bélyegkép|Kétféle berdis egy láncos buzogánnyal a Szuzdali Történeti Múzeumban A berdis (lengyel: berdysz, orosz: бердыш) szálfegyver, a kétkezes bárdok egy fajtája. Hosszú, ívelt fejéről jellegzetes, amit két ponton rögzítettek a nyélhez. A 13-17. században használták szerte Európában. Manapság leginkább az orosz sztrelecekkel (lövészek) kapcsolják össze.
Az általánosan berdisként ismert bárdok közül ugyanakkor Waldmann például csak azt a fegyvert nevezi berdisnek, amelyik feje kiszélesedve két apró hegyben végződik, az egyetlen hegyes csúcsban végződőt guisarme néven tárgyalja.Waldman, 165. o. Az oroszoknál nincs ilyen megkülönböztetés.
Eredete A lengyel etimológiai szótár szerint a neve német eredetű (barda, barta), ami a latinon (barducium) és a lengyelen (berdysz) keresztül került az oroszba.
Jellemzői
A berdis hosszú, nagyjából vállmagasságtól teljes embermagasságig érhet. A feje eleinte rövidebb, 20- lehetett, a 17. században viszont már 60- hosszú, néha -nél is több. Szintén 17. századi orosz sajátosság, hogy egy helyett két apró hegyben végződnek. Súlya változó, a múzeumi példányok értékei 1,5- között mozognak. A 19. századi rekonstrukciós rajzokon a nyél végtüskében ér véget, ugyanakkor a fönnmaradt példányokon ilyen nem látható. A legtöbb fegyver feje félhold alakú, és alkalmas szúrásra is, némelyek jobban, mások kevésbé. A szélesebb pengéjű példányokat gyakran lyukak sorozatával díszítették. Két rögzítési pontja közül a fölső köpűvel történt, az alsó szöggel, illetve vékony szíj vagy madzag rátekerésével. A két rögzítési pont között a fegyvert meg lehet markolni. A díszfegyvereket, például a cári testőrségét díszes faragványokkal látták el.
Története
Az első berdisek Nyugat- és Közép-Európából ismertek 13. századi miniatúrákról. Oroszországban a 15-17. században használták ezeket. Elsőként a fegyverről elnevezett berdisnyikek harci eszköze volt, akik emellett még szablyát is kaptak. A fegyvert lóhátról is használták, ennek a változatnak a feje rövidebb volt.Waldman, 174. o. Később, 1650 után a sztreleceket is berdissel szerelték föl. A fegyvert vállszíjon hordták. A sztrelecek használták puskavilla helyett is muskétájuk nehéz csövének megtámasztására. A lovasított sztrelecek és dragonyosok kisebb berdiseket kaptak. Ezek nyelére két karikát erősítettek a vállszíj rögzítési pontjául. De nem csak a katonák forgatták, a fölfegyverzett polgárok egy része is rendelkezett berdissel más baltafélék mellett.Годовая смета 1667 г./ Сборник Московского архива Министерства юстиции : Т. 1. — Москва, 1913—1914. — 26. Псков и его пригороды : Кн. 2. — 1914. — 3, IX, 555 с.
Svédországban kedvelt fegyver volt, ott csak szakállas bárdnak nevezték (skäggyxa). Elterjedtségét az is mutatja, hogy például Kumla templomának freskóin más bárdok mellett több berdist is ábrázoltak 1482-ben.
Lengyelországban 1670 táján bevezetettek egy ugyancsak berdisnek nevezett kisebb bárdot a muskétásoknak, de már a 18. század elején fölhagytak a használatával. Ez a fegyver nem hasonlít a nyugat-európai és az orosz berdisekre, inkább csak egy kétkezes bárdnak tekinthető, ami heggyel is rendelkezik.
Hasonló fegyverek Lochaber bárd: a fokára kampót kovácsoltak. A dervisbárdnak nevezett török bárdok egyes példányai Gléfe, bár hosszabb a nyele és a feje kisebb. Egyes indiai kétkezes bárdok fejét ugyanúgy két ponton rögzítették, mint a berdisekét. Az epszilon bárd az ókorból
Jegyzetek
Források
Kategória:Fegyverek