Stjepan Polje település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 38, közúton 46 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 8 km-re nyugatra, a Trebava-hegység középső részén, a Spreča-folyó völgyétől északra, 160-400 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1 A település a következő falvakvól áll: Dživraci, Potok Mahala, Hadžići, Jahići, Husići, Mejremići, Hodžići, Muratovići, Mustafići, Dedići, Avdići, Memići, Polje, Bare, Ibrahimovići, Džebe és Luke.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20-25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0-5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb303Bosnyák32943448Horvát00Jugoszláv180Egyéb515Összesen33473466
Története Középkor Stjepan Polje egy nagyon régi település, amely valószínűleg már a középkorban is létezett. Egy a helyiek körében elterjedt legenda szerint, amelyet a híres tuzlai etnológus, Salih Kulenović jegyzett fel István Tamás bosnyák király birtoka volt itt. E legenda szerint a mai Stjepan Polje falu alatt, egy Crkvina nevű dombon állt István Tamás (Stjepan Tomašević) temploma, és ott, a folyó túloldalán, piac is volt. Hasonló legendát jegyeztek fel Stjepan Poljében a 19. század végén (pontosabban 1896-ban).
Mindenesetre, ez a település már nagyon korán megjelenik az oszmán dokumentumokban. A legrégebbi török dokumentumcsoportban (az 1528-as, 1533-as és 1548-as összeírásokban) Stipana Polje néven szerepel. Az 1528-as összeírás szerint Stipana Poljében élt Radoj Dobrašina és testvére, Stipan (Stipko), valamint Grgur Radica és fia, Stipan.
A. Handžić szerint Stjepan Poljét 1528-ig vlachok lakták, akárcsak az akkori Gračanica falut, ahol vasbánya volt, Sokol városát, valamint Drenovac, Orahovica, Gornja Lohinja, Donja Lohinja, Brijesnica és Klokotnica falvakat.
Miután a boszniai középkori királyság 1463-ban a törökök kezére került, a magyarok a Spreča-folyótól északra megalapították az úgynevezett Szreberniki bánságot, amelynek központja Srebrenik városában volt. Ez ütközőzóna volt az előrenyomuló törökök és a török inváziótól veszélyben lévő Magyar Királyság között. A Szreberniki bánság magában foglalta Srebrenik, Gradačac, Sokol várait, valamint a Gračanicai bányákat és környéküket. A bánságot a magyar király által kinevezett bánok irányították. Ezeket a magyar birtokokat a törökök végül 1520-ban foglalták el. Istvánfi Miklós magyar történész szerint Sokol várának magyar helyőrsége felégette a várat és északnyugatra vonult vissza.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 122 háztartása és 610 lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 153 háztartást, 880 muszlim és 17 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 82. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. 1943-tól a háború végéig Gračanica környékét többször is elfoglalták a partizánok, majd az usztasák és a német erők kezére került, és a lakosok nagy része a partizánokkal együtt távozott. Végül 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok. A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
A boszniai háború közeledtével 1991 végétől Stjepan Polje és környéke egyre feszültebb biztonsági helyzetbe került. 1992 tavaszán a település bekapcsolódott a Gračanica térségének védelmi rendszerébe, és megszerveződött a helyi területvédelmi alakulat (Teritorijalna odbrana). A falu fontos stratégiai szerepet kapott, mivel a frontvonal közelében helyezkedett el, és több irányból is fenyegetés érte. 1992. május 25-én zajlott le a Zečev gaj-i csata, amelyben Stjepan Polje lakói és egységei is részt vettek. A harcok során a Gračanica környéki védelmi erők súlyos veszteségeket szenvedtek, és több helyi harcos is elesett vagy megsebesült. A csata után a térségben tovább folytatódtak a kisebb összecsapások és a folyamatos katonai készültség. Stjepan Polje a háború alatt részben frontközeli, részben hátországi szerepet töltött be, miközben a civil lakosság is aktívan részt vett a védelemben. A helyi válságstáb és az önkormányzati struktúrák koordinálták a katonai és civil tevékenységeket. 1992 és 1995 között a település menekülteket is befogadott, és jelentős logisztikai támogatást nyújtott a környező egységeknek. A háború végére Stjepan Polje a Gračanica védelmi rendszer egyik fontos közösségi és katonai pillérévé vált. A település civil lakossága a háborúban főként közvetett veszteségeket szenvedett (bombázások, kitelepítések, menekülés, anyagi károk). A háború során a falu több családja is elveszítette hozzátartozóját, illetve voltak sebesültek és hadifogságba került személyek is. A Zečev gaj-i ütközetben Stjepan Polje lakói közül is többen elestek.
A boszniai háború alatt Gračanicát és vidékét a Bosznia-hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) által ellenőrzött terület részeként tartották számon. Rasim Delić tábornok szerint a terület északi és északkeleti részén Doboj és a Spreča-völgy irányában Banovići, Lukavac, Gračanicai és Doboj-Istok dandárjai védték a lakosságot. A lakosság egy része helyben maradt, és támogatta a helyi védelmet. A háború későbbi szakaszában menekültek is érkeztek más, elfoglalt területekről, ami részben ellensúlyozta az elvándorlást.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, fellendítve a helyi megélhetést.
Gazdaság A háború utáni mezőgazdaságában a hagyományos, kisparaszti termelés dominált. Emellett jelentős volt az állattartás is (szarvasmarha, juh, baromfi), ami kiegészítette a növénytermesztést. Összességében a termelés fő célja inkább az önellátás és a helyi szükségletek biztosítása volt, nem pedig a nagyüzemi értékesítés.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései