Alice Bellandi (Brescia, 1998. november 28. –) olimpiai, világ- és Európa-bajnok olasz cselgáncsozó. A 2024-es párizsi olimpián győzni tudott félnehézsúlyban.
Pályafutása Alice Bellandi 2021-ig a 70 kg-os súlycsoportban versenyzett, utána váltott 78 kg-ra.
2015-ben győzött a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. 2018-ban megnyerte a junior Európa-bajnokságot és a junior világbajnokságot is.
Felnőttek között első Európa-bajnoksága a 2019-es Európa-játékok keretében megrendezett verseny volt. Ott a nyolcaddöntőig jutott, ahol a francia Marie-Ève Gahiétől szenvedett vereséget. Egy évvel később bejutott az elődöntőbe, ahol a címvédő Margaux Pinot ellen nem tudott továbbjutni, majd a bronzmérkőzésen sem sikerült legyőznie az orosz Magyina Tajmazovát.
Olimpián először a 2021-ben rendezett tokiói játékokon vett részt. Két győzelem után a negyeddöntőben a holland Sanne van Dijke győzte le, a vigaszágon sem sikerült eljutnia a bronzmérkőzésig, a horvát Barbara Matić állította meg.
2022-ben feljebb lépett egy súlycsoportot és innentől kezdve 78 kg-osok között szerepelt. A májusi Európa-bajnokságon Szófiában megszerezte első érmét nagy nemzetközi versenyen, miután a bronzmérkőzésen legyőzte a német Luise Malzahnt. A 2023-as dohai világbajnokságon szintén a bronzéremért mérkőzhetett, és az olimpiai bajnok japán Hamada Sórit legyőzve meg is szerezte azt. A 2023-as Európa-bajnokságon döntőbe jutott, ahol a német Alina Böhmtől szenvedett vereséget. Ugyancsak ezüstérmet szerzett a 2024-es világbajnokságon.
A 2024-es párizsi olimpián döntőbe jutott, ahol a 2023-as világbajnok izraeli Inbar Lanirral találkozott. A mérkőzésen sikerült egy waza-arit érő akciót végrehajtania. Ezután a mérkőzés idő előtt véget ért, amikor ellenfelét harmadszor is megintette a bíró.
Olimpiai győzelmét követő világbajnokságon is sikerült aranyérmet szereznie a döntőben a német Anna Monta Oleket legyőzve. 2026-ban Európa-bajnok lett, ott a döntőben a brit Emma Reidet múlta felül.
Jegyzetek
Források
Adatlapja a judoinside.com-on
Kategória:Élő személyek Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Olasz nők Kategória:Bresciaiak Kategória:Olasz cselgáncsozók Kategória:Olasz olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (cselgáncs) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024)