól Alphonse Allais- ig), aki karikatúraként jelent meg a borítón, leggyakrabban Cabriol, Georges Lorin álnéven rajzolta őket, és akiről egy dicsérő cikk is született a 2. oldalon. Később egy másik magazin, a Tout-Paris váltotta fel, amely rövid életű volt (5 szám 1880 májusa és júniusa között).cf. .
A klub először egy kávézóban találkozott a Latin negyedben (a Café de la Rive Gauche -ban, a Rue Cujas és a Boulevard Saint-Michel sarkánCf. .), majd a környék számos más helyszínén, köztük a Café de l'Avenirben a Place Saint-Michel 1. címen Paris des avant-gardes, RUSTENHOLZ Alain, Parigramme, 2004, , p.132 és a Salle de l'Hermitage-ban a Rue Jussieu 29. szám alatt, mivel a szomszédokat zavarta a zaj. A klub 1880 -ban eltűnt, miután Jules Jouy, Sapeck és Alphonse Allais trió petárdákat és tűzijátékokat gyújtott, és ezzel sorozatosan rendzavarásokat okozott. De már a következő évben a Hydropaths klub korábbi tagjainak többsége ismét találkozott Rodolphe Salis Chat Noir nevű éttermében, amely 1881 decemberében nyílt meg.
Több korábbi hidropata is csatlakozott egy másik csoporthoz 1881-ben, az Hirsutes-hoz, amelynek elnökét, Maurice Petit-t később Goudeau váltotta fel. Az Hirsutes csoport 1884 februárjában feloszlott. Ezután Hydropathes néven újjászületett, de ugyanazon év júliusában beszüntette tevékenységét. A Jobb Part kávézói, különösen a Le Chat noir, felváltották a Bal Part kávézóit mint a bohém diákok kedvelt találkozóhelyei..
Az egykori hidropaták 1928-ban ismét találkoztak Jules Lévy, az Incoherent Arts korábbi alapítójának meghívására, hogy megünnepeljék a csoport ötvenedik évfordulóját a Sorbonne-on. Az ünnepségen 54 egykori tag vett részt, és a Le Figaro megjelent cikk is megjelent róla.
1978. október 17-én naplójábanPaul Léautaud a rá jellemző stílusban írja le ezt a találkozót: „Semmi érdeklődés. Ezek a viccek mind nagyon megöregedtek. Gyönyörű vers Goudeau-tól. A Szörnyetegek bosszúja, ahogy Silvain elmesélte, kissé melodramatikus volt. Jules Lévy beszédével kezdődött, amelyben a hidropatákról, a halottakról és a kevés túlélőről számolt be. Madame Tailhade két sorral előttem ült. Lévy kimondta Tailhade nevét. Azonnal felvette a lornyonjját, hogy kövesse a mesét… De alighogy felemelte a tekintetét, vége is volt. Lévy csak a nevet ejtette ki. A lornyon visszaesett.”
Hidropátiás személyiségek
Egyéb egyesületek Több hivatalos egyesület (1901-es törvény) is név szerint tisztelgett a hidropaták előtt. 2010 óta a Montmartre-ról és környékéről származó művészek egy csoportja újraéleszti a hidropátiás hagyományt, a bor és az irodalom szeretetét zenei, filmes és fényképészeti alkotások, design és partik szervezésével. Önmagát „…egy « -ként definiálja.«művészeti és ünnepi kollektíva Az Émile-Goudeau téren rendszeresen « ismerkedtek meg elhunyt elődeikkel, és úgy döntöttek, hogy továbbviszik ezt a fáklyát, amely sajnos a XIX század óta kialudt.
Périgueux-ben 2001-ben létrejött egy költői egyesület, amely a périgueux-i Émile Goudeau gondolataihoz fűződő kapcsolatát vallja magát. A Périgueux-i Hidropaták. A Périgueux-i Hidropaták élén Maurice Melliet költő, grafikus áll, és minden hónapban kiadják az illusztrált Hydropaths Journal című folyóiratot, amely a ... számában megjelent 1. szám óta gyűjti a beküldött anyagokat. A legjobb verseket a helyi szerzők havi találkozóin szavalták el. 2025-re több mint 5000 vers jelent meg. A közreműködők között volt Thierry Bacofin, Nathalie Hardouin, Frank Trémoulinas, Jean-Pierre Doche, Jean-Claude Lemoine, José Correa illusztrátor és író, Pierre Mullon, Zoubir Sayad, Jean-François Monteil, Jean-Claude Lemoine, Jean-Claude Allard, Roland Debord, Daniel Malbranque, Patricia Foube, valamint Bruno Blum zenész, illusztrátor és író. A Périgueux-i Hydropaths Club sikeresen petíciót nyújtott be a városhoz, hogy nevezzék el róluk a Place Émile-Goudeau-t a Périgueux-i Rue Saint-Front utcán.
Jegyzetek
Fordítás
Bibliográfia L'Hydropathe, 1–37. szám, Slatkine újranyomatok, Genf, 1971 Maurice Donnay, A fekete macska körül, Grasset, Párizs, 1926 (újrakiadta a Grasset, 2017). Émile Goudeau, Dix ans de bohème (1888) című, Michel Golfier és Jean-Didier Wagneur által Patrick Ramseyer közreműködésével készült kritikai kiadása, Goudeau szövege mellett közölte az eddig ismeretlen előeredetieket, valamint számos, a klubbal és kiadványaival, valamint a Hirsutes klubbal és a luteciánus társaságokkal kapcsolatos dokumentumot (Champ Vallon, coll. " 19. század század ", 2000 574 o. ( ISBN-szám) <span class="nowrap">9782876732872</span> ) . Daniel Grojnowski, A modern nevetés kezdetén: A tréfamester szelleme, José Corti, Párizs, 1997, 329 o. ( ISBN-szám) <span class="nowrap">2-7143-0615-2</span> ) . Raymond de Casteras, A fekete macska előtt. A hidropaták, 1878-1880, Párizs, Albert Messein, 1945. Denis Saint-Amand, Csoportos nevetés és kis sajtó A hidropata ", a Médias 19-én, 2017-ben.