Liptay István a 17. század második felében működő katolikus plébános és prédikációszerző volt, akinek fennmaradt kéziratos gyűjteménye jelentős forrása a korszak vallási irodalmának és egyházi kultúrájának. Munkássága elsősorban az 1680-as évek és az 1690-es évek közepe közé tehető.

Élete Liptay István papi pályája a váci és esztergomi egyházmegye határterületeihez kötődik. A források alapján több plébánián is szolgált, és a nagy-nógrádi főesperesség területén is tevékenykedett. Egyes adatok szerint 1680-ban Karancsságon kapott plébánosi beiktatást, később pedig Nádszegen is működött, ahol az 1680-as évek végéig látott el lelkipásztori feladatokat. A fennmaradt feljegyzések alapján 1686 nyarán Zólyomban is tartózkodott, ahol több prédikációját is lejegyezte. Egy 1686. augusztus 16-i bejegyzés szerint ekkor már ecsegi plébánosként is említik, ugyanakkor életútjának pontos állomásai és időrendje a források részben töredékes jellege miatt nem minden esetben rekonstruálhatók teljes bizonyossággal. Valószínű, hogy 1690 körül vagy azt követően került a váci egyházmegye területére, ahol működése utolsó szakaszát tölthette. Halálának pontos ideje nem ismert, de kéziratainak használata és a későbbi bejegyzések alapján az 1690-es évek közepére tehető aktív tevékenységének lezárulása.

Prédikációs kötete és kéziratos hagyomány

Liptay István legfontosabb fennmaradt műve egy kéziratos prédikációgyűjtemény, amely 33 prédikációt és az első ismert magyar vízkereszti betlehemes játék szövegét tartalmazza. A kötet mai formájában a 17. század végére állhatott össze, és később az ecsegi Szent Kereszt Kongregáció iratai is bekerültek. A gyűjtemény több rétegből áll: a prédikációk mellett találhatók benne céh- és kongregációs iratok, szabályzatok, névsorok és későbbi bejegyzések is. A kézirat hosszú időn keresztül használt, élő dokumentum volt, amelyet több kéz is kiegészített és továbbvezetett. A kötet különlegessége, hogy tartalmazza a magyar színháztörténet egyik legkorábbi ismert vízkereszti játékát (betlehemesét), amelyet Liptay saját kézírásával és javításaival örökített meg.

Prédikációiban Liptay István erősen támaszkodott a korabeli katolikus prédikációs hagyományokra. Stílusára különösen hatott Pázmány Péter retorikai iskolája, valamint különféle európai prédikációs mintagyűjtemények. Szövegeiben gyakran hivatkozott Alessandro Calamato és Raphael Delaminetz műveire, amelyek a 17. századi katolikus prédikációirodalom elterjedt forrásai voltak. Ezek a művek Magyarországon is széles körben ismertek voltak, és több plébániai könyvtárban is megtalálhatók voltak.

Liptay prédikációinak nyelvezete a barokk retorika jellegzetességeit mutatja. Szövegeiben gyakoriak a párbeszédes, dramatizált jelenetek, az érzelmi hatásra törekvő megfogalmazások, valamint a bibliai történetek színes, olykor apokrif elemekkel bővített újramesélése. Gyakran alkalmazott ellentétes szerkezeteket és ritmikus mondatfűzést, amelyek élővé és hatásossá tették előadásait. Prédikációi nemcsak vallási tanítást közvetítettek, hanem a korszak népszerű vallásos irodalmának és szóbeli hagyományának is fontos példái.

Források Szelestei N. László: Prédikálás a 17. századi Magyarországon (Kéziratos kötetek), MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, Budapest, 2020, , 163-166. o. (Pázmány Irodalmi Műhely Lelkiségtörténeti tanulmányok)

Kapcsolódó szócikkek Magyarországi katolikus egyházi irodalom

Kategória:Római katolikus papok